We Couldn't Know

12. Will

Kathy és köztem az ég világon semmi sem volt, de a veszekedés utáni nap rögtön áthelyeztem máshová. Ha ránéztem Mia undorral teli hangja jutott eszembe. Az utolsó veszekedésünk alkalmakor jöttem rá, hogy el fog hagyni engem. Nem tudtam mikor, de tisztázódott, miután tegnap este megölelt. Tudtam, hogy az lesz az utolsó esténk, - egy darabig. Azt is tudom, hogy vissza fog jönni. Nagyon furcsa álmom volt aznap, ami megerősítette az igazamat:

Sötét van. Mia előttem áll és félelemmel teli arccal néz körbe. Ösztönösen nyújtom felé kezemet, hogy tudassam vele itt vagyok. Vonakodva fogadja el kezemet, amit nem igazán értek. Viszont a talaj eltűnt alóla és lóg a semmibe. Kétségbeesetten szorítok kezére, de érzem engem is magával fog rántani. Ő is észrevehette, ugyanis szép lassan elengedi kezem és zuhanni kezd. Reményvesztetten nyúlok utána és szemei tágra nyílnak, mintha most látná csak meg, hogy kinek a kezét fogta eddig.

- Will... - hangja halk és meglepett - Will! - hangosan kiált, de tehetetlen vagyok.

Már nem látom Miát, de késztetést érzek arra, hogy felnézzek. Valaki rám fog esni. Ez csakis Mia lehet. Elkapom és a szerelmem könnyes, összeszorított szemeivel találom szembe magam, - valószínűleg az esést várta, ami nem következett be. Óvatosan nyitja ki szemeit, majd mosolygós arcom láttán ő is elmosolyodik.

- Will! - hangja megkönnyebbült.

Valahogy úgy éreztem, hogy az álmom valóságos. Képletesen, de ez fog történni ma. Semmi jóra nem számítottam. Miközben öltöztem folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy itt fog hagyni, mégis boldogsággal önt el a tudat. Vicces és úgy hangzik, mintha elmebeteg lennék, pedig nem. Az öltöztető ajtómon kopogtatnak. Mia édesanyja jött be.

- Igazán kicsípted magad. - hozzám lép és megigazgatja a nyakkendőmet.

- Igazán köszönöm, Mrs. Walton. - rácsap a vállamra, mire meglepetten nyílnak tágra szemeim.

- Mondtam már, hogy tegezz nyugodtan. 

- Rendben, Lucy. - kedves mosolyt váltottunk.

- Hamarosan megyek Miához is, de először, hagy tudassam veled, hogy büszke vagyok rád. Miának fel se tűnik, de sokkal boldogabb. Egymásra találtatok. Szeret téged. Néha egy ostoba meggondolatlan lány, de melletted fel fog nőni. Ez a ti napotok, ezt ne feledjétek. - jó szorosan megölelt - Köszönöm. - suttogja kissé könnyes szemekkel, mire bólintok párat és hagyom, hogy távozzon.

Leülök a székre és térdemen támaszkodva erőlködöm, nehogy elsírjam magam. Sose sírtam még más előtt, de Mia már látott könnyes szemekkel. Ezt is ő hozta ki belőlem. Halkan felnevetek, ahogy az összes emlékünket felidézem magamban. Nem vagyok büszke magamra, amikor még a kapcsolatunk elején egyszer-kétszer felpofoztam. Ő az egyetlen nő, akit megütöttem és az egyetlen, akit szeretek. Gyengének tartom magamat a pofonok miatt. Nem igazán voltam hozzá szokva ahhoz, hogy ilyen módon visszabeszéljenek és keresztbe tegyenek nekem. Normálisnak nem mondható kapcsolatunk van. Bántjuk egymást, szavakkal, tettekkel, mégis egymásba karjaiban kötünk ki. A kapcsolatunk közepe volt a legszebb. Az a pár est, amit nyugisan töltöttünk el. Szeretkeztünk. Életemben először szeretkeztem egy nővel. Ismételten felnevetek, ahogy eszembe jut a részeg és aranyos Mia. Viszont elkomorodok miközben felidézem az elmúlt hetet. Egy kínszenvedés volt. Maga az is, ami felemésztett belülről és még látni azt is, ahogyan Mia szenved. Az elmúlt hét maga volt a kétségbeesés. Elmélkedésemből szintén a kopogás szakít ki. Gyorsan összeszedve magam állok fel, hogy köszönthessem az érkezőt.

- Hamarosan kezdünk, minden rendben? - Mr. Walton dugja be a fejét miközben körül néz, majd be is lép.

- Természetesen.

- Akkor fel a fejjel és kezdjük. - bólintok és kilépek, hogy a helyemet elfoglalhassam az oltárnál.

Mia és az apja lassan sétálnak, de ő megtorpan. Apja értetlenül kémleli a lányt. Gyönyörű a ruhája... nem is ő gyönyörű és a ruha csak dob rajta. Szemei könnyesednek miközben apjával beszél. Rám néz, de én mosolygok. Most már ő is tudja. Ő is tudja, hogy tudtam. Az ajtóhoz siet és visszanéz rám. Intek neki egyet, mire lefolyik az első könnycsepp a gyönyörű, hibátlan arcán. lassan sétálok az ajtóhoz, miután kilépett, de mosolyom leolvadhatatlan. Körülöttem mindenki értetlenkedve tekingetnek hol, rám, hol egymásra, hol pedig az ajtóra. Végig nézem, ahogy beindítja a motort, majd visszanéz rám és leolvassa a számról: Még találkozunk. Sírva fordul vissza kormány felé, hogy elhajthasson. 

Mosolyogva figyelem miközben magam elé suttogok.

- Növessz új szárnyakat angyalom!