Forced (Hun. Loki ff.)

végtelen

Ott álltam egy kosár friss gyümölccsel a kezemben. Vártam, hogy az ajtó kinyíljon vagy egy "tessék" hangot halljak az ajtó mögül. Már éppen elmentem volna, amikor egy gyógyító nyitotta ki az ajtót.
-Tessék kisasszony-mondta a nő magas hangon és nyitva tartotta nekem az ajtót. Beléptem a világos szobába, ahol az ágyon feküdt Sif.
-Gyere beljebb-mosolygott a szőke hajú és kék szemű nő.
-Hoztam neked egy kis gyümölcsöt-mondtam, miközben beljebb léptem a szobába.
-Köszönöm szépen-mosolya nagyobb lett és kipattant az ágyból, majd miután letettem a kosarat, hosszan megölelt.
-Hogy vagy?-Kérdeztem enyhén aggódva, hiszen fogyott.
-Jól vagyok, bár ez az egész terhesség dolog eléggé megvisel. Mégcsak néhány hetes-simogatta meg a hasát-de már most kifáraszt.
-Biztosan nagyon rossz lehet-húztam őt az ágyhoz és ültünk le mindketten.
-A legrosszabb az az, hogy Thor nincs velem. Sok a dolga, mióta Odin eltávozott tőlünk.-Húzta magára a takarót.-Ráadásul még nem is engedi, hogy segítsek neki, mert árthat a babának-sóhajtott hangosan.
-Tudod milyen-simogattam meg a karját-csak biztonságban akar tudni.
-Tudom, de lényegében el sem hagyhatom a szobát. Kicsit kezdem megunni ezt az egész szobában ülősdit, főleg egyedül-hátradőlt a párnára.
-De nemsokára lesz egy gyönyörű és erős kisbabátok, aki majd egy szép nap egész Asgard uralkodója lesz-mosolyogtam rá.
-Igen, ő lesz az uralkodó. De én nem tudok gyereket nevelni.
-Szerintem Frigga szívesen megmutatja majd és én is segítek mindenben, amiben tudok.
-Mire a baba megszületik, addigra lehet, hogy Lokival a saját gyermeketeket várjátok majd-nevetett fel, de én komoran néztem magam elé. Sosem tudtam elképzelni magam anyaként. De még azt sem tudtam elképzelni, hogy milyen lenne Lokival. Nekünk is olyan nagy esküvőnk lenne vagy titokban fogadnánk örök hűséget?-Valami baj van?
-Sif-fordultam felé-milyen érzés szerelmesnek lenni?
-Mindig közel akarsz lenni ahoz az illetőhöz, érezni akartod az érintését, az illatát. Boldog leszel, amikor ő is az és a lelkedbe mar, amikor nem tudod őt boldoggá tenni. Egyik pillanatról a másikra azt érzed, hogy nem tudsz nélküle élni. Bármit mondhat neked, te iszod minden szavát, mert tökéletesnek látod őt. Gyönyörűnek látod, minden hibájával együtt és a kicsi, idegesítő dolgok pedig eltörpülnek az iránta érzett szereteted miatt. Nekem legalábbis ilyen. Miért?
-Nem tudom elképzelni, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni-suttogtam magam elé.
-Mit érzel, amikor mellette vagy?
-Hogy nem vagyok egyedül. Jó érzés tudni, hogy ott van velem. Boldog leszek a mosolyától. A csókjai meg olyan puhák. Néha azon kapom magam, hogy nem alszok éjjel, hanem az arcát nézem, mert olyankor olyan békés-lehunytam a szemem-sokszor elveszek a szemében. Néha olyan, mintha egy végtelen mély tóba néznék. Furcsa, hogy hozzámér. Senki sem ért eddig hozzám, ő pedig úgy tesz mindent, mintha ezer meg ezer alkalommal tette volna azt. Néha úgy érzem, hogy elrohanunk erről a kusza világról és csak a semmiben lebegünk.
-Szerintem te szereted őt-mosolygott-tudja?
-Nem tudja-mondtam magam elé.
-El kéne mondanod neki.
-Nem állok rá készen. Ő pedig-hátradőltem az ágyon-mindig csak azt mondja, hogy jól akarja csinálni. De mit akar jól csinálni?
-Ismerem Lokit. Mielőtt te idejöttél, falta a nőket. De sosem engedett be egyet sem a szobájába, sosem gondoskodott róluk utána, sőt együtt sem aludt senkivel. Mindenkit hazaküldött, miután nem volt rá szüksége. Ha akarta volna, első éjszaka elcsábított volna, utána pedig sírtál volna, amikor megmondta volna, hogy, menj haza. Amikor Odin álomba merült, egy nőt sem csábított el. Napokig ki sem mozdult a szobájából. Szerintem nem akarja hogy veled is az legyen, mint az előtted lévőkkel. Loki próbálkozik, ahogy én látom.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp kigurul a szemem sarkából. Nem akartam elképzelni azt, hogy hány nő feküdhetett az ágyában, hogy hánynak adott lopott csókokat, mielőtt nekem adott.
-Én nem akarom ezt-suttogtam magam elé.
-Te szerintem nem Lokit nem akarod, hanem a múltját. Na-rángatta meg kicsit a karom-mondd el neki, most-nézett rám komolyan.
Felkeltem és egy köszönéssel kiléptem a szobából, de nem Loki szobája felé vettem az irányt, hanem a kert felé, és jó helyre mentem. Ott volt a réten, kezében egy karddal, félmeztelenül próbált egy szalmababát leszúrni. Az anyag néhány helyen kilyukadt. Valószínűleg egy ideje màr ott lehetett, hiszen nem zavarta őt, hog bárki megláthatja őt félmeztelenül. Inge félredobva hevert a pázsiton. Szúrásai ügyetlenek voltak, néhol túl gyengék, néhol túl erősek. Újabb próbálkozás. A karddal sikerült egy hosszú vágást ejtenie a babán. Egy fába dobta a fegyvert, majd a hajába túrva idegesen felsóhajtott és megfordult.
-Te mit keresel itt? Azt hittem Siffel beszélgetsz. Esküszöm, a késekkel jobban bánok-nézett a baba felé.
-Tudom-mosolyogtam, de nem mentem közelebb hozzá. Nem mertem, mert féltem, hogy köddé válik. Lassan lépkedett felém, majd egy lépésre tőlem megállt.
-Az, hogy tudod, hogy béna vagyok, még nem magyarázza meg, hogy miért vagy itt-dőlt neki egy fának.
-Hogy értetted azt, hogy jól akarod velem csinálni?-Kerültem a kérdését.
-Úgy, hogy ha akarnám, egy pillanat alatt el tudnálak varázsolni, hogy belém szeress, de nem fogom megtenni. Pedig könnyebb lenne úgy, mert akkor nem félnék attól, hogy egyszer az az apró fonál köztünk elszakad és te elmész, mert tudom, hogy sosem akarnál elmenni.
-Loki-suttogtam és léptem egyet felé. A szivére helyeztem a kezem, éreztem a megnyugtató ütemes dobogàst, de a félelmemen nem enyhített-megkérhetlek valamire?
-Bármire-felelte és a szemében valami különös fény csillogott.
-Csókolj meg, kérlek. De úgy, ahogy te akarsz. Nem kell, hogy helyes legyen. Hogy szerelmes legyen.-Éreztem, ahogy a szive kihagy egy ütemet, majd gyorsabban ver.
Ajkát óvatosan helyezte az enyémre. Nem mozdult meg. Mintha megfagyott volna ő is az idővel. Könnycseppjei lassan folytak le az arcomon. Éreztem, ahogy a levegőt gyorsabban vette és tenyerével óvatosan az arcomat egy helyben tartotta. A szive gyorsabban vert a tenyerem alatt. Lassan elhúzódott tőlem. A szeme még mindig csukva volt. Szempillái összeragadtak a könnyektől.
-Nem szabadott volna-suttogta sírva maga elé. Mindketten tudtuk, hogy ebben az egy mozdulatlan csókban tóbb érzelem van, mint ezer másikban.
-Félek.
-Mitől?-Szemét kinyitva abban rettegést láttam.
-Attól, hogy olyan dolgokat érzek, amiket még sosem éreztem és hogy te ezeket nem viszonozod.-Hátrébb léptem egy lépést, de ő a csuklómnál fogva magához húzott.
-Nincs mitől félned.-Hallottam a hangját a fülem mellől.