Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 23. //

Ezek után már szinte semmi kapcsolat nem történt köztünk Kurooval. Gyorsan átvettem a szobájában a ruhámat, össze szedtem a cuccaimat és lejöttem. Utólag vissza gondolva talán az lett volna a legjobb döntés ha tényleg csak csendben eljövök és nem szólalok meg. Nyomott helyzetekben azonban valamiért mindig beszélhetnékem van. Most pedig az is közre játszott, hogy hatalmas nagy volt a bűntudatom és a sírás is folytogatott.

- Kuroo én sajnálom! - mondtam ki hirtelen. Még mindig ugyan ott állt. Először meg sem fordult. Nem akart tudomást venni arról, hogy ott vagyok.
Végül mégis felén nézett. A tekintete megvetésről, undorról és csalódottságról árulkodott.

- És én mi a faszt kezdjek a te sajnálatoddal? - a hangja csöpögött a gúnytól. Szinte el akartam süllyedni szégyenemben. A tekintetét képtelen voltam állni.

- Nem tudom... - mondtam folytott hangon, majd zokogásban törtem ki. Azt vártam, hogy majd oda jön. Meg vigasztal és mindent megbeszélünk. De persze nem így lett. Fintorba húzta a száját és elfordult tőlem. Esze ágában sem volt még csak a tekintetét sem rajtam tartani, nemhogy még hozzám is kelljen érnie.

- Én viszont lehet tudom. - húzta megvető és gúnyos mosolyra a száját. - Menj innen és ne is gyere vissza egy jó darabig. - a szavai belém folytották a szót és döbbenten figyeltem. - Nem akarok veled beszélni. Ezek szerint neked sem fogok nagyon hiányozni. Tulajdonképpen szívességet teszek ezzel neked. Mostmár azzal fekszel le akivel akarsz, nem érdekel... Veled kapcsolatban már semmi semmi sem. - a mellkasomban szorító érzés keletkezett. Alig kaptam levegőt, homályosan láttam és könnyeim megállíthatatlanul folytak le az arcomon. Nem tudtam megszólalni, de ha képes is lettem volna rá akkor sem tudom, hogy mit mondtam volna neki. Érzelem mentes arccal intett egyet az ajtó felé olyan stílusban, hogy "mostmár én is elhúzhatnám innen a belem".

Remegő térdekkel és teljesen össze törve indultam el a kijárat irányába, hogy aztán hazáig fussak és a szobámba érve kisírhassam magamat.

Reggel kilenc körül értem haza. A szüleim szerencsére dolgoztak, így megúsztam a magyarázkodást. Az előre eltervezettekhez híven a szobámba zárkózva itattam az egereket, egészen este hétig. Akkor ugyanis úgy döntöttem, hogy muszáj valakinek kiöntenem a szívemet. Kis habozás után videóhívást indítottam. Közben a gondolataimat próbáltam meg elrendezni, hogy mit is fogok majd mondani.

- Szia kislány! - jött a vidám hang egy pár perc után. A képernyőn barátnőm boldog és felfrissült arcát pillantottam meg. Nehéz bevallanom, de nagyon irigy lettem rá abban a pillanatban. Ő miért ilyen gondtalan mindig? Én pedig, hogy lehetek ekkora szerencsétlen, hogy még a jó pillanatokat is képes vagyok elcseszni? - Hé! Mi történt veled? - vette jobban szemügyre a vörös szemeimet és puffadt arcomat. Ekkor újra elő tört belőlem a sírás. Szerencsére ez már nem tartott órákig mint az előzőek, mert Sachi hamar megnyugtatott. - Jobban vagy egy kicsit? - kérdezte kedvesen, miután már csak szipogtam.

- Igen. - szóltam rekedt hangon.

- Akkor most szépen mond el, hogy mi a fene történt veled! És miért nem hívtál fel, hogy mi van veled? Nagyon aggódtam ám amikor a buli után nem szóltál egy szót sem magadról! - kötötte az orromra, hogy bizony megígértem neki, hogy értesíteni fogom, hogy még élek. A "buli" szóra össze rándult a gyomrom és újra elkapott a sírhatnék. Bár mondhatjuk, hogy még mindig nem múlt el. Végül nagy nehezen, és kisebb nagyobb megszakításokkal elmeséltem a történteket. Vagyis inkább azt amiről elég erős feltételezéseim voltak. Legnagyobb döbbenetemre azonban nem azt a reakciót kaptam vissza amire én számítottam. Azt hittem, hogy majd együtt próbálunk megoldást találni a dologra, hogy majd az én oldalamra áll. De nem így történt. Konkrétan a fejemet vágta, hogy milyen felelőtlen vagyok és, hogy mekkora ribanc. Meg, hogy nem vagyok normális. Azt is hozzám vágta, hogy egyik fiút sem tudom megbecsülni. Majd közölte, hogy ebből már nem fogok jól kijönni és neki ez az egész már sok. Unja már a nyafogásom és azt, hogy ekkora nagy szerencsétlen vagyok.

Kinyomott...

Én pedig ott maradtam egyedül a csöndes szobában és csak magam elé néztem. Köpni nyelni nem tudtam. Teljesen lefagytam. Még sírni sem tudtam. Mérges voltam? Igen, lehetséges. Viszont nem kifejezetten Sachikora. Hanem arra, hogy a mondatai fele nagyon is igaz volt. Dühös voltam magamra és kezdtem undorodni attól aki vagyok. A legjobb barátnőmben hatalmasat csalódtam. Elvesztettem azt az embert akinek talán a világon a legtöbbet jelentettem. És elvesztettem a másik legjobb barátomat is. Durván elárult. Több éven át hitegetett, aztán pedig kiderül, hogy csak a testem kellett neki. Csak arra voltam jó, hogy egy alkalomra az ágya csábítson, majd reggel már le is lépjen. Talán ez fáj a legjobban. Az, hogy én bíztam benne, őszintén szerettem és nem akartam elveszíteni. Neki pedig semmit sem ért ez a barátság. Soha egy pillanatig sem. Én pedig legutóbb is görcsöltem és napokon át nem is aludtam, mert bűntudatom volt. Az életem felét felesleges dolgokkal töltöttem el. Sok sok elpazarolt idő amit Bokutora fordítottam. Életem egyik szerves része volt. Olyan érzésem van mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem. Kurooval más a helyzet. Őt sokkal régebb óta ismerem és más érzelmek is fűznek hozzá. Bokutot én löktem el magamtól véglegesen. Viszont Tetsurou engem lökött el. Megbántottam... Újra. Ez pedig most össze sem hasonlítható az eddigiekkel. Eddig azt hittem, hogy az elutasítás a legrosszabb dolog amit vele tehetek, de tévedtem. A legszörnyűbb az a megcsalás. Szörnyű vagyok amiért azt képzeltem, hogy ha a kapcsolatunkban valaki férre lép az csak ő lehet. Mert ő "olyan" aki ezt megtenné. Én pedig "nem tennék ilyet". Hát hatalmas nagy pofont kaptam az élettől. Még, hogy én nem csinálok ilyet sose. Lehet, hogy nem volt szándékos, de én tettem. Nem ő. Én. Kuroo talán sokkal, de sokkal jobb ember nálam. Lehet, hogy sok lánnyal volt már dolga. De ez nem azt jelenti, hogy egy kapcsolatban ő az a fél aki megunja a másikat. Ragaszkodó és féltő. Lehet, hogy kevés embernek mutatja meg azt ami igazán ő, de nem szabad férre ismerni. Neki is vannak érzései. Én pedig nagyon dúrván bele gázoltam a lelkébe. Ha törik, ha szakad jóvá kell tennem a dolgokat kettőnk között. Még akkor is ha többet nem leszünk már olyan jóban. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy ilyen módon váljunk el! Persze azt szeretném, hogy megint megcsókoljon és magához öleljen, de már az is megnyugtatna ha csak szimpla barátként lennénk egymás közelében. Bokutora soha többé nem vagyok kíváncsi, de Kuroora szükségem van. Őt nem veszíthetem el!