Perselus Piton kiábrándító szemszöge/BEFEJEZVE/

A vége

Fejvesztve rohantam a kislány után miközben egyre inkább tudatosult bennem hatalmas hibám. Black tudta, hogy Harry már egyedül van, tudta és ezért jött vissza. Én tehetek az egészről, ha akkor még régen korábban a Potter birtokra érek akkor talán még Lily is élne.

Percek múlva már a nagyteremben tolongtunk az összes diákkal és tanárral együtt, végül Dumbledore is visszatért és elmondta a híreket amelyek megint nem hoztak túl sok örömöt. Mindenki megvolt, Harry is ott állt barátai mellett miközben az igazgató szónokolt.

-A veszély már elmúlt, de nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy ne mászkáljon sötétedés után és mindig maradjon társaságban! A Roxfortra ismét nehéz idők járnak.-mondta szomorúan az igazgató aztán bejelentette, hogy a mai nap mindenki a nagyteremben alsziki kivéve Őt és még pár tanárt. Engem beosztottak, hogy figyeljek a diákokra az éjszaka folyamán, tudván, hogy nem szoktam sokat aludni. Csak rábólintottam és onnantól a termet járva fürkésztem a szuszogó gyerekeket. Harryt is látni véltem az egyik pléden de esze ágában sem volt felém fordulni. Bánt, hogy így viselkedik hiszen én csak jót akartam neki... Morogva leültem egy székre és a pálcámmal kisebb fénycsóvát varázsolva olvasni kezdtem.

[...]

Órákon keresztül lapozgathattam a könyvet mikor hirtelen sikolyra lettem figyelmes a folyosóról. Nem gyermek volt, talán egy kép lehetett vagy akár Minerva. Több gyerek, köztük Harry is felriadt de én csak intettem és egy suhintással kinyitottam a bezárt nagyterem ajtaját. Pálcámat a sötétségre szegezve néztem körbe, odakint nem volt senki és semmi. Illetve...egy kutya alakot véltem látni az ablakokon keresztül mely valami nagyot és élőt ráncigált maga után. Miközben a szívroham kerülgetett feltéptem az ajtót és a kutyára ordítva elkaptam azt. A fekete, szúrós szőrű dög meg sem moccant, nem bántott. Tudtam, hogy ki az...láttam már többször is átváltozni Blacket de még soha nem láttam, hogy bárkit is önös érdekből bántott volna. Nem tudtam mire gondolni csak elkezdtem szólítgatni.

-Sirius! Változz emberré, most!-szegeztem rá pálcámat mire egy félhosszú hajú férfi jelent meg előttem.

-Semmit nem változtál drága Perselus!-mosolygott furcsa módon hófehér fogaival.

-Te is pont ugyanolyan bundás, bolhás fenevad maradtál.-csak a mondat után néztem a kutya zsákmányára ami Bimba professzor volt.

Felsegítettem a sokkos állapotban lévő szétmarcangolt lábú hölgyet majd támaszt nyújtva neki Blackre néztem. Piros csóvákat küldtem a magasba ezzel tudván, hogy segítséget hívok. Percek múltával megjelent az egész tanári kar és mind a gyilkosra szegezték pálcájukat. Még Lupin is...ott állt kipirult arccal és egyenesen Black két koromfekete szeme közé tartotta varázspálcáját. Sirius pedig feltartott kezekkel állt a központban, Dumbledore karon ragadta majd még három tanárral együtt bekísérte az iskolába. Én besegítettem Bimba professzort a gyengélkedőre majd követtem az igazgatót. A csillagvizsgáló toronyban állt Black és a többiek. Mire felértem a varázsló arca már vörös volt a sírástól.

-Albus értsd meg kérlek! Én a Potter fiú csak meg akarom védeni, Voldemort el fog jönni érte!-az igazgató nem szólt csak figyelte a síró férfit.

Ott helyben megtudtam volna öoni ezért inkább elindultam vissza a nagyterembe a diáksereghez. Lassúak voltak a lépteim és megfontoltak mert egy nemkívánt beszélgetés elé néztem. Ahogy beléptem a szívinfarktus határára kerültem. Egy kövér és koszos fétfi szorongatta Harryt a torkánál. Ráküldtam a férfira egy bénító varázslatot majd odasiettem a köhögő Potter fiúhoz. Felsegítettem és magam mögé löktem, a varázslat elmúlt én pedig felismertem az előttem álló embert. Peter Pettigrue, a legaljasabb ember a világon. Azt hittem, hogy meghalt 10 évvel ezelőtt. Nyakánál fogva felrángattam Őt a tanárokhoz akik még mindig Black körül sürögtek. Dumbledore professzor falfehér lett ahogy meglátta a kövér, mocskos férfit. A tanárok mind ámultan néztek rám miközben én odadobtam eléjük a középkorú férfit. Mindeközben Harry is megjelent a toronyban. Már nem lehetett hallani semmit csakis Black folytonos ordibálását. Kiordította minden elhallgatott fájdalmát.

-Tudtam! Látják?! Életben van!-ordított miközben szinte elsírta magát.

Harry szemében is láttam gyűlni a könnyeket de nagy volt a káosz. Egyszerűn odarohantam és átöleltem, azonban a fiú nem viszonozta. Helyette újonnan megismert keresztapjához futott és sírva átölelte. Égett a mellkasom a fájdalomtól.

És végeeeee! Ne utáljatok😂😂
Lehet, hogy lesz 2. rész és Piton megbékél;)