Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

▪️Lance Tucker #3▪️

Káromkodás előfordulhat!

T/N = te neved

Ezt alaposan elcsesztem... harmadik lettem azon a nyavalyás versenyen. Milyen szerencse, hogy Lance nem tudott eljönni, így nem kapott agyvérzést idegében. Viszont a helyettes edző majdnem megtette helyett, mert olyat ordibált velem, hogy csak na. És ha ez nem lenne elég, meg is sérültem. Kiment a térdem, a csuklóm pedig megzúzódott. Na, igen... a gerenda nem nekem való.

Másfél hétig kellett otthon feküdnöm, mire viszonylag jól tudtam járni. Amint tehettem, elmentem otthonról a tornaterembe. Muszáj beszélnem Lance-szel, és csak remélem, hogy a tény, hogy a barátnője vagyok, segíteni fog abban, hogy esetleg nem öl meg a bronzzért.

Igen ám, csak ahogy bebicegtem a tornaterembe, nem őt találtam ott, hanem az idegbeteg helyettesét.

– Öhm, Lance nincs itt? – kérdeztem reménykedve.

– Ha itt lenne, nekem nem kéne hülye kérdésekkel foglalkoznom! – mordult rám. – És amíg én vagyok itt, vissza se jöjjön. Nem hiányzik, hogy maga, meg Tucker rontsák a terem hírnevét.

Erre én inkább kimentem, és gondolkoztam, hogy mivel rontjuk mi a hírnevet. Végül vállat vontam, és ráírtam Lance-re.

Szia, otthon vagy? Beszélnünk kéne

Igen, itthon vagyok. Várlak

Tömör üzenet váltás volt, az biztos. Ráadásul olyan volt, mintha nem is Lance írta volna az üzenetet, mert még azon is érződik a jelleme. Mindegy, majd kiderül.

A sérülésem miatt elég lassan haladtam, de kábé húsz perc alatt el is jutottam Lance házához. Bekopogtam, és ajtót nyitott.

– Szia – mosolyodtam el, majd egy puszit a szájára.

– Szia. Gyere be – állt arrébb.

Odabent én leálltam az előtérben.

– Lance, beszélnünk kell – kezdtem.

– Igen, én is szeretnék mondani valamit.

– Akkor kezd te. Komolyabbnak tűnik. Ahogy te is annak látszol. Beteg vagy? – kérdeztem komolyan, aggódva, de csak nevetve megrázta a fejét.

– Az a helyzet, hogy... véletlen feltettem egy közös képünket. Balfasz voltam. Pedig te megmondtad, hogy két hónapig ne rakjunk ki közös fotót, mert meg akarsz bizonyosodni arról, hogy komolyak a szándékaim. A verseny napján, miután elintéztem, amit el kellett, véletlen feltettem a kedvenc közüs képünket. Tudod, amit annyira szeretsz. Egy nappal később vettem észre, és akkor már mindegy volt, hogy letörlöm-e. Sajnálom T/N.

– Lance – motyogtam. Nem azért mert haragudtam, hanem mert megkönnyebbültem, ugyanis azt hittem, valami komolyabb. Például, hogy szakítani akar.

– Tényleg sajnálom. Nem érdemellek meg. Főleg a két évvel ezelőtti eset miatt – simogatta a karomat.

– Akkor az a gyökér helyettesed azért mondta, hogy rontjuk a terem hírnevét. Ja, amúgy nem akarnád kirúgni?

– Történt valami a versenyen? Nem láttam semmit, mert féltem felmenni a netre.

– Harmadik lettem – bukott ki belőlem. – Sajnálom. Csalódást okoztam. Az a nyomorék helyettes edző folyton ordibált velem, hogy ezt meg azt nem úgy kéne. Ha azt hallottad volna. Ráadásul, miután leestem a gerendáról...

– Tessék? Leestél? – kérdezte ijedten, és rögtön a kanapéjához terelgetett, majd megfogta a vállam, és lenyomott az ülőhelyre.

– Igen, leestem. Ahogy az ugrás után vissza kellett volna érkeznem a gerendára, lecsúszott a lábam, a bal bokám lehorzsolódott emiatt, kiment a jobb térdem, és megzúzódott a jobb csuklóm. Még szerencse, hogy bal kezes vagyok.

– Várj. A verseny másfél hete volt. Akkor ma voltál a tornateremben, és ide is eljöttél. Képes voltál ilyen, sokat gyalogolni sérült térddel? Na, akkor most lefekszel, én pedig hozok neked valamit inni.

– Teád van? Tudom, hülye kérdés.

– Van. Csak neked vettem – puszilta meg a homlokom.

Jó pár perccel később visszajött egy bögre teával.

– Haragszol? – kérdeztem.

– Nem, csak egyelőre nem fogsz tudni, úgy... bármit is csinálni. Muszáj pihenned, mert az a gyógyulás rovásár mehet – simogatta az arcomat.

– Lance, tudod... mikor megismertelek, lehetetlennek gondoltam, valaha bármi közöm is lesz hozzád. Most pedig... itt vagyok nálad, és szeretlek. Ráadásul tudom, hogy te is szeretsz, mert csak azoknak mutatod meg a kedves, aranyos oldaladat, akiket szeretsz. És tudom, hogy a bunkózás, meg a playboykodás csak álca.

– Hogy ismertél ki hat hét alatt? – kérdezte vigyorogva, de láttam, hogy meglepődött.

– Legyen ez az én titkom – mosolyogtam, majd felemeltem a fejem és megcsókoltam.

– Nem tudom, hogy csinálod, de ilyenkor mindig beindulok rád – motyogta a csókunkba, mire nevetve húzódtam el.

– Tönkre teszed a szép pillanatokat – csóváltam a fejem mosolyogva, majd belekortyoltam a teámba.

– Egyébként nem haragszok a harmadik hely miatt. Legközelebb megyek. De előtte keresek egy másik helyettest.