Sebastian Stan oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

▪️Jefferson Hatter #3▪️

Woody372 kérésére készült

T/N = te neved

Éjszaka arra ébredtem, hogy valaki mászkál a folyosón. Egy ideig dörgöltem a szemem, hogy felébredjek, majd, ahogy felültem, láttam, hogy Jefferson helye mellettem üres. Szóval akkor ő van a folyosón.

Ásítva vettem fel a köntösöm, hogy azért ne fagyjak meg, mert a ház ilyenkor elég hűvös tud lenni. Kinyitottam a behajtott ajtót és a kiléptem a folyosóra. Sehol senki. Előszőr belestem Grace-hez. Mélyen aludt, magához szorítva a tőlem kapott plüsskutyáját. Utána Jefferson kis helyiségébe mentem, ahol a kalapjait csinálja. Ott találtam rá.

– Jefferson, miért vagy ébren éjjel egykor? – kérdeztem halkan, az ajtófélfának támaszkodva.

– Felébresztettelek? – tette le a félkész kalapot és a tűt, majd felém fordult.

– Talán – ültem le mellé a másik székre. –, de a kérdésemre nem feleltél.

– Rosszat álmodtam – motyogta, de a nagy csend miatt tökéletesen hallottam.

– Mesélj, mit álmodtál? Ha elmondod, kicsit megkönnyebbülsz – simítottam meg az arcát.

– Nem akarlak ezzel terhelni – fogta meg a kezem, mielőtt azt elhúzhattam volna az arcától.

– Jefferson, nem terhelnél. Azért kérem, hogy beszélj róla, mert az tényleg jót tesz.

– Jó... azt álmodtam, hogy Regina megint a városra szabadította az átkot. De most nem csak Grace tűnt el mellőlem, hanem te is. Valaki mással voltál boldog – motyogta a szemeiből kigördültek az első könnyek, ezért gyorsan megöleltem. – Nem akarlak elveszíteni titeket! Egyedül ti maradtatok nekem – sírta a nyakhajlatomba. – Kettőtökön kívül nincs semmim.

– Megígérem, hogy nem lesz semmi baj – simogattam a hátát.

Ekkor nyikordult az ajtó, mire felkaptuk a fejünket, majd megpillantottuk Grace-t, aki még most se tette le azt a plüssállatot. Jefferson gyorsan megtörölte a szemét, de ez nem kerülte el a lánya figyelmét.

– Apa, miért sírsz? – kérdezte aggódva.

– Ne félj, kincsem, nincs semmi baj – ölelte magához Grace-t. – Mi lenne, ha mindannyian mennénk aludni?

– Ezzel egyet értek – ásítottam.

Először Grace-től köszöntünk el, és takargattuk be, majd Jeffersonnal mi is visszajutottunk az ágyba.

– Figyelj, beszéljünk meg valamit: ha megint rosszat álmodnál, nyugodtan ébressz fel – simogattam Jefferson haját.

– Úgy lesz. Szeretlek – mosolyodott el.

– Én is szeretlek.