Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 7. //

A hatalmas táskámmal a lábam előtt álltam a többiekkel a parkolóban. A sofőr aki ide hozott minket haza is ment a busszal, így most várni kellett. Furcsálltam, hogy még a Nekoma is itt van.

Fáradtan pislogtam az út irányába, miközben hallgattam ahogy Bokuto Akashinak magyaráz valamit. Tegnap este legalább tizenegyig fent voltunk. Most pedig reggel fél hét van. Sosem volt az erősségem a korán kelés. Ez pedig a reggeli ábrázatomon is meglátszik.

- [Név]! - hallottam meg a nevemet. Velem együtt Bokuto is hátra nézett, hogy megnézze ki lehet az. Yamaoto-kun sétált felém. Nagyon ajánlom, hogy bocsánatot kérni jöjjön. A mellettem álló fehéres hajú fiú izmai hirtelen megfeszültek. Furcsán pillantottam az irányába. Erre egy nem túl őszinte mosoly volt csak a válasza. Miért idegesíti őt jobban a Nekomás srác látványa mint engem? Én már nem is haragszom rá egyáltalán. Akkor a kapitánynak mi oka lenne rá? Amíg ezen elmélkedtem éreztem, hogy más valaki is kitüntet a figyelmével. A szemem sarkából oda néztem. A fekete hajú volt az. Tegnap óta nem is beszéltünk egymással. A fiúk szerint furcsa, hogy úgy elrohant, mert ha bulikon kérnek ilyet tőle akkor általában ott szokott maradni. Ez volt az a pont amikor megkértem őket, hogy itt hagyják is abba a történet mesélését mert nem vagyok rá kíváncsi.

Yamamoto elém érve megállt. Látszott rajta, hogy nem igen tudja, hogy mit mondhatna. Nekem viszont szükségem volt a bocsánat kérésére, hogy meg tudjak neki bocsátani és ne egy tahó ként maradjon meg az emlékeimben. - Mit szeretnél? - kérdeztem tőle. Minden felé nézett csak oda nem ahol én voltam. Végül nagy nehezen megtalálta a szemeimet.

- Én.... Sajnálom a tegnapit. Nem gondoltam volna, hogy úgy kiakadtok mind a hárman. - kezdte a fiú. Elgondolkoztam. Itt valami nem stimmel.

- Hárman? - vontam fel a szemöldököm. Látszott az előttem állón, hogy most nagyon tanakodik, hogy mit is mondhatna.

A mellettem állóra bökött, aki éppen kaméleon módjára akart bele olvadni a környezetébe. - Kicsit kiakadt miután te és Kuroo leléptetek. - mondta burkoltan a felnyírt fejű. Karba tett kézzel és számon kérő stílusban néztem fel a nagy bagolyra. Túl feltűnően nem vesz rólam tudomást. Úgy tűnik tegnap este ezt az aprócska tényt elfelejtette megemlíteni.

- Bokuto? - kérdeztem. A hangomra össze rezzent. Bele telt egy kis időbe mire rá vette a lélek, hogy rám nézzen. - Mit csináltál? - vontam fel a szemöldököm. Kínos vigyorra húzta a száját.

- Nem lényeg. - azzal megfordult és hirtelen karolt bele barátjába. - Akashi! El is felejtettük, hogy megnézzük azt a dolgot! Gyere menjünk még van időnk! - húzta maga mellett szegény fiút.

- Bokuto-san te meg miről beszélsz? - nézett teljesen értetlenül a srác. Úgy tudtam!

- Bokuto Koutaro ne merészelj elmenni! - kiabáltam utánna, de már késő volt. - Istenem... - dörzsöltem meg a halántékom. Ekkor tűnt fel, hogy valaki még mindig itt van a közelemben. - Rád pedig nem haragszom. Csak kérlek máskor ne kérj tőlem ilyen dolgokat. - eresztettem meg egy mosolyt.

Ez a beszélgetés után a busz is megérkezett. Ez most sokkal nagyobb volt mint amivel idefelé jöttünk. Ebből pedig arra következtettem, hogy a két csapat együtt fog utazni. És milyen igazam lett!

A csomagjainkat bepakoltuk a busz aljába és felszálltunk. Én Bokuto és Akashi elé ültem le, előttem pedig Kenma foglalt helyet. Átlósan mögöttem, szinte leghátúl pedig Kuroo. Miután mindenki elhelyezkedett el is indultunk. Egy több órás busz útnak nézhettünk elébe. A telefonomon kerestem magamnak egy lejátszási listát amit el is indítottam. A fülhallgatót bele raktam a fülembe és az ablakon kinézve éreztem, hogy egyre jobban nehezülnek el a szempilláim.