A Forgotten Hero

7. rész

-Szia! Gyönyörű vagy!-dícsérte Enji, amint meglátta Reit. Mindössze pár méterre álltak egymástól, de Rei még így is érezte Enji bódító illatát, amitől méginkább zavarodottság vette úrrá.
-Köszönöm!-jött zavarba, pír öntötte arcát próbálta rejteni, de nem sikerült.-Te is jól nézel ki..-kezdett forrósodni kettejük közt a levegő, méghozzá Enji miatt.

-Hogy lett ilyen meleg itt?-kérdezte Rei, amint észlelte ezt a hirtelen meleget. Egy fél kuncogás is elhagyta lilás ajkait, terelve ezt a számára kínosabb helyzetet.
-B-Bocsi, az én hibám.-dadogott a még mindig.
-Hogy lehet az?-ejtett egy gyenge nevetést kérdése után.
-Az én képességem a tűz és ilyenkor lángolni is tudok.-jött még inkább zavarba. Felhevűlt almácskáit még, ha akarná se tudná elrejteni Rei elől.
-Akkor, majd én lehűtelek.-ölelte át hatalmas karját.-Tudod az én képességem a jég. Úgyhogy, ha nyáron meleged van akkor ölelj át engem. Télen meg én téged.
-R-Rendben.-enyhén kuncogott, majd Enji levezette az útról egészen egy tisztás dombjáig.

-Enji.. most hová megyünk?-érdeklődött a lány, ugyanis nem erre számított. Képzeleteiben egy gyönyörű parkban uzsonnáztak, ahol a végén talán elcsattan az első csókjuk is.

-Látod azt a dombot?-kérdésére kérdéssel válaszolt, úgy hogy egész végig hátra se nézett, csak vezette Reit.
-Igen. Miért?-még ilyenkor eszébe se jutott a gondolat, hogy "-Miért?"
-Nos, ott fogunk piknikezni, a naplementében.-Rei kissé zavarba jött, hisz imádja a naplementét. Hideg aurája ellenére nagyon szeretett a naplementébe bámulni. Természete ugyanezt alátámasztja, ugyanis, amilyen hideg teste van, szíve annál melegebb.

Pár perccel később, mikor felértek a dombtetőre meglátta Enji milyen szépen terített meg. Piros-fehér kockás pléden egy aranyos piknikkosár és egy üvegváza benne egyszál fehérrózsával. A terebélyes tölgyfa mellettük adott egykis árnyékot a Nap erős narancs színe elől, de még így is vakító volt a fény, ami érte őket.

-Hogy tetszik?
-Gyönyörű.-szemét nem tudta levenni a csodálatos képről, ami előtte díszelgett.
-Igyekesztem. Foglalj helyet.-lesegítette Reit a pokrócra, Enji csak utánna foglalt helyet mellette.

-Azt mondtad igyekeztél. Mirefel mondtad ezt?-pislogott a férfire, aki mélyen a napba bámult hosszú perceken át, még könnyei sem bújtak ki, talán képessége miatt, hisz abból nyeri az erejét.
-Nem vagyok az a romantikus ember. Tudod én nehezen tudom kifejezni a valódi érzelmeim. És talán néha rosszul teszem azt.-szakította meg a szemkontaktusát a Nappal, s maga előtt szugerálta a lágy fűszálakat.
-Értem.-Rei ennek hallatán kicsit összeretzzent, mivel ha esetleg valami rosszat mondana azt lehet nem úgy értené. Félne, hogy emiatt veszítené el.-Ezen tudok én segíteni.-mosolyogott a meglepődött férfira, majd ő is mosolygásba tört ki.

-Éhes vagy? Hoztam szendvicset.
-Szendvicset?-kuncogott egyet.-Tényleg nem vagy valami romantikus ember.
-Megmondtam.-majd kivett egy darabot magának és Reinek.

Miután végeztek a szendviccsel Enji megszólalt.
-Még nincs vége!
-Hoztál limonádét is?-viccelődött Rei.
-Dehogy is! Vagy azt jobban szereted, mint a fehérbort?-kérdezte kicsit kétségbeesve. Rei meglepődött, de megint apró kacagásba kezdett.
-Nem! A fehérbor a kedvencem.
-Huh.. már megijedtem.-töltött egy pohárral a lánynak, majd magának. Iszogattak és beszélgettek.

Miután abbamaradt a bor fogyasztása, és csak a nyugvó napot kémlelték Enji hirtelen megtörte a nyugtató csöndet.
-Mint mondtam, nem vagyok valami romantikus ember,-közben Rei egész végig őt nézte.-viszont ezt elég romantikusnak találom.-megtámaszkodott jobb kezén, majd Reihez közelítve megcsókolta őt. Enji másik kezével megérintette Rei állát, s óvatosan végig húzta forró ujjait a lány állkapcsán. Mindketten meglepődtek, hogy mennyire eltérnek ajkaik hőmérséklete, de ez nem annyira foglalkoztatta őket. Heves csókcsatába kezdtek, s mindkettejük fejében az a gondolat járt végig ezerszer és egyszer, hogy Sose csókolt még senki ilyen jól, mint Ő.

A csókuknak a levegő vetett végett, viszont ők újabb harcba estek egymás ajkaival. A Nap fénye is lenyugszik hamarosan. A kép, ami mindeki szemébe belevésődik, ahogy ajkuknál összeért testük teljesen elsötétül a Nap szikrázó narancs-sárgás színében.
-Szeretlek Rei.-válltak el.
-Én is, Enji.

Enji hazakísérte Reit, majd ő is hazament. A lány majd' kicsattan az örömtől, mikor belépett az eddig teljesen nyugodt házba.
-Ooh Rin-chan, én olyan boldog vagyok.-lépett oda a pulthoz.

-Na meg szerelmes.-támaszkodott meg két kezével.-Mi történt?-szívta fel sobáját.
-Megcsókolt.-Rin kiköpte a tésztát, és köhögni kezdett, mivel félrenyelte közben.
-Rin-chan! Minden oké?-rohant mellé, gyorsan engedett egy pohár vizet, hogy tudjon inni, majd odaadta neki a poharat, miközben itta a friss vizet, Rei a vállát fogva aggódott.
-Rendben vagyok. Ő csókolt meg?
-Igen. És olyan jól csókoool.-már negint másvilágban érezte magát a lány. Leginkább akkor, mikor Enjire gondol. De ez fordítva is így van.

-Rin-chan. Az esküvőnk nyáron lesz, és arra gondoltam, hogy te lennél a főkoszorús lány.
-Rendben.
-Kérlek Rin-chan!-kezdett a kérlelezésbe, majd, realizálta mit is mondott Rin, meglepődött.-Várj azt mondtad rendben?
-Igen.
-Köszii, annyira imádlak Rin-chan!-szorosan ölelésébe vonta nővérét hálájaként.

"Talán akkor éreztem vele igazán boldognak magam."