Perselus Piton kiábrándító szemszöge/BEFEJEZVE/

14. Fejezet

Nagy megkönnyebbüléssel tértem vissza a szobámba mikor láttam, hogy Harry se ott se máshol a környéken nincs. Lehuppantam az ágyra és igyekeztem aludni ám ebben pár perc múlva megzavartak. Harry lépett be az ajtón és leült az ágyra.

-Piton professzor! Ki az a Sirius Black pontosan?-a kérdés hallatán mindenféle álom kiment a szememből. Nem éreztem, hogy el kéne mondanom neki bármit is. Nem mintha sokat tudhattam volna róla, de a Tekergőkről és Lily Potterről igen. Meg a haláláról is.

-Majd megbeszéljük később. Most inkább...figyelj Harry. Ez így nem mehet tovább, te gyerek vagy. Én meg felnőtt. Ha az édesapád leszek vagy magamhoz veszlek akkor sem csinálhatjuk ezt. Azt szeretném kérni, hogy költözz vissza a klub helyiségbe!

-Mi rosszat tettem?

-Semmit! Pakolj össze kérlek még ma.-Harry pityeregve kezdte összeszedni a cuccait.

Mikor végzett becsapta az ajtót és csak remélni tudtam, hogy a griffendélhez indul. Borzasztó bűntudatom volt, hogy meg kellett sértenem a fiút de mégis csak így lesz a legjobb. Akárhogy is lesz ezzel nyugtattam magamat egyelőre.

Másnap reggel olyan korán keltem, hogy kint a nap még egyáltalán nem kelt fel. Talán még Dumbledore is a szobájában horkolt mikor kiléptem a folyosóra. Elindultam  Bimba professzorhoz mivel tegnap úgy ígérte mutat valamit. Azt mondta korán jöjjek, nem okozott nehézséget mivel ma szabad vagyok és egyébként sem szándékoztam délig aludni. Kiléptem a hűvös szellőbe és megindultam a növényház felé. Ahogy beléptem megéreztem a körülterjengő teának az illatát és hangos visítás is hallatszódott. Elindultam a hang irányába, másodpercek múlva meg is láttam a forrását. Bimba professzor a kis Longbottom fiú felett üldögélt és az arcát törölgette.

-Oh, hála az égnek Perselus, hát itt vagy!

-Mi történt vele?-léptem oda Neville mellé akinek az arca vörös volt és látszódott egy harapásnyom is.

-Úgy vélem egy állat haraphatta meg a tegnapi nap folyamán. Van valamid a fájdalomra?

-Előbb kellett volna hívnia. Miért nem a gyengélkedőn van?

-A nővérke azt mondta nem tudja ellátni, ráadásul felkelti a többi beteget a nyöszörgésével.

Hümmögve bólintottam aztán vissza indultam a kastélyba kikeverni egy bájitalt Neville számára. Útközben összefutottam Lupinnal aki elég rossz passzban volt. Pont úgy nézett ki mint aki egész éjszaka nem aludt...

-Hol jártál az éjszaka Remus?-érdeklődtem kedvesebben mint egyébként szokásom.

-Most van vége a nehéz időszakomnak.

-Mondd csak nem rémlik, hogy rátámadtál volna egy fiúra?

-Piton professzor maga is tudja, hogy a bájital amit kapok magától kitörli az emlékeimet vérfarkas létemről. Ezzel együtt azonban nem hiszem, hogy bárkit bántottam volna mert messze mentem a kastélytól még az átváltozás előtt.

-Értem, akkor megtenné, hogy velem jön?-a professzor bólintott és a bájital elkészítése után együtt indultunk vissza a növényházba.

-Istenem segíts, Neville! Mi történt vele?

-Szóval maga sem sejti mi tehette?-húztam fel a szemöldököm természetesen Blackre utalva de Lupin csak a fejét rázta.

-Az biztos, hogy valami nagy vad volt. De ezen kívül fogalmam sincs.-tette fel kezeit védekezően.

Beadtuk a bájitalt így Neville eltudott aludni. Felfelé menet a kastélyba összefutottunk Harryvel aki rám sem emelte a szemét Lupin viszont megállt beszélgetni vele. Elballagtam a szobámig és elkezdtem olvasgatni Harry egyik itt maradt könyvét. Az is biztos, hogy a tanulásban nem első a fiú de mégis nagyon hiányzik. Ki gondolta volna, hogy egyszer még ezt mondom? Leraktam a könyvet és beültem íróasztalom mögé, hogy befejezhessem a dogákat. Kis ideig javítgattam a hibákat aztán egy éles sikoly rázott fel a munkámból. Majd a sikítás forrása egyre közelebb ért ajtómhoz végül be is rontott rajta.

-Piton professzor, segítsen!

-Mrs. Granger! Miért mászkál ilyen későn a folyosókon?

-Sirius Black itt van a kastélyban!-erre a mondatra a szemeim kitágultak és már rohantam is a kislány után.