Képzelt élet

4.bejegyzés

Az elmémben kósza képek kóboroltak. Zavaros álomrészletek... Láttam Phoenix kecses alakjának sziluetjét, ahogy tengernyi démonnal küzd. Az egész harcmezőt tisztitó tűze szelte át. Újból és újból szabadjára engedte a lángjait, mindhiába. Az eddig kimeríthetettlenek hitt ereje halkan suhant ki a lelkéből. Kardja remegett a kezében, majd egy démon ...
Ezt a jelenetett követte egy másik.

Magamat láttam kívülről. A göndör, rézvörös, kócós fürtjeimet fekete szenny borította. Sárgás-zöld szemem, minha nem is az enyém lenne, oly idegennek hatott. Ami a legjobban megrémített, az az arcomon a mosoly. Egyszerre fejezett ki mély bánatot és felsőbbrendűséget, az a bizonyos "hatalom mámora" vigyor.
Nem volt velem senki, a magány szeretőn ölelt magához. Árnyak halk nesze volt a zeném és édes dallama e elpusztult világnak.
Homok és szikla; ez volt csak, mit természetnek nevezhettem. A kátrány ropogott bakancsom alatt, ahogy mentem előre. Az ég bordó mezője füstösen halt a dimenzióval.

Tűzmadár, árnyak és... és... elfelejtettem. Pedig siettem az írással, hogy rögzítsem álmom minden részletét. Túlságosan felébredtem. Behunytam a szemem, de csak az üres végtelent láttam és egy fánkot evő öltönyös alpakát.

Gondolkozni kezdtem. Az a világ, amit írok, ha valóban létezik, akkor van egy kis probléma...Egy mágikus dimenzióközi konfliktus esetén a mi dimenziónk stratégiailag központi helyen van a végtelenségben és nem igen rendelkezünk a varázslat képességével.

Ha eddig nem hittek hülyének, most már biztos, hogy egy jó páran annak tituáltak. Ugyan, már miért lennénk központi helyen a végtelenségben? A válaszom erre annyi, hogy a végtelen is csak egy szám.

Saját magammal kezdek ellent mondani:
"Minden könyvbéli történet létezik, csak egy másik dimenzióban."
Ha ez így van, akkor felejtsük is el az előző két bekezdést.... azt hiszem.

Ui.: Az alpakák kávét isznak a fánkokhoz.