3 - Éjszakák és álmok

38 4 0
                                    

Cody szemszöge

Nem tudtam odafigyelni arra, hogy mit mond Ken, mert az asztal alatt végig Ashleyt ostromoltam, hátha egyszer megunja a hárítást. Mindent bevetettem, lerúgtam a cipőm, és a talpammal simogattam a vádliját, a tenyeremmel rajzoltam a térdére, a combját simogattam, közelebb húztam hozzá a székem, és Messengeren is írtam neki üzeneteket, de még csak meg sem nyitotta. Ashley a meeting közepén felállt, és elment mosdóba.

- Oké, tehát a fő gyanúsítottunk, Scott Austin, egy harmincöt éves tenger-biológus hallgató, Cambridge-ben. Őt kell majd megfigyelni. Holnapra kérek egy beépülő ügynököt, aki vállalja, hogy két héten belül iskolapadba ül. Ez egy továbbképző oktatás, amit szándékosan nyáron tartanak, tehát kell előzetes tudás. Olyat szeretnék, aki gyorsan tanul. Beszéljétek meg - adta ki az utasítást Canighan ügynök.

- Mit tudunk erről az Austinról? - kérdeztem.

- Kábé annyit, amennyit elmondtam, valamint, hogy Birminghamben született.

- Kicsi a világ - motyogtam.

- Ami azt illeti, eléggé. Austin az évfolyamtársam volt általánosban, és gimnáziumban. Ezenkívül Ashley exe - jegyezte meg Madline.

- Akkor Ashley megy - kaptam vérszemet.

- Megőrültél? - rivallt rám Madline.

- Szó sincs róla - tiltakozott Ken.

- De igen. Itt az ideje, hogy bizonyítson - álltam fel.

- Mit csináljon? - állt fel Davis is.

- Kezdődik előröl - motyogta Dame.

- Fogd be, Hampton! - kiáltottam rá. - Bizonyítson. Azt hiszi tudná, hogy mi folyik a háttérben, még akkor is, ha nem tudná, hogy ki a gyanúsított. Éppen ezért elmegy Cambridge-be, és megfigyel mindenkit. És nem tudhatja, hogy valójában kit kell figyelnie.

- Hogy te mekkora szívtelen, utolsó, undorító, balfasz, felelőtlen, önző dög vagy, Blout! - szidott Madline.

- Húzz a pokolba! - emelkedett fel a székéből Ken. - Én tudtam, hogy ez lesz. És meg is mondtam neked, hogyha bántod, kiheréllek.

- Tudjátok vicces, mind ti vagytok kiakadva rám, pedig valójában itt egyedül nekem lenne jogom kiakadni.

- Mi folyik itt? - csapta be maga után az ajtót Ashley.

- Kiherélem a férjed - jegyezte meg Madline.

- Gratulálok, te nyerted a beépített ügynök szerepét - mosolyogtam rá.

- Azt mondtad nem lesz semmi terepmunkám - fonta keresztbe maga előtt a kezét.

- Talán derogál? - vettem fel hasonló testtartást.

- Nekem nem. - Lecsapta a laptopja fedelét, a hóna alá kapta, és kiviharzott. Az ajtóban visszafordult, és gonosz vigyorra húzta a száját. - Csak aztán nehogy a gyerekednek baja essen. Ennyi erővel ehetek gyors kaját is.

- Milyen gyerek? - kérdezte Hampton.

- Ashley terhes - forgattam meg a szemem.

RosefireDonde viven las historias. Descúbrelo ahora