Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 1. //

A buszon zötykölődve a gondolataimba merülve elmélkedtem. A csapat tavalyi évében produkált teljesítménye miatt idén az évet egy öt napos kirándulással indítjuk. Az edzők a Nekoma csapatának edzőjével közösen fizették ki a rengeteg pénzt ami a két csapat elszállásolására való. Mert igen. A Nekoma is jön. Ami azt jelenti, hogy Ő is ott lesz. Hiányzik nekem az az idióta macska. Lehet, hogy elég érdekes volt az elválásunk, de én ettől függetlenül is nagyon szeretnék vele újra találkozni. Ebbe csak annyi a bökkenő, hogy neki fogalma sincs arról, hogy én is megyek. Bokutoék pedig azt nem tudják, hogy én elég közeli ismeretségben voltam az ellenkező csapat kapitányával. Be kell vallanom egy kicsit félek is a reakciójuktól. Nem arról van szó, hogy akár Bokuto, vagy valaki más rosszban lenne vülük, csak valahogy olyan fura lenne ezt a helyzetet megmagyarázni nekik. Főleg, hogy egészen idáig azon igyekeztem, hogy elfelejtsem, azt az igen kínos pillanatot. Szeretném ha ez a találkozás újra élesztené a barátságunkat, azt szeretném, hogy minden olyan legyen mint amilyen régen is volt.

- Hey [Név]! - hajolt előre az én ülésemre a nagy bagoly. Fejemet hátra hajtva néztem a fiú arcát.

- Hm? - fordultam hozzá hátra, mert elég hamar rájöttem, hogy nem szeretném még kitörni a nyakamat.
Feltérdeltem a székre és rákönyökltem a támlájára. - Szia Akashi! - vettem észre a másik fiút aki az egész út során csendben üldögélt. Elég meggyötört fejet vágott. Ami részben az én hibám is. A kapitány és az én kombómat kibírni lehetetlen feladat.

- Miért köszönsz a nap közepén? - értetlenkedett a sötét hajú. Mosolyogva megvontam a vállam.

- Amúgy mit szeretnél? - kérdeztem legjobb barátomtól, aki Akashi mellett ült, mondjuk nem mintha az utóbb említett ne állt volna közel a szívemhez. Már az első napomon az iskolában jóban lettem Bokuto Koutarouval. Ezt a fiút egyszerűen nem lehet nem szeretni. Egyszerre jelentkeztünk a röpi csapatba. Végig kísértem az egész folyamatot míg szép lassan kapitánnyá vált. Ezek után a fiú akkori legjobb fiú barátjával is hamar megbarátkoztam. Így alakult ki a csapaton belül a mi kis hármasunk.

- Csak azt hittem elaludtál mert már egy ideje csendben vagy. A sensei az előbb mondta, hogy hamarosan megérkezünk. - ismertette szándékát a fiú.

- Bokuto-san, én szóltam neked, hogy ha alszik fel kéne kelteni. - szólt bele Akashi a beszélgetésünkbe.

- Részlet kérdés. - legyintett a nagy bagoly. Majd a következő pillanatban az ablakra tapadva kiabálta el magát fenn hangon, hogy látja a szállást. Én is oda kaptam a fejemet. Gyönyörű volt. Nem csoda, hiszen egy üdülő helyre mentünk. Persze azért az edzők figyeltek arra, hogy a sok medence mellett egy strandröplabda pálya is helyet kapjon. Csillogó tekintettel néztük ahogy a busz bekanyarodott a parkolóba és még több dolgot vehettünk szemügyre.

- Akashi látod azt?! - kiáltottunk fel egyszerre a szürkés hajú fiúval. Az előbb említett pedig újfent átértékelhette az egész életét és azt, hogy hol is ronthatta el. Valószínű ott, hogy szóba állt velünk.

Amint a motor leállt az edző ismertett a mai nap menetrendjét. Nagyjából annyiból állt, hogy most kipakolunk, elfoglaljuk a szobákat. Mindenki kettesével, néhol hármasával lesz beosztva, kivéve én, mert nekem külön szobám lesz értelemszerűen. Ha pedig ezzel végeztünk akkor szabad program egészen hat óráig, mert akkor kezdődik a vacsora. Az ebédet már sajnos lekéstük.

Leszálltunk a hatalmas járműről. Erre az öt napra én is, mint a fiúk, egy nagyobb sporttáskába próbáltam meg belegyömöszölni a ruháim, és különböző más dolgaimat. Szenvedve emeltem ki a hatalmas nagy csomagomat majd inkább leraktam a lábam elé.

- Kérem azt a táskát! - nyújtotta a kezét érte Bokuto, aki saját táskáját a vállán és nyakán dobta átt, hogy az enyémet is fel tudja venni. Hálásan mosolyogtam rá.

- Milyen lovagias lettél hirtelen. - nevettem fel a fiú előbbi cselekedetén.

- Csak nem hagyhatom, hogy egy lány megszakadjon egy ekkora táskával. - kezdett bele a hegyi beszédébe, azonban valaki félbe szakította.

- Bokuto-san gyertek mert a többiek már bementek. - szólt nekünk barátunk aki szintén egy pár méterrel előttünk járt már. Észbe kapva rohantam oda mellé, majd vissza néztem a hátam mögött jövő fiúra aki éppen meg akart szakadni.

- Te ebbe egy egész hegyet bele pakoltál? - kérdezte amikor mellénk érve elindultunk befelé. Felvont szemöldökkel néztem rá.

- Nem. Miért raktam volna bele egy hegyet? - értetlenkedtem, de persze pontosan tudtam, hogy a csomagom tetemes súlyára értette. - Amúgy meg te vállaltad el, hogy viszed. - vontam vállat és előre lépkedtem. Az előbb említett testrészem felett vissza nézve egy angyali mosolyt villantottam. Több se kellett a fiúnak azonnal feléledt benne a gyerekes verseny szellem és tudat alatt eldöntöttük, hogy akkor most verseny az ajtóig. Besiettem az előtérbe, ahol az edző éppen a szoba kulcsokat kérte el a recepcióstól. A csapat egy kis, vagy inkább nagy, kupacba tömörülve hangosan társalgott. Néhány vendég egy kicsit szúrós pillantásokat lövellt a társaság felé, ahol immáron mi is álltunk.

- Figyelem csapat! - tapsolt kettőt a férfi, hogy rá figyeljünk. Éles hangjára még néhány kívülálló is kihúzta magát és oda kaptam a fejét. Egy kisebb mosolyt magamba folytva néztem fel az edzőre. - A párokat már a buszon kialakítottátok, ha minden igaz. A szobatársak egyik tagja jöjjön ide és adok neki egy kulcsot. A második emeleten vagyunk. A kulcsokra rá van írva, hogy ki hányas szobát fogja megkapni. - ekkor egy kicsit lefehéredett. A recepciós nőhöz fordult és a halántékát vakargatva tette fel egy kissé halkabban a kérdést. - Ugye vannak pótkulcsok? - a huszas éveiben járó fiatal nő egy megnyugtató mosolyt küldött szegény rémült edző felé és biztosította róla, hogy vannak pót kulcsok a szobákhoz. - Rendben. - furdult vissza felénk. - Akkor ahogy mondtam: oda adom ezeket. - emelte meg a kezében tartott kis tárgyakat. - Ti felmentek lepakolni, aztán azt csináltok este hatig amihez kedvetek van. Utánna gyertek az étkezőbe és vacsora közben, már a Nekomával kiegészülve, ismertetni fogom a holnapi nap menetét. - fejezte be a beszédet. Aztán egyesével mindenki megkapta a saját kulcsát.

Én is oda léptem és elvettem egyett a kupacból. 052-es szoba. Oda sétáltam a két fiúhoz, akik egy szobában lesznek. - Ti melyiket kaptátok? - emeltem fel a kulcsomat, hogy le tudják róla olvasni a számot.

Akashi elém tartotta az övéjüket. - O51-es. Egymás mellett van. - eresztett meg egy nagyon halvány kis mosolyt. Tudni illik, hogy ő nem nagyon szokott efféle reakciókat mutatni. Én és Bokuto is elég ritkán látunk tőle ilyeneket, akkor is csak egy ehhez hasonló halványat.

Mosolyogva indultam meg a két fiúval a lépcső felé.