Rosefire

1 - Öröm

Cody szemszöge

Ashley még az emeleten aludt, én pedig már lent voltam a konyhában, és próbáltam valami ehetőt összedobni, de folyamatosan elbambultam, így a rántotta, amire oda kellett volna figyeljek, leégett. Háromszor próbálkoztam újra vele, végül úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha készítek pirítóst. Beledobtam a tósztkenyeret a sütőbe, lenyomtam a gombot, majd hátulról megtámasztva magam felültem a konyhaszigetre.

Magamban próbáltam feldolgozni az elmúlt két nap eseményeit. Majdnem összeházasodtam álmaim nőjével, sőt, tulajdonképpen összeházasodtunk, csakhogy az egész érvénytelen volt. Ezek után egy pillanat alatt öldöklős filmmé vált a Monte Carlo-i hotel medencetere. Ashley egyetlen lövéssel kiiktatta a mostohabátyám, Garry Max Jackmant. Aztán Madline Davis az öcsémet, Wesley Bloutot.

Összevesztünk Ashleyvel, olyannyira, hogy ő lelépett, és haza utazott vonattal, én viszont pont elkaptam egy repülőgépet Nizzában, ami elvitt Heathrow-ra, onnan pedig hazaautókáztam, és ezzel megelőztem Ashleyt.

Itthon letusoltam, háromszor is, mire megérkezett. Pont a harmadik tusolás végén ért haza. Kétségbeesetten rakosgatta a dolgait, aztán befejezte, amikor rájött, hogy nem kell mennie sehova. Ezek után elmondta, hogy várandós, ami óriási örömmel töltött el, mert a dokik szerint az, hogy Ashley teherbe esik, szinte a lehetetlennel volt egyenlő. Egészen idáig. Elmosolyodtam rajta, mekkora szerencsénk volt.

Meleg kezek érintették meg a derekam. Megfogtam a csuklójánál Ashleyt, és magamhoz húztam. Megöleltük egymást, aztán Ash felemelte a fejét, hogy megcsókolhasson.

- Jó reggelt - suttogtam.

- Neked is. Mi ez az égett szag? - ráncolta a szemöldökét.

- Rántottával próbálkoztam, nem jött össze. De csináltam pirítóst - böktem a gép felé.

- Mennyit aludtam?

- Tizenkét órát - mosolyodtam el. Reggel nyolckor feküdtünk le aludni.

- És te? Ugye te is aludtál? - nézett rám aggódó tekintettel kezében a pirítóssal.

- Hat órát. Annyi nekem elég.

- Cody - mosolyodott el rosszallóan.

- Hidd el, tök jól vagyok - mosolyogtam én is. Csak aztán eszembe jutott, hogy lehetnék jobban is. Ashley felült a konyhapultra. Az ujjára pillantottam, és megijedtem, mert a gyűrűje nem volt rajta.

- A táskámban felejtettem - vette észre az ábrázatom. Lecsusszant a szigetről, és elfutott a nappaliban hagyott táskájáig. Kitúrta belőle a jegygyűrűjét, és a karikagyűrűt is. Előbbit felhúzta az ujjára, de a másikat a tenyerébe zárta. - Jogosan viselem? - nézett fel rám.

- Hát, én nem tudom. De azt igen, hogy szeretném, ha tényleg hozzám jönnél. Nem muszáj most. Tényleg nem, csak ha szeretnél - álltam egyik lábamról a másikra.

- És ez a most, ez takarja a mai napot? - kérdezte.

- Ha akarod, akkor takarhatja - emeltem fel Ashleyt boldogan.

- Akkor azonnal hozzád akarok menni - vigyorodott el.

- Biztos? - lepődtem meg.

- Naná. Bízol bennem? - kérdezte. Vigyorgott, de volt valami a mosolyában. Valami sunyi.

- Ashley, bízok benned, de mire készülsz? - méregettem.

- Jó lesz. Vegyél fel egy zakót, és hozd a kocsikulcsaid.