Képzelt élet

10.bejegyzés

A hideg, homokos talaj ágyként terült el alattam. Az égitestek felhőtakarói játékosan fogócskáztak a széllel. Nyári varjú ének táncolt tova a végtelenbe, mialatt fekete tollak szálltak el felettem. Milyen szép!

Fáztam, egyedül a nyakamat melegítette valamilyen ragacsos, meleg folyadék. Vér. A tüdőm ordított a levegőért. Próbáltam a légzőszervembe tuszkolni egy keveset e gázelegyből, de ez lehetetlen volt. Az agyam szédült, a végtagjaim tehetettlenül feküdtek a homokban. Ismertem ezt az érzést: haldokoltam.

Lehunytam a szemeimet. Utoljára a kétségbe esett lihegésemet hallottam, majd...

...oxigént kapkodva felriadtam. Megdörzsöltem a szemeimet, utána kiégettem a retinámat a telefonom fényével. Hajnali háromat írt a kijelző.  Képtelen voltam visszaaludni, ezért elkezdtem írni.

Igen, ezt írom most, vagyis írtam. Lényegében, a jelen az olyan jelentéktelen, hogy rögtön múlt lesz. Nos, az ébren lét és az álom köztes állapotában filozófussá válok. Mielőtt gondolkodtatóbb dolgokat jegyzek le, mint Nietzsche, helyette összefoglalom az eddigieket.

Nem sokra rá, hogy megírtam az első bejegyzésemet, történt az a bizonyos baleset. A továbbiakban pedig az akkor képzelt dolgokat írtam le a nyolcadikig. Az ez előttit volt számomra a legérdekesebb megörökíteni az álmaim után, hisz a valóságot öntöttem szavakba. Pár nap telt el azóta, hogy a húgomnak felolvastam a jegyzeteimet, és hogy idiótának nézett a Phoenixes dolog miatt.

Én akkor is érzem, hogy valami nem stimmel. Ott a bizonyíték a számítógépemen, viszont ki hinné el? Akkár én is írhattam volna, de ezzel csak egy aprócska gond volt. Nem én voltam!

Kimentem a konyhába egy pohár vízért. A H2O selymes, hideg ízétől teljesen felébredtem. Engedtem még egy kis szódát az üvegbe. Épp, hogy a számhoz emeltem, mikor megszólalt egy ismerős hang.

- Milyen érzés meghalni, Arma?

Az erőteljes nesz irányába fordultam. A víz zörögve terül szét Phoenix lábai előtt.

Ui.: A varjak valójában meg nem értett operaénekesek, kik lemondtak az álmaikról. Kár!