Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 6. //

Amint felfogtam a feladatomat teljesen lefagytam. Éreztem ahogy az arcomra fokozatosan egyre több és több pír kúszik. Valahogy egy ismeretlen eredetű harag és kétségbeesés költözött a testembe. A másik fél arcáról is simán le lehetett olvasni a döbbenetet.

- Biztos, hogy nem! - jelentettem ki szikrákat szóró tekintettel Yamamotora nézve. Úgy érzem egy kicsit pofátlanság ilyet kérni. Ebben a pár napban kiderült, hogy ő egy kicsit máshogy tekint a nőkre mint az első körben elfogadható lenne. Mondjuk úgy, hogy nem kéne ennyire látványosan kimutatnia, hogy ágyba akarja vinni a lányt. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy egy ilyet kitaláljon. Sokszor benne vagyok a hülyeségben és egyáltalán nem vagyok szívbajos, de egy ilyennél azért nekem is elpattan az a bizonyos cérna. - Nem kérsz te egy kicsit sokat? - hangomban tisztán lehetett hallani azt, hogy nem vagyok éppen nyugalmi állapotban.

- Szerintem nem. - vonta meg a vállát egy pimasz mosollyal. Kedvem lett volna most azonnal felképelni.

- De miért Kuroot? - kérdezte meg hirtelen Lev. Mi az, hogy miért őt? Az lenne a legjobb ha egyáltalán senkit! - Egyértelműbb lenne mondjuk Bokutot mondanod. - ismertette a gondolkodás módját a fiú. Az előbb említett fehéres hajú arcán tisztán látni lehetett azt, hogy mennyire is zavarba jött ettől a hirtelen ötlettől. És akkor rólam meg ne is beszéljünk. Simán elférnék egy zöldséges kertben is ezzel a kinézettel.

- Hát gondoltam a kapitánynak szerzünk egy kis szórakozást, hiszen... - kezdett bele, de a befejezésre már nem maradt ideje mert egy ideges kapitánnyal kellett farkas szemet néznie. A fekete hajú hirtelen pattant fel. Nem tudtam, hogy miért teszi így akartalnul is màsra kezdtem el gondolni. A szívem heves tempóban dübörgött a mellkasomban és kezdtem egyre rosszabbúl érezni magamat. Én nem voltam még egy ilyenre felkészülve. Egyáltalán nem. Szinte még fiú sem érintett meg normálisan. Nem, hogy most rögtön egy ilyennel kezdjek. Már éppen azon gondolkoztam, hogy most elkiabálom magamat, hogy én már pedig kiszállok. Ezzel azonban valaki megelőzött.

- Én lépek. - közölte a fiú. Hangja kissé remegett az idegességtől. A kezei ökölbe szorúltak. Ezek után már nem mondott semmit. Megfordult és valóban ott hagyta a társaságunk.

Távozását döbbent csend követte. Senki sem mondott vagy tett semmit. Mindenki el volt a saját kis világában.
Egy hirtelen csattanó hang ütötte mag a fülemet. Oda kaptam a fejemet. Annyit láttam, hogy Yamaoto és egy másik Nekemoás srác lepacsiztak egymással. Az eddigieknél is jobban kezdett el pumpálni bennem az ideg.

- Ez komoly?! - kérdeztem szinte már hisztérikusan. Ha most kiderül, hogy ez valami teszt vagy fogadás volt én komolyan nem tudom mit fogok csinálni.

- Hát csak kíváncsiak voltunk a kapitány reakciójára. - vont vállat a srác, majd folytatni kezdte. - Gondoltuk, hogy ő ... - nem bírtam tovább hallgatni. Felpattantam.

- Tudjátok mit? - néztem végig a fiúk társaságán. - Nem érdekel. Most pedig én is mentem. - közöltem velük könyörtelen hangon. Sarkon fordultam és a szállás épülete felé vettem az irányt. Nem törtem magamat azon, hogy a kavicsos úton menjek. A legrövidebben szerettem volna vissza jutni a szobámba, hogy magamra zárhassam az ajtót és holnap reggel indulásig ne is halljak a fiúk felől semmit. Nem értem, hogy miért is vagyok emiatt ideges. Nem lehetne pontosan megállapítani. Azt sem tudom, hogy miért és kire is haragszom jelen pillanatban. Az biztos, hogy nem esett valami jól, hogy ilyet kérnek tőlem. Egyáltalán van olyan lány aki ezt megcsinálja? Biztos. Csak, hogy az nem én leszek. Talán az zavar, hogy ilyet feltételeznek rólam. Talán magán azon a pimasz vigyoron kiakadtam. Nem tudom, és őszintén nem is érdekel. Egy kicsit sok volt nekem ez így estére. Ha most elvonoluk és le tudok nyugodni nem lesz semmi baj, azonban ha ott maradnék félő, hogy meggondolatlan dolgokat mondanék.

A lift elé érve azonnal be is szálltam. Megnyomtam a megfelelő gombot, és vártam. Vártam, hogy felérjek. Vegyek egy fürdőt és teljesen kiüríthessem a fejemet. Nyikorogva nyílt ki előttem a szerkezet ajtaja. Szinte villám lépésben siettem el a szobámig, nyitottam ki az ajtaját és mentem be.
Az ajtót vissza zártam. Egy pár pillanatnyi időre szükségem volt míg a felgyülemlett adrenalin kiürül a szervezetemből. Hátra vágtam magamat az ágyon és a plafont nézve tettem ki oldalra a kezeimet. Nem tudom meddig lehettem így. Talán pár percet, az is lehet, hogy fél órát. Fogalmam sincs, de szükségem volt most erre. Szépen lassan felültem és a táskámhoz sétáltam. Kihúztam a cipzárt és elkezdtem kivenni a pizsamámat. Egy bő, sima egyszerű szürke pólót tudtam csak kihúzni belőle amikor kopogást hallottam. Felvont szemöldökkel indultam meg az ajtó irányába. Út közben felkapcsoltam a lámpát, hiszen az eddig elmaradt.

- Ha Yamamoto vagy akkor a mai nap folyamán nem vagyok rád kíváncsi. - kiabáltam a csukott ajtónak. Csak remélni tudom, hogy tényleg van ott valaki és nem csinálok teljesen idiótát magamból.

- Bokuto vagyok. - hallottam a hangjában ahogy mosolyog. Bármennyire is nem voltam kíváncsi senkire, vele nem tehettem meg azt, hogy nem veszek róla tudomást. Kinyitottam az ajtót. A fiú ott állt zsebre tett kézzel és furcsa ábrázattal.

- Gyere. - mosolyogtam rá, teljesen kinyitottam az ajtót és férre álltam az útból is, hogy be tudjon jönni. Vissza csuktam a szerkezetet. - Miért jöttél? - kérdeztem tőle kedvesen. Remélem neki nincsen része a dologban. A fiú leült arra az ágyra amin nem a táskám volt.

- Nem tudom. - túrt a hajába felnevetve. Elmosolyodtam a reakcióján. - Mennyire vagy mérges? - hagyta abba a röhögést és váltott át komolyra, miközben a kezét szép lassan elemlete hajától, majd az ölébe ejtette. Oda sétáltam hozzá és mellé ültem.

- Hát nem esett jól, hogy ilyenre kértek. - vallottam be őszintén. A fiút még látszólag foglalkoztatta egy kérdés. - Mi az? - kérdeztem tőle, miközben rá emeletem kissé aggódó szemeimet. Egy ideig nem mondott semmit. Már kérdeztem volna meg tőle megint, hogy történt e valami, amikor végre megszólalt.

- Rám is haragszol? - hangja most egészen gyermekeinek hatott. Muszáj volt elmosolyodnom. Olyan aranyos tud lenni, istenem!

- Van rá okom? - kérdeztem meg tőle. Elgondolkozott, majd megrázta a fejét. Játékosan meglöktem a vállát. - Akkor? - mosolyogtam rá. Rám nézett nagy bagoly szemeivel majd elnevette magát. Én is követtem a példáját. Valahogy fel tudta oldani a hangulatomat. Már nem éreztem olyan feszültnek magam.

Egy kis idő múlva megköszöntem neki, hogy jött egy kicsit beszélgetni, mert bár nem csinált semmit, még is meg könnyítette az egész helyzetem.

Miután a fiú elment a fürdőbe vettem az irányt. Ez után már csak egy kiadós alvás vár rám, mielőtt holnap haza indulnánk.