A hazugság és a lelki roncs

483 14 5
                                    

14 éves kor

Egy maximalista gyermek, ki mindent megtesz, hogy a jobbnál is jobb legyen. Egy régi sérelem, mi még mindig roncsolja a lelkét, s erről csak ő és közeli barátai tudnak. Egy tanár, ki kedvesen próbálja mindenki jegyét felhúzni, de senki se tudja, hogy nem ez a valódi célja. Egy megbeszélt dolog, az egész osztály mindent megtesz a max tudásért. Kétszer hatodszorra is kezükbe veszik a könyvet és figyelmessen átolvassák, s az órát is felvették hangrögzítőre, azt hallgatják tizedjére. Ezeket mind kijegyzetelik, a megbeszélt dolognak megfelelően, s újra átfuttják mindkettőt, hogy biztos ne hagyjanak ki egy olyan dolgot se, ami kell. Oda-vissza fújja mindenki a dolgokat, visszafele is el tudják mondani a szavakat, még álmukból felkeltve is. Hogy még nehezebb legyen szóban is felelnek, nem írásban, csakhogy baszottul ne legyen idejük gondolkozni. Kikérdezik egymást, mindenki tud mindent, baj nem lehet. Belép a tanár, néma csend van az osztályban. Első két felelő párt alkot, hogy gyorsabb legyen, mindkettő 5-5 kérdést kap, ha az egyik nem tudja az egyiket, majd mondja a másik, így több kérdési lehetőség is van. Mindenki izgul, de tudják, hogy menni fog. Első kérdés: a felelő tudja a választ. Második kérdés: ... Hirtelen mindenki lefagy, senki se tudja a választ az egész osztályból. A megbeszélt kapaszkodó, hirtelen szilánkokká törik minden diák szemében, s a hazugság keserű ízét érzik. A felelő nem tudja a választ, a kérdés átszáll a másik felelőre, de ő se tud többet társánál. Pár ismerősebb kérdés, majd ismét egy ismeretlen. Mindenki úgy mered már maga elé, hogy csak ő ne menjen felelni. Emlegetett gyermekünknek és egy másik társának kell következőre felelniük. A gyermek remeg, már a sírás szélén áll, de azért mindent megtesz, hogy tudjon mindent. A kérdés szörnyű megfogalmazása mindkettejüket összezavarja, de súgással összejön, a harmadik kérdés egy félreértelmezés miatt nem megy a lelki sérültnek, de kap egy bónuszt véletlenből: ezt nem számítják bele, 6-ot kérdeznek így tőle. Eme egy kérdés kívül tudott 5-re válaszolni. Megvan a jó jegy. De a tanár mást gondol: a bónusz számára nem létezik, ismét rosszabb jegyet kap. De nem csak ő, hanem mindenki, aki felelt. Mert össze lettek keverve, a teljesen más kérdések miatt mindenki jobban izgult és ezért azt is elrontották, amit tudtak. És hogy még fokozzunk mindent ez az év végi jegyüket alapozta meg. "Hősünket" nem a rosszabb jegy zavarta inkább, nem is a tanár hazugsága, hanem az, hogy megint nem tudta teljesíteni azt, amit szülei elvártak tőle, mivel előtte való nap kijelentették, hogy kötelessége a legjobb jegyet megszerezni belőle. Kudarcot vallott szülei előtt, egyre jobban kudarcnak, hibának érzi saját magát, mert ezt nem tudta összehozni, s már most tudja, hogy nem fog éjszaka aludni, mert fejében lévő hangok csak még jobban gyötrik azokkal, hogy még ezt se tudta összehozni, mindenkinek csalódást okozott, ő a család legalja és inkább meg kéne ölnie magát.

Shigaraki naplójaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora