𝑰 𝒅𝒐𝒏'𝒕 𝒘𝒂𝒏𝒕 𝒕𝒐 𝒍𝒐𝒗𝒆 𝒚𝒐𝒖 //bang chan ff//

I Need Somebody - DAY6

Álmomban valaki megölelt. Olyan volt mintha nem is álmodnék, de csak sötétség volt előttem. Amikor felébredtem végig ezen gondolkoztam. Az íróasztalhoz battyogtam és ott egy lapot találtam. Még mindig abban a  ruhám a voltam, amibe lefeküdtem. A telefont kivettem a zsebemből és a fürdőbe indultam. Ám onnan vízcsobogás szűrődött ki. Azt gondoltam, hogy még korán van ahhoz, hogy a szüleim ébren legyenek. Bekopogtam.
- SungWoo? - szűrődött ki egy férfi hang.
- Igen. Na és te? - kérdeztem vissza.
- Chan - válaszolt.
- Mit csinálsz még itt? Kb olyan három óra lehet - kérdeztem egy újabb dolgot.
- Nem annyi az idő - jött ki a fürdőnkből. - Egy órája mentél a szobádba. A szüleid meg nagyon jó fejek, így velük beszélgetek - mondta. Mivel fáradt voltam így kicsit bunkobb is a szokottnál.
- Jó, de kimásznál az utamból? - kérdeztem miközben odébb intettem.
- Oh, persze bocsi - mosolygott. Nem válaszoltam csak gúnyosan vissza mosolyogtam. Bementem a fürdőbe. Majd egy húsz perc múlva vizes hajjal a szobámba indultam. Nagyon gyorsan befutottam, amikor közelebb értem a szobámhoz. Ahogy beértem bevágtam magam mögött az ajtót. Hamar magamra kaptam a pizsamám, és törölközővel a fejemen kimentem a konyhába, mert szomjas voltam. Nyugodtan bandukoltam a konyhának felé. Arra koncentráltam, hogy eljussak a célomhoz. Amikor átléptem a konyha küszöbét megbotlottam a saját lábamba. Nem estem el csak elvesztettem az egyensúlyom. Hála Istennek senki nem látta. A konyha pulthoz mentem és elővettem egy poharat, amibe vizet töltöttem. Ahogy megittam a vizet a szobámba mentem. A telefonomat a kezembe vettem, lassan az ágyamhoz lépkedtem, és a közepére ültem török ülésbe. Feloldottam aztán a galériám az nyitottam meg. Egyből feltűnt, hogy nem csak én voltam az aki szeretetből fotozgatót. Habár azt hozzá kell tennem, hogy én nem annyit, mint ők. Mivel csak majdnem 60 kép volt a telefonomon, ezért feltűnő volt az, hogy majdnem az elejéig vissza kellett lapoznom.
- Ezeket nem fogom kitörölni soha - mosolyodtam el. Vissza tekertem az aljára, és azt a képet állítom be háttérnek, amin JiSung, Bang Chan és én vagyunk. Amint ezzel készen voltam elővettem a töltöm. Ahogy megtaláltam és áram alá helyeztem, feltettem tölteni a telefonom. Befeküdtem az ágyamba. Ahhoz képest, hogy az előbb aludtam egy órát hamar elnyomott újra az álom. Álom világomból az ébresztő rángatott vissza fájdalmas valóságba. Gyorsan kiugrottam az ágyból, mivel ez a második ébresztőm volt, majd az író asztalomhoz siettem. A táskámba kezdtem sietősen rakni az az napi könyveket. Egy papír fecni is belekerült.
- Nem érdekel! - mondtam idegesen és vállamat megrántva. A szekrényemhez rohantam. Azt szedtem elő, amit tegnap akartam felvenni. Egy fekete szoknya, sima fehér póló, térdig erő fekete zokni. Gyorsan öltözködni kezdtem. A hajamat csak felkonytoltam. Elvettem az éjjeli szekrényről a telefonom, a táskámat a vállamra dobtam és szaladtam le a lépcsőn. A bejárati ajtóban hamar felhúztam a cipőt és köszönés nélkül távoztam.
- Istenem! Elfogok késni! - mérgelődtem. A telefont, amit mindvégig a kezemben szorongattam magam elé emeltem, és megnéztem az időt. Volt még egy 15 percem a suliba érni és már nem is voltam olyan messze. Ezért saját magamat kímélve sétálásba kezdetem. Persze nem olyan kis "ráérek és sehova nem sietek" sétálassal, hanem "igyekeznem kell mégis szeretnék életben maradni" fajtával. Megláttam az iskola épületét és megkönnyebbültem. Újra futni kezdtem. Az indokot még én magam sem tudom csak futottam, mint akit üldöznek. Egészen a tantermünkig vágtattam. Termünkbe aztán be suhanva, MinAh és az én közös helyemre mentem. Az említett barátnőm ma se jött iskolába. Kicsit ideges voltam, hogy vajon jól van-e. De arra jutottam ő az, akit egyáltalán nem kell félteni. A dolgaimat elővettem. Kikerestem azt a papírt, ami beesett a táskámba pakolás közbe. De nem találtam meg. Ezért inkább telefonomat vettem kezembe és megnéztem az időt. Egy perc maradt a csengetésig, én pedig csak bámultam ki a fejemből. Amint megszólalt a csengő a könyvemre néztem és láttam, hogy a cetli ott van rajta.
- Oh, hogy az a... - kezdtem bele a káromkodásba, de nem fejeztem be. Elvettem onnan és olvasni kezdtem, ami rajta állt.