Te akartad ✓[Kuroo Tetsurou × Reader] //BEFEJEZETT//

// 21. //

Egy idióta vagyok! Egy hatalmas nagy barom! Elkövettem életen legnagyobb hibáját. És ez most nem vicc, nem csak úgy mondogatom mint ahogy eddig tettem. Ez most egy tényleg jóvátehetetlen bűn. A legjobb barátnőm elítélt. Kuroo most már, ha eddig nem is, de már biztosan, hogy gyűlöl. Én pedig rájöttem arra, hogy a kedves és jólelkű Bokuto milyen is valójában. Az utolsó évem a Fukorodaniban és sikerült mindent olyan szinten elcsesznem mint még soha senkinek. Magam alatt voltam, vagyok is, de a sajnáltatásnál mégis nagyobb az önütálat és a bűntudat.

Most is csak az ágyamban fekszem és a telefonom képernyőjét nézem, hátha vissza ír. Hátha megengedi, hogy beszéljek vele. Hogy magyarázatot adjak a történtekre. Más ilyenkor biztos, hogy puffadtra dúzadt arccal sírt volna. Én nem tudtam sírni. Amikor megtörtént akkor persze én is a felismerhetetlenségig bőgtem, de amikor bele néztem a tükörbe és megláttam a saját fejemet szabályosan undorodni kezdtem magamtól. Fel kell fognom, hogy semmi sem lesz jobb attól ha én sírok. Úgy nem fogom megoldani a problémáim. Világ életemben csak arra vártam, hogy mindenki helyettem oldja meg a gondokat, hogy ők keressék a társaságomat. Most viszont ez nem fog működni. Hibáztam. Méghozzá én, és senkit nem okolhatok érte. Még akkor sem ha lenne egy személy akibe hatalmasat csalódtam. Mondhatnám, hogy ő volt a hibás, én pedig nem tehetek semmiről. Csak az a baj, hogy én is ott voltam, benne voltam. Méghozzá nem is kicsit.

Nagyot sóhajtva gondoltam át mégegyszer a történteket.

Pénteken Kuroo és a Nekomás srácok rendeztek a fiúnál egy bulit, amire a mi kis csapatunk is hivatalos volt. Elég jó a kapcsolat a két iskola között, így nem is volt kérdés, hogy igent mondunk e. Izgatottan vártam a nap végét, hogy végre kiengedhesem a stresszt. Annyit sajnáltam az egészben, hogy Sachi nem jöhet, hiszen nem a csapat tagja. Pedig olyan jó lenne egyszer úgy bulizni a srácokkal, hogy ő is velem van.

Nap végén az edzés is gyorsan eltelt. A srácoknak közeledik egy meccs egy közeli iskolával, arra gyakoroltak végig. Új felállásokkal is megpróbálkoztak. Sokat nevettünk, de folyton visszatérő témává vált az esti házibuli Kurooéknál. Be kell vallanom, hogy egy kis gyomoridegem volt a dolog miatt, hiszen nagyon régen jártam már a fiú házában, vagy annak a környékén. Pedig igen gyönyörű helyen élnek. A régi emlékeim még mindig elevenen élnek azokról a napokról amikor még kisgyerek ként a szobájában játszottunk, vagy amikor a házban rohangáltunk és sokat nevettünk. Ha most jobban a dolgok mögé nézek akkor talán az is teljesen biztossá válik, hogy Tetsurou már akkor sem volt közömbös számomra. Csak akkor azt nem értem, hogy miért nem engedtem őt közel magamhoz?

- Min gondolkozol Cicám? - kérdezte egy túlságosan is ismerős hang a főkapu irányából. Annyira bele merültem a saját kis világomba, hogy észre se vettem, hogy már eddig elsétáltam. Még azt sem tudom, hogy egyáltalán mikor vettem át a ruháimat. Felnéztem az előttem álló fekete hajúra. Szokásos pimasz vigyor, piros melegítő és égnek meredező tincsek.

- Kettőnk közül itt csak te vagy macska... - forgattam meg a szemeimet. A zavart pír viszont így is az arcomra költözött. - Szia. - köszöntem neki amikor már elég közel értem hozzá. Ő nem igazán törte magát az olyan formalitásokon, mint köszönés, vagy ilyesmi. A derekamat megfogva magához rántott és ajkait azonnal az enyémeknek nyomta. Azon a drámán már rég túllépett, hogy nem akarom, hogy Bokuto azt nézze, hogy mi mit csinálunk. Jó szokásához híven szart az egészre. Én viszont nem tudok ilyen könnyen túllépni a dolgokon. Ezt az is igazolja, hogy még mindig piszkálja a csőrömet az a tény, hogy Kuroonak valami baja van. Múltkor is elég nyomott volt a hangulata. De én még most is látom, hogy az a probléma valószínű még nem oldódott meg. Ha nem idegelném vele halálra, akkor egyfolytában kérdezgetném mi baja.

Nyelvével bejárta a szám összes kis négyzetméterét. Egyértelműen ő dominált, mint mindig. Eddig szinte még soha sem hagyott érvényesülni ilyen szempontból. Pedig szívesen kipróbálnám, hogy milyen az amikor Tetsu a kiszolgáltatott fél. Nem sok ideje tart kettőnk között ez a dolog, ezért még nem vagyok teljesen hozzá szokva, viszont nincs ellenemre a dolog. - Vegyél fel majd valami szexit a bulira. - mondta mikor elvált tőlem. Vörösen pompázó fejjel kapkodtam a levegőt.

- Inkább valami átlagosat veszek fel. - mosolyodtam el halványan. Vajon mi lenne ha egyszer meglátna egy feszülős mini szoknyában és hatalmas dokoltázsú felsőben? .... Valamiért csak a szobáját és a perverz vigyorát látom magam előtt....

- Igazából te mindenben szexi vagy. - vigyorgott, majd egy puszit adott az orrom hegyére. Hozzá kéne már szoknom a bókjaihoz, mert ha így haladok fel fog robbanni a fejem.

- Fogd már be! - morogtam, miközben játékosan megcsapkodtam. Nevetve fogta le a kezeimet. Végül pedig csak az egyiket engedte el, a másikra pedig rákulcsolta az ujjait és úgy sétáltunk végig az utcán. Néha már rémisztő, hogy milyen gyorsan képes stílust váltani. Előbb még diszkréten osztotta meg velem a pajzán gondolatait, most pedig teljesen normálisan viselkedik.

- Eljövök majd eléd. - közölte amikor már majdnem a házunk előtt jártunk. Megráztam a fejem.

- Nem kell. Te vagy a házigazda, neked otthon kell lenned. - ellenkeztem azonnal.

- Kurvára nem érdekel az egész, ha téged közben megerőszakol egy csöves! - szorította meg egy kicsit a kezemet. Az arcomra azonnal egy hatalmas mosoly ült ki. Szeretem amikor ilyen féltő és védelmező velem szemben, mégsem szeretném ha kiszolgáltatottnak nézne.

- Eddig is mentem már egyedül bulikba este. Nem lesz bajom. És különben sem laksz messze. - nyugtattam meg.

Megérkeztünk a házam elé. Maga felé fordított és a kezeit lassan a derekamra vezette. Homlokát az enyémnek döntötte. - Nem szeretném, hogy bajod legyen. - suttogta. A levegőm bent rekedt és megint a fejembe gyülekezett a vér.

- Nem lesz bajom. Írok ha elindulok és onnantól fél óra. Ha nem leszek ott akkor kell csak aggódnod. De már mondtam: semmi gond nem lesz. - közöltem én is halkan. Nem igazán sikerül meggyőzni őt, de végül bólintott és egy hosszú csókkal köszönt el tőlem.

- Később találkozunk Törpe! - mosolygott rám.

Kár, hogy a semmi gond nem lesz az csak az odafelé útra igaz...