We Couldn't Know

11. Mia

Az esküvői nagy sietségben semmire sem volt időnk. Will azt mondta, nem haragszik a kirohanásom miatt, de érzem, hogy ez nem így van. Érzem, hogy megviselte őt a sok hazugság, mely kicsúszott a számon, csupán féltékenységből. Holnap lesz az esküvő, hiszen pár nappal a veszekedésünk után apám megkeresett minket, miszerint minél hamarabb össze kéne házasodnunk egy szertartás kíséretében. Se Will, se én nem voltunk olyan lelkiállapotban, hogy odébb toljuk. Nem láttuk értelmét. A mi kapcsolatunkon már semmi sem javít. Ugyanúgy egy házban éltünk és egy ágyban aludtunk. Ashleyvel is kevesebbet beszéltem. Rengetegszer keresett és végül fel is vettem, majd közöltem vele, hogy szükségem lenne egy kísérőre. Örült a hírnek, de érezte, hogy valami nem stimmel. Megbeszéltük, hogy, majd személyesen megbeszéljük. 

Most pedig a ruhámért tartunk a szalonba Ashley, Thomas és én.  Az autóban néma csend van egészen addig, míg Ashley faggatózni nem kezd. 

- Mi történt?

- Mindent elrontottam. Féltékenységből, nagyon sok hazugságot mondtam neki. Összevesztünk és elment. Másnap dél körül jött haza. Ő is sírt. Én is sírtam előtte. Még sose sírtam más előtt. - Thomas csendben vezetett és látszólag nem figyelt ránk, de nem bízhattam a véletlenre, ezért telefonomba pötyögtem a továbbiakat: El fogok menni. A kocsim legyen a templom  előtt és, amit nálad hagyok táskákat legyenek benne.

- Tessék? Ez egy vicc, ugye? - komoly tekintetem látva könnybe lábad szeme és bólogat. 

- A többit, majd leírom.

A nap további része igen csendben telt. Az esküvői ruhám valami mese szép. Hosszú, csipke ujja van, hátul derékig kivágott, elöl a mellrésznél, fűzővel díszítve és térdig passzos, onnantól eláll és hátul meghosszabbított a szoknya alja. Az egész ruhát csipke borítja és hó fehér színű. Az uszályom is elég hosszú, szóval könnyen fel lehet benne bukni.

Mostanában Will a pontos időben ér haza, így együtt tudunk lefeküdni. Hosszú esték óta nem bújtunk össze alvás közben, most mégis hozzábújok. Teste kissé befeszül, mégis átkarol. Úgy szorítjuk egymást, mintha ez lenne az utolsó esténk együtt, ami részemről igaz is, de azt kétlem, hogy ő erről tudna. A szívritmusát és egyenletes szuszogását hallgatva merülök el, az édes, hívogató álomvilágban.

Egy kéz nyúl felém. Sötét és nem látok, csak is a kezet, amelyet elfogadok. Amint megfogom a férfias, ismerős kezet, kicsúszik alattam a talaj és a kézbe tudok kapaszkodni. Csúszik a kezem és félek magammal rántom az alakot, ezért elengedem a kezét. A férfi utánam nyúlna, de már késő. Kilép a sötétből és szemeim nagyra nyílnak. 

- Will... - suttogom - Will! - kiáltom, de felesleges.

Leestem miközben kétségbeesetten figyel és próbál segíteni, de tudja miért tettem. Várom a fájdalmas érkezést, azonban valaki elkap. Összeszorított szemeim kinyitom és könnyes szemeim tágra nyílnak. 

- Will! - mosolyra húzom ajkaim és a férfihez bújok, aki elkapott. 

A nap éles sugarai kelek. Álmodtam. Meglehetősen furcsa álmom volt. Elmenekültem tőle, mégis a karjai közt kötöttem ki. Ma van a nagy nap. Tegnap leszállítottam a táskáim és a slusszkulcsom Ashleynek. Egy héttel ezelőtt kezdtem meg a szökésem eltervezését. Lefoglaltam egy kis lakást, messze innen, Angliában. A foglalást követően tönkretettem a laptopom, hogy ne maradjon nyoma. A bankkártyámról, már minden pénzt levettem és azt is megsemmisítettem. Vettem egy új telefont és azon értekeztem a lakás tulajdonosával. A többit Ashley intézi nekem. 

Túl gyorsan elérkezett az esküvő időpontja. A ruhámat varázsolják fel rám, miután kész lettek a hajammal és a sminkemmel. Anyám beront az ajtón és könnyes szemekkel mér végig.

- Gyönyörű vagy. - suttogja elérzékenyülve - Annyira büszke vagyok rád. Apád is az. Mindjárt itt lesz.

- Köszönöm. - szemeim könnyesednek. 

- Jaj, ne sírj, te lány! Hát elmosódik a sminked. Minden rendben lesz. Hidd el, Will szeret téged. - aprókat bólogatok anyám szavaira.

Nem sokkal később apám is bejön és szól, hogy ideje menni. Anyám és Ashley a helyükre mennek én pedig apámmal maradok.

- Tudom, hogy haragszol rám és elárulva érzed magad. Willnek odaadtalak, mert tudtam, hogy egymásba fogtok szeretni. Odáig meg vissza van érted az a férfi és nem kellemes bevallani, de igen. Kellemeset a hasznossal, szokták mondani. Na, ez egy olyan helyzet volt.  Egy teljes órahosszán át hallgattam, hogy miért akar magának. Szeret téged és tudom, hogy te is őt. Lehet, hogy kihasználva érzed magad, de remélem egyszer, majd megbocsátasz nekem. - apám könnyes szemeibe nézve elmosolyodok és megölelem, amit meglepetten, de annál nagyobb örömmel viszonoz.

Egy óra alatt már másodjára hallom, hogy Will szeret. Szeret engem. Szarok az egész tervbe. Apámba karolva sétálunk az oltár felé és amint meglátom Willt, könnybe lábad a szemem, - a mai nap már kitudja hanyadjára - de ezzel nem egyedül vagyok. Hasonló arckifejezéssel mér végig. Képtelen vagyok rá. Megtorpanok és mindenki értetlenkedve néz rám, de Will... ő csak elmosolyodik és megcsóválja fejét. Apám karjára szorítok.

- Nem megy. - hangom megremeg.

- Kicsim, baj van? - értetlenül ráncolja szemöldökét és kapkodja tekintetét köztem, és Will között. 

- Ne haragudjatok. - elengedem apám karját és hátat fordítva sietek az ajtóhoz, de még visszafordulok. 

Will tovább mosolyog és én is megejtek egy kis mosolyt. Int egyet köszönés képen és nekem eddig tartott. A szemeimből megerednek a könnyek és kilépek az ajtón. A hófehér Tesla ott vár a helyén, majd villám gyorsan szállok be és beindítva a motort, még utoljára a templom ajtajába pillantok, ahol Will áll zsebre dugott kezekkel, mosolyogva. Tátog valamit, viszont eléggé kerekítve ahhoz, hogy leolvassam: Még találkozunk. Szememből megállíthatatlanul folynak a könnycseppek miközben a gázra lépek. Felhajtok az autópályára, hogy minél hamarabb a reptéren lehessek.

Mostanra már tudom. Rájöttem, hogy tudtad. Azért voltál olyan az előző estén. Tudtad, hogy elfogok menni. Biztos voltál magadban. Minden, amit együtt átéltünk. Amiket együtt éreztünk. Semmi nem vész kárba. Folytatjuk, hiszen nálam van a toll, nálad meg a könyv. Rajtunk áll, hogy megírjuk-e az epilógust vagy sem. Hiszem, hogy rám találsz, s én rád. Rád, akinek a madzagon lógó babája voltam. Rád, aki nem hagyta, hogy tovább olvassam a könyvet. Rád, akivel Nap-Hold formájában kergettük egymást. Rád, akitől messze ütöttem a labdát, mert féltem. Rád, aki elérte, hogy meneküljek magam elöl. Rád, aki lebontotta üstökös falaim. Rád, aki elöl menekültem. Rád, aki üzenetet próbált küldeni felém a csillagokon keresztül. Rád, aki lerombolta, majd felépítette a homokváram. Rád, aki megvette a könyvet, de nem olvasta ki s eldobta. Rád, aki hagyta, hogy bukdácsoljak a kerítésen belül, szemkötővel a fejemen. Rád, aki elengedte a kezem és hagyta, hogy elmenjek. Rád, akivel újra akarom kezdeni. És végül rád, akinek minden akaratom ellenére is a karjai közé futottam.