𝑰 𝒅𝒐𝒏'𝒕 𝒘𝒂𝒏𝒕 𝒕𝒐 𝒍𝒐𝒗𝒆 𝒚𝒐𝒖 //bang chan ff//

Trouble - EXO

Minden azzal indult, hogy hallottam a kpopról. Utána folyton a fantáziám rabja lettem. Csak ti jártatok a fejemben. Minden gondolatomat felemésztettétek. Minden pillanatom a tiétek lett. Az órák, a szünetek, a tánc, az ének és az álmok. Ezért sokszor bajba kerültem. Ma is ez történt.
- Nagy bajba vagy kisasszony! - mondta a tanár. Nem szóltam semmit csak tűrtem csöndben. Elsétált a padomtól. Idegesen néztem padtársamra egyben legjobb barátnőmre.
- Nyugi - tátogta hatalmas nyugodtsággal. A csengő ebben a pillanatban megszólalt.
- Te nem érzed a helyzet súlyosságát - mondtam túl dramatizálva egy kicsit.
- Nem te vagy az aki nem érted - mondta és pakolni kezdett. Én is felálltam, majd a tanárra néztem aki a fejével intett, hogy foglaljak helyet.
- Miért is nem értem? - kérdeztem vissza ülve a székbe.
- Majd megérted - mondta és igyekezett ki a teremből. A helységben már egy lélek se volt csak én és a tanárom.
- Mi volt az ami érdekesebb volt, mint a tananyag? - kérdezett a tanárom ismét a padomhoz sétálva.
- Nos tudja... - nem engedte, hogy befejezzem.
- Nos, Park kisasszony nem tudom, mert a műveltségénél nem lehet semmi fontosabb! - mondta idegesen és a padra rakva a kezét.
- Elnézést kérek tanárnő - mondtam lehajtott fejjel. De csak annyira, hogy lássam a kezét.
- Csak azért nézem el, mert maga egy igen okos hölgy. Abban reménykedem hasznosítja még ezt az észt valahol - mondta ellökve magát a padtól, hogy kiegyenesedjen.
- Köszönöm - mondtam továbbra is lehajtott fejjel.
- Most elmehet kisasszony - adott engedélyt a távozásomra. Gyorsan pakolni kezdtem és megcéloztam az ajtót. Ahogy kiértem rajta a barátnőmet láttam a falnak támaszkodni.
- Jia már haza ment - mondta és elrúgta magát. Mellém sétált és együtt hagytuk el az épületet. - Mit mondott a tanár? - kérdezett, miközben hazafelé sétáltunk.
- Hát leszidott, hogy nem figyeltem - válaszoltam a földet bámulva.
- Mondtam, hogy nem kellett volna a JYP hirdetését olvasni - szidott le ő is.
- Oké, de csak onnan tudhattam meg, hogy egy hónap múlva meghallgatás. Ott kell lennem, de az a baj, hogy pont szerda - magyaráztam ránézve.
- Igen és? - kérdezett értetlenül.
- Hát csak annyi, hogy hétköznap tanítás van - mondta vissza térve a talaj elemzéséhez.
- Tudod mit csak menj el és kész - mondta és átkarolta vállam. Ezzel a tettével mosolyra késztetve engem. Így mentünk tovább csendben. Már félúton jártunk, amikor valakinek neki mentem. Ahogy magam elénéztem láttam, hogy egy fiú aki maszkot visel. Mind a ketten a földön végeztük. A kezében lapok voltak, amik szét repültek. A telefonjaink is kiestek.
- Úr Isten! Ne haragudj rám! - mondtam és próbáltam neki segíteni összeszedni a lapjait. Majd a telefonomért nyúltam és zsebre tettem, ő is így cselekedett. MinAh barátnőm csak állt a járda szélén és meglepődve figyelt minket.
- Jaj, ne butáskodj! Nekem is figyelni kellene néha - nevetett. Mikor mindet össze szedtem átnyújtottam neki. A szemébe néztem elmosolyodtam. A maszk alatt ő is mosolygott. Onnan állapítottam meg, hogy a szemei kisebbek lettek, mint amilyennek amúgy is voltak. Majd tovább sietett. Hátra fordultam majd vissza, amint lenéztem láttam, hogy egy lapot itt hagyott.
- Itt hagytá... - fordultam hátra ismét, de ekkor már eltűnt mögöttünk. A lapra néztem és egy szöveg volt rajta. Nem volt még befejezve. Csak olvastam és nem értettem. Úgy döntöttem inkább elrakom a zsebembe, össze hajtottam és a farmer zsebembe dugtam. MinAh még mindig ott állt és csak nézett maga elé. Oda sétáltam hozzá. - MinAh, minden rendben van? - kérdeztem megfogva a jobb kezét.
- Tudod ki volt ez? - kérdezett rám nézve.
- Egy srác? - kérdeztem értetlenül.
- Egy srác? Azt hittem kpopper vagy -
- Miért ki volt ez, hogy kétségbe vonod azt, hogy kpopper vagyok? - kérdeztem húzva magam után előre.
- Ezt pont neked kell magyaráznom mrs. Seo? - kérdezett gúnyolódva.
- Igen pont nekem. De te meg sétálhatnál magadtól - mondtam továbbra is magam után vonszolva.
- Nem volt ismerős a hangja? A haja? A szeme? - kérdezte levegő vétel nélkül.
- Nem, kicsit és szintén kicsit - válaszoltam.
- Képet kérész? - kérdezte szarkasztikusan.
- Nem. De azt igen, hogy mond már el ki volt szerinted - mondta kezét elengedve.
- Bang Chan - válaszolt. Megtorpantam és gondolkozni kezdtem. A hangra is próbáltam koncentrálni. Minden megegyezett.
- Neki mentem Bang Channak! - fogtam a fejem ijedten.
- Jó napot Park SungWoo! - nevetett, miközben mellém sétált és a megütögette a vállam.
- Az a lényeg nem haragszik és nem ChangBin volt az - mondtam mosolyogva kezemet leengedve. MinAh mellé sétáltam. Az utunk innentől sokkal nyugodtabban telt. Ahogy haza értem mesélni kezdtem szüleimnek, hogy mi történt. Ők csak hallgattak és nem szakítottak félbe. Figyeltem reakciójukat, amikor befejeztem mondani valóm. Hát nem úgy reagáltak, mint az vártam.
- De ugye nem ütöttem meg magad? - kérdezte anya.
- Anya! Nem ez volt a lényeg. Neki mentem a példaképemnek és a jövőbeli férjem banda társának - mondtam el tömören mire kellett volna jobban figyelniük. Csak bólintottak. Mérges voltam rájuk, mert nem figyeltek rám. Viszont inkább a szobámba mentem. Leültem az író asztalomhoz. Zsebembe a telefonomat kerestem, amit meg is találtam. Ahogy bekapcsoltam a háttérkép is elárultam az én telefonom. Arra következtettem, hogy az a telefon a Bang Chan tulajdona. Laptopomat vettem elő, hogy tudjak írni barátnőimnek. De arra a következtetésre jutottam, majd holnap elviszem magammal és megmutatom nekik. Megint a zsebembe kezdtem piszkálódni. Most a lapot vettem elő. Össze hajtva a telefon kijelzőjére tettem. Elmentem fürödni, amikor visszaértem zörrent egyet a készülék az asztalomon. Oda mentem és megnéztem, mert kíváncsi típus vagyok.
- JiSung - olvastam azt akitől kaptam vagyis kapott Chan üzenetet. - Délután fél öt, ahol nekem jöttél - olvastam el végleg a megjelent üzenetet. - Szerintem nem is tudnék mást csinálni, mert arra jövök haza - gondoltam és a telefont a kezembe vettem és azzal hadonásztam. Gyorsan felöltöztem, majd vissza vettem a kezembe telefonját és folytattam az előző tevékenységet. Véletlenül jobbra húztam a képernyőt és bejött a kamera. Ekkor egy nagyon gonosz és buta ötletem támadt. Még pedig az, hogy csinálhatnék neki emléket arról, hogy ne hagyja el máskor a telefonját. Selfie módra váltottam, a filtereket is átállítottam. Nem akartam annyira gonosz lenni, ezért nem csináltam túl sok képet. Amikor befejeztem vissza tettem az asztalra és a papírt vettem kézbe.

"why i need u
why i live it here
왜 항상 너의 사랑이 필요해"

Ezek a sorok álltak a papíron. Még mindig nem értettem mit akar ezzel mondani. Így inkább a telefonja tokjába raktam el. Ott hagyva ezeket az ágyamhoz indultam. Amint odaértem bele dőltem, betakaróztam és elnyomott az álom.

"Wrong feels Right
Right feels Wrong
머릿속이 뒤엉켜 I'm in trouble"
- Trouble (EXO)

az a szöveg az én dalszövegem szóval...ja ha nem tetszik lehet jelezni...
-woo