Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

▪️Bucky Barnes #1▪️

KovacsEszterHun, kérte a legelsőt, és remélem tetszik ❤️

T/N = te neved

Ma épp edzős nap volt, így ritka pillanatok egyike volt, hogy egy helyiségben tartózkodtunk, csak most éppen mindenki el volt foglalva. Pietro futógépen volt, csak tudnám minek, mert max fokozaton is gyorsabb volt, mint a szalag, Clint szokásosan az íjával lőtt célba, Natasha pedig Buckyval küzdött. Kissé még kezdő vagyok, de úgy néztem, mindketten egyformán jók. Biztos az orosz kiképzés...

Egyelőre én még csak bemelegítettem, mikor Natasha odaszólt nekem:

– T/N, lenne kedved bejönni helyettem? Elég unalmas, hogy nem jutunk semmire.

– Pe-persze – egyeztem bele. Nem Buckytól féltem, hanem attól, hogy alaposan kapni fogok, de bemásztam mellé arra a küzdőtérre, és mondanom sem kell, gyötrelmes kudarcot vallottam.

– Bucky, lehetne, hogy ez legyen az utolsó kör? Ezt én már nem bírom, ráadásul eddig az összesben megvertél. Szó szerint.

– Persze. De ezúttal próbálj mindent beleadni – vigyorgott, én pedig megforgattam a szemem, és kábé öt másodperccel azután, hogy háromig számoltunk, én már a földön voltam, de úgy, hogy a levegő is kiment a tüdőmből.

– Buck... nem kapok levegőt... – szólaltam meg nagy nehezen.

– Úristen, T/N! Mit csináljak?! – kérdezte ijedten a többieket.

– Ültesd fel, te pedig T/N, próbáld kihúzni magad, és próbálj óvatosan levegőt venni – adta az instrukciókat Clint.

Mindent úgy tettünk, ahogy mondta, és lassan kezdtem jobban lenni.

– Megvagy? – kérdezte Bucky.

– Igen.

– Sajnálom. Lehettem volna óvatosabb is, elvégre még új vagy.

– Semmi baj. Túl élem.

– Gyere, szerintem neked mára elég is volt az edzésből. Csinálok neked valami kaját.

– Aranyos vagy, de nem kell.

– Ez a legkevesebb – vont vállat, majd a karjaiba kapott, és úgy mentünk egészen a konyháig.

– Járni azért tudok – nevettem.

– Nem baj. Igazából szeretnék mondani valamit, csak nem akartam a többiek előtt – mondta, és láttam rajta, hogy ideges.

– Baj van?

– Nem, csak... mióta itt vagy velünk, valahogy jobban érzem magam. Olyan kedves, figyelmes, és szép vagy. Én pedig egyszerűen nem tudtam, hogy mit tegyek.

– Vagyis tetszek neked? – mosolyodtam el.

– Igen. Megértem, ha, te nem érzed ugyanezt, de szerettem volna, ha tudod.

Nem is válaszoltam, csak odahajoltam hozzá, és megcsókoltam.

Sziasztok, a wp megint szutyok, és nekem azt mutatja előnézetben, hogy kétszer van feltéve ez a fejezet, úgyhogy ne csodálkozzatok, ha ti is ezt látjátok.