Rosefire

21 - Mélypont

Ashley szemszöge

- Tarts ki, Cody, kérlek - szorítottam a mellkasára a kezem. Vérben úsztam, és nem az enyém volt. Egy karcolás sem esett rajtam, sem Tyleren. Egyedül Cody volt az, akinek baja esett. Emma Mariott csak úgy belőtt az ablakon, az első golyó kilőtte az üveget, a második pedig egyenesen Cody mellkasába fúródott. Mellettem Tyler iszonyatosan bömbölt, de ő volt a legkisebb gondom. Cody a kezemben feküdt, és haldoklott.

- Ash... - nyögött fel.

- Fogd be. A tüdőd tele van vérrel, ha beszélsz megtelik. Maradj csöndben, értetted? Csak ígérd meg, hogy kitartasz. Bólints, ha igen.

Cody bólintott, én meg meghallottam a távolból egy sziréna hangját. Összekucorodtam Cody mellett a konyhakövön, a fejét fél kézzel a mellkasomhoz szorítottam, a másikkal pedig próbáltam elállítani a vérzést.

Valaki felemelt minket a padlóról. Codyt egy hordágyra tették, engem pedig megtartottak a karjukban.

- Asszonyom, mi történt? - kérdezte.

- A férjem - mutattam Codyra. - Belőttek az ablakon. Szerintem kilyukadt a tüdeje. Cody Blout, harminchárom. A negatív a vércsoportja, egyezik az enyémmel.

- Be kell vigyük a kórházba a férjét. Szerintem nem árt, ha maga is bejön.

- Persze, én... a gyerek - elfutottam Tyler kiságyáig, kivettem belőle, a mellkasomhoz szorítottam, és követtem a mentős pasast.

Beültünk a szűk rohamkocsiba, Cody az asztalon feküdt, mellette a két mentős próbálták megmenteni. Elvettem az egyik kezem Tyler hátáról, hogy megérintsem Cody karját, de visszahúztam, amikor megláttam, hogy mennyire remegek. Ömlöttek a könnyek a szememből és Tyler is nyöszörgött.

- Ne most kicsim, kérlek - suttogtam.

Beérkeztünk a kórházhoz. Mindenfelé sárga köpenyes emberek szaladgáltak, hárman körülállták a hordágyat, és tolni kezdték.

- Mrs. Blout, doktor Stevens vagyok, jöjjön velem kérem - állt elém egy szőke nő. Kábé egy tízessel fiatalabb lehetett nálam.

- Persze - motyogtam. Cody már messze járt hordágyastul.

- Van valaki hozzátartozó, akit felhívhatunk?

- Ő... Dame Hamptont és Dara Canighant - vágtam rá hirtelen.

- Intézkedem - biccentett a lány, miközben két asszisztens elszaladt telefonálni. - Itt foglaljon helyet. Ugye ez nem az ön vére? - mutatott végig a ruhámon.

- Nem, ez mind Codyé. Ugye rendbe jön? - sírtam el magam.

- Kritikus állapotban van, de higgye el, mindent megteszünk érte.

- Tehát tulajdonképpen maga sem tudja, de nem akar lelombozni - bólintottam.

Leroskadtam a kihelyezett fotelek egyikébe. Tylert a combomra fektettem, miközben lehajtottam a fejem, és a lehető legjobban összehúztam magam.

Nem tudtam másra gondolni, csak hogy Cody bármelyik percben meghalhat. És akkor én egyedül maradok Tylerrel. Harminchárom évesen megözvegyülök. Nem veszthettem el pont most, végre tudatában voltam olyan dolgoknak, amikre talán soha nem jövök rá, ha nincsenek az elmúlt hetek történései. Ahogy az egyik éjszaka ő maga mondta, a legjobb barátja voltam, és nekem is ő volt a legjobb barátom. Én szerettem, és ő is szeretett engem, és ez volt az egyetlen mentőöv amibe kapaszkodni tudtam volna, ha képes vagyok józanul gondolkodni, de nem tudtam, mert a rémképek folyamatosan ellepték az agyam.