We Couldn't Know

2. Mia

Az idegennel felvéve a szemkontaktust lépek a társasághoz, ahonnan Tiffany és Josh már eltűnt. A férfi többször is végig mér, majd elismerő pillantásokat vet Jack felé, akinek dagad a mellkasa. Azt hiszi, hogy a barátnője vagyok?

- Nem tudom, mit mondott, de nem vagyok a ribanca. - érdeklődve fordul vissza felém az idegen - A barátnője meg végképp nem. - Jack elröhögi magát.

- Javíthatatlan vagy. - teszi hozzá.

- Elhiszem, hogy nem minden ribancodat mutatnád be, mert a végén még valamelyik másik rámászna...

- Szóval helyesnek tartasz? - villantja ki hófehér fogsorát az idegen, aki félbe szakított a mondatom közepén. Mosolyogva, sőt inkább vicsorogva fordulok az irányába. Feltűnően egy magasságba ereszkedek csomagjával, ami a feszes nadrág miatt, hatalmasnak tűnik. Igen bizonyára csak a nadrág lehet az oka. Meglepődve figyelik minden mozdulatom.

- Én úgy látom farkad van. Nekik csak egy farok kell. - rántok vállat, mire alsó ajkát végig nyalja, majd beharapja.

- Szimpatikus vagy. - billent elismerően - Jack, Logan. - az említettek felé fordul, majd az autó felé biccent, akik veszik a célzást és beszállnak, amint ez megtörtént felém fordul - Hogy hívnak? - folyamatosan méreget, amitől a hideg futkos hátamon.

- Nem mindegy az neked? 

- Ha be akarsz szállni, akkor nem. 

- Kimondta, hogy be akarok szállni. Egy idegen, arrogáns pöcsfej vagy. Már megbocsáss miért akarnék beülni a kocsiba, amikor pár perce láttalak először, akkor is megerőszakoltál a szemeddel. - fél szemöldököm felvonom és karjaim keresztbe fonom mellkasom előtt.

- És nem sikerült? - hirtelen vált át arca gyermekiesbe, ami miatt ajkaim enyhén szétnyitódnak.

- Tessék? - hangom szkeptikusan cseng az egyetemi park monoton zaja mellett.

- Megdugni. Nem sikerült a szememmel? - számat nagyobbra nyitom és valószínűleg el is pirultam, amit egy győztes mosoly kíséretében vett tudomásul.

- Hogy te mekkora egy aljas, perverz szemét vagy. - ha lehet még jobban elvörösödtem miközben kissé dadogtam. Nem jellemző rám. 

- Jól van, jól van, szépségem. - elindult a limuzinhoz, majd annak ajtaját kinyitva, várakozó tekintettel nézett rám - Csak utánad szépségem. - a megnevezéstől ismételten zavarba jöttem, de még az előző állapotomból se sikerült kilépnem. 

Puffogva szálltam be a kocsiba, majd helyet foglaltam Jack mellett és az ablakon bámultam az elsuhanó tájat. Folyamatosan az estéről beszéltek. A buliról. A részletekről. Ki, hogyan fog lerészegedni, ki, kit dug meg. Szokásos. Elmerengve néztem az utcán sétáló embereket, a kisebb baráti társaságokat, a gyerekeket a játszótéren, a fagyizó kisfiút és anyukáját, ki túl fiatalnak tűnt egy gyerekhez - lehet csak a nővére. Néha elgondolkodok, hogy milyen lehet egy hétköznapi ember számára. Minden reggel egy kávézóba bemenni, venni a szokásos lattet, hogy utána a kávézóval szembeni nénitől megvegyem a napi újságot, majd a buszra szállva induljak dolgozni. Egy nyugodt élet. Nekem nem adatott meg eddig. Hangulatomon az sem segített, hogy folyamatosan magamon érezhettem a helyes idegen tekintetét. Az a tekintet veszélyes, perzselő. Mint a futótűz, mely gyorsan utol éri áldozatát, hogy aztán lassan felemészthesse. Furcsán csillogott a szeme. Titokzatos volt. Egy olyan titok, ami könyörög, azért, hogy megfejtsék.

Lesz valaha valaki, aki megért engem? Ilyen gondolatok jártak fejemben akkoriban. Azt mondják, ha beszélsz jobb lesz. Mitől lenne jobb? Kérdem én. Átérezni nem tudja. Megérteni meg tudná, ha akarná, de nem akarja. Senkinek nincs kedve foglalkozni ilyenekkel. Később rájöttem, hogy van, akit érdekel. Nem, úgy segít, mint egy pszichológus. Nem beszéltet. Nem kérdezősködik. Nem akarja, hogy a furcsa gondolkodásmódod megváltozzon, hogy kitisztítsd a fejed. Könyörgött. Szavak nélkül könyörgött, hogy a könyvet ne csukjam be. Miért is akartam volna becsukni? Az első felét eltudtam olvasni. A második fele le volt lakatolva, viszont a könyvhöz nem kaptam kulcsot. Tehetetlen voltam. Nem tudtam, hogyan tovább. Megkérdeztem tőle, de csak azt mondta, ne hagyjam, hogy becsukja a könyvet. Hallgattam rá. Nem hagytam, hogy becsukódjon az a nyavalyás könyv, még a legnagyobb viharban sem. Végül beszippantott engem.