Szabad egy táncra? (Befejezett)

Kilencedik lépés

Rosemary

 Finoman elkezdtem bökdösni Nalu arcát. Horkolt, én meg felébredtem rá. 
- Hé! Hagyd már abba!- próbáltam felkelteni, mire hirtelen átkarolt és magához szorított.- M-mi a...- hebegtem. 
- Mmm... Aludj vissza...- morogta félálomban a hajamba. 
- Horkoltál. És felébredtem rá- duzzogtam. 
- Ne haragudj- adott csukott szemmel egy puszit a homlokomra.
- E-ezzel a bocsánatkéréssel nem elégszem meg...- motyogtam egy picit elpirulva, mire mosolyogva kinyitotta az egyik szemét. 
- Akkor mit óhajt a kisasszony?- húzott egyik kezével magához, míg a másikat az arcomra tette és finoman cirógatott. 
- T-talán...- pillantottam oldalra, majd az ajkaira. Egy szót sem szólt, csak lágyan megcsókolt. Lehunytam a szemeim és óvatosan a mellkasára tettem a kezeim. Egymás után apró csókokat adott, nem hagyva, hogy hosszabb ideig is élvezzek egyet-egyet. Önző. Két kezem finoman az arcára csúsztattam, szorosan hozzábújva, önzőn sajátítottam ki magamnak az ajkait és addig-addig nyújtottam a csókunkat, míg én elégnek nem éreztem. Őszintén nem tudom, hogy ez hány percig vagy óráig tarthatott. 
- Ej de akaratos ma valaki- vigyorgott kajánul hüvelykujjával az arcomat cirógatva. 
- Nem tudom miről beszélsz...- fúrtam a fejem a nyakhajlatába és teljesen hozzásímultam. Megnyugtatott a közelsége és biztonságban éreztem magam mellette. 
- Nemsokára fel kéne kelnünk...- játszott a hajam egyik tincsével. 
- De nem akarok...- motyogtam egy kissé csalódottan. 
- Nem szeretnénk, hogy édesapámék gyanút fogjanak. Meg különben is, tegnap elmaradt a tánc órád- tolt el egy kicsit magától és kacsintott. 
- Ez mondjuk igaz...- lógattam továbbra is az orrom. 
- Naaaa, ne szomorkodj- adott egy lágy puszit a homlokomra.- Ha szeretnéd, akkor ma este is itt maradok veled.
 Bólintottam, mire felült és az ölébe véve átölelt.
- Nagyon szeretlek- súgta a fülembe. 
- Ahogy én is téged- hajtottam fejem a mellkasára és már majdnem visszaaludtam, mikor egyszer csak felemelt.- H-hé!- karoltam át reflexszerűen a nyakát, mire felnevetett.- Meggondoltam magam, utállak.
- Tudom, hogy szeretsz, Rosey- engedett le a kezéből. 
- Tévedsz- fontam össze a karjaim.- Egyáltalán nem szeretlek- makacskodtam. 
- Hmm... Valóban? Ki is kezdeményezte azt a hosszú csókot és ki is m-...- folytottam belé a szót egy csók formájában. Túl jó érvei voltak. 
 Mikor nagy nehezen elengedtem, elégedetten tette csípőre a kezét. 
- Jó, talán igazad van...- duzzogtam. 
- Persze, talán- mosolygott, majd lágyan megfogta a kezem.- Menjünk mostmár- indult el az ajtó felé. 
 Csendben lépkedtünk a folyosón, titokban reménykedve, hogy senki nem fog meglátni minket. 
 Az étkezőbe beérve a többiek már javában reggeliztek. Csendben leültünk és mi is nekiláttunk a finomságoknak. Már majdnem végeztünk, mikor egyszer csak Richard megszólalt.
- Nalu. Reggeli után én és édesanyád szeretnénk beszélni veletek- nézett komolyan a lányára, majd rám. Az ereimben minden csepp vér megfagyott és azonnal kivert a víz. Hihetetlenül megrémültem. Nem akartam elszakadi Nalutól. 
- Rendben- bólintott a szöszi, mire rápillantottam. Láttam rajta, hogy ideges.
 Az étkezés befejeztével a családfő és felesége elindultak a nappali felé, Nalu és én pedig egy kissé lemaradva követtük őket.
- Nem lesz semmi baj- szorította meg a kezem a mellettem lépkedő lány.- Bármiről is legyem szó, ketten megoldjuk.
- Rendben. Bízom benned. És magunkban- kulcsoltam rá az ujjaim az övéire.
 A nappali egy igencsak tágas helysége volt a háznak. Falai sötétzöldre voltak festve, már ahol látszódtak, ugyanis minden felől könyvespolcok és üveges szekrények szegélyeztél a szobát. A közepén, szemben egymással helyet foglalt még két, ugyan csak zöld ülőgarnitúrájú dívány is, kötük egy dohányzó asztallal. Itt foglaltunk helyet.
- Szóval...- ült le Richard és a mellénye zsebéből elővett egy szivart.- Tegnap, amíg ti lovagolni voltatok, beszéltem Daviddel.
 A név hallatán kihagyott egy ütemet a szívem. Elárult minket.
- Elmondta nekem, hogy ti ketten, egy kicsit többek vagytok, mint... Barátok...- folytatta kimérten.
- Richard!- csattant fel Anne hirtelen, mire mindannyian rákaptuk a fejünket.
- M-mi az drágám?- kérdezte meglepődve a férfi.
- Nem látod, hogy szegény lány mindjárt elsírja magát?- mutatott felém.- Úgy beszélsz, mintha valakinek a halálhírét közölnéd- lépett hozzám, majd kitörölte szememből a könnyeket. Az idegtől észre sem vettem, hogy kis híján elpityeredtem.
- Köszönöm...- motyogtam alig hallhatóan.
- Inkább majd mondom én- ült vissza a férje mellé.- Csupán azt szeretnénk mondani, hogy tudunk arról, hogy szeretitek egymást. Sőt, az igazat megvallva, már az első pillanattól észrevettem, hogy Nalu máshogy bánik veled, Rosemary. És ahhoz képest, ahogy ide érkeztél, te is rengeteget változtál- mosolygott.- Igencsak szembetűnő volt- kacagott.
 Láttam a mellettem ülő és a kezemet szorongató lányon, hogy egy kissé zavarba jött. Nos, így visszagondolva, igaza volt Anne-nak.
- És- folytatta.- Nem tiltjuk meg a románcotokat sem.
- Azonban- szakította félbe a férje.- Nem tartjuk jó ötletnek. Ha ez a szívetek vágya, szabad kezet kaptok, mindazonáltal, nem tartjuk jó ötletnek. De a ti életetek. Ezért a ti kezetekben van a döntés lehetősége. Annakidején, az én döntésem volt, hogy megkérem- a feleségem kezét, mert nagyon szerettem, de édesapámék ellenezték. Nem tudtam, hogy jól döntök-e. De így történt- hunyta le a szemeit egy pillanatra elmerülve az emlékeiben.- Lehet, hogy helyesen cselekszetek, lehet nem. A döntés a tiétek.
 Hirtelen megállt a levegő és néma csend telepedett ránk. Lassan megszorítottam Nalu kezét.
- Én...- kezdtem halkan.- Szeretnék Naluval maradni... Mert szeretem...- motyogtam.
- Ahogy én is Rosemaryvel- tette hozzá a szöszi, valamivel hangosabban és egy kissé rászorított az összekulcsolt ujjainkra.
- Rendben- bólintott Richard.- Legyen, ahogy akarjátok.
- Úgy örülök nektek!- pattant fel Anne és hozzánk lépve szorosan átölelt kettőnket.- Sosem láttam még egyikőtöket sem ennyire boldognak!- vont minket magához még szorosabban.
- Apám!- törte be kis híján az ajtót David.- Ezt nem gondolhatja komolyan!- dühöngött.
- Mit, fiam?- húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hogy ezek ketten...- mutatott ránk mély megvetéssel.-... itt romantikázgassanak egymással. Ez... Undorító. Hogy két nő egymást ölelje és csókolja.
- Ez nem a te dolgod- nyomta el a szivarját a hamutartóban.- Ha ők így boldogok, ki vagyok én, hogy megtiltsam nekik, hogy szeressék egymást? Senki nem választhatja meg, hogy kit szeressen és kit ne.
- De ez akkor is undorító!- csapott az asztalra.- Nem engedheti meg ezt. Gondolom apám, maga is tudja miért...- nézett rá határozottan.
- Az nem az én dolgom már. Hanem az övéké lesz- nézett ránk.
- Micsoda?- húzta össze a szemöldökét Nalu.
- Mindent a maga idejében- igazította meg a mellényét.- Ha eljön az ideje, már tudni fogjátok- azzal elindult ki a szobából.- Ó, igen. David.
- Igen?- nézett rá dühösen.
- Ne zargasd őket. Az ő dolguk, hogy mit csinálnak. És... Tulajdonképpen szépek együtt. Ne tedd tönkre mások boldogságát- lépett mellé a felesége és a kezét megfogva távoztak a szobából.
 Hárman maradtunk a nappaliban. Nalu lassan egy picit a háta mögé tolt és gyakorlatilag farkasszemet nézett a bátyjával.
- Soha nem adom neked- mondta a lány határozottan.
- Egy ilyen, undorító kis csitri, aki a húgommal enyeleg nem is kell- nézett ránk mély megvetéssel, majd elment.
 Mély csönd telepedett ránk, majd lassan, hátulról átöleltem Nalu derekát. Lassan megnyugodtam. Nem szakítottak el tőle és vele maradhatok. És ennek a tudata megnyugtatott. A lány lassan megfordult és karjait körém fonta.
- Nagyon szeretlek...- súgta a fülembe és egyre szorosabban ölelt magához.
- Én is téged...- kezdtek el lassan potyogni a könnyeim, a felgyülemlett stressztől és a boldogságtól.
- Naaa... Ne sírj- vett elő egy zsebkendőt és letöröte az arcomon lassan csodogáló sós cseppecskéket.- Nincs semmi baj- mosolygott.
- Igen. Igazad van- viszonoztam a mosolyát, mire felkapott és megpörgetett a levegőben.
 A szobából kézen fogva, mosolyogva léptünk ki. Nem kellett titokban tartanunk az érzelmeinket. 
- Tényleg hercegnőm- fordított hirtelen maga felé.
- H-hercegnő?- vörösödtem el.
- Igen, mert olyan vagy nekem, mint egy kis hercegnő- adott egy puszit a homlokomra.- Elmaradt tegnap a tánc órád.
- Ez igaz...- morfondíroztam.- És mikor pótoljuk?
- Mondjuk most!- húzott ki az előtérbe, majd a kezemet elengedve, szembe fordult és meghajolt. Követtem a példáját. Hozzám lépett, majd egyik kezét a derekamra tette, míg a másikkal megfogta az enyémet.
- Emlékszel még hogyan kell?- kérdezte mosolyogva.
- A-azt hiszem...- bólintottam, majd lassan elkezdett vezetni. Meglepően könnyen belerázódtam és egy idő után reflexből léptem amerre kellett. 
 Ötltem sincs mióta keringőzhettünk már a tágas előtérben. Megnyugtató volt és senki nem zavart minket. 
- Jó lenne ehhez valamilyen zene is nem? - törte meg egyszer csak a köztünk lévő csendet. 
- De, lehet- gondolkodtam el, majd az állam a faparkettán koppant, amikor elkezdett énekelni. Mély beszédhangjához képest énekhangja elképesztő magasságokba elért. Bámulatos volt hallgatni, miközben figyelmesen vezetett.- Ez... Elképesztő volt...- dicsértem meg, miután befejezte. 
- Ugyan, ez semmiség- mosolygott, mire adtam az ajkaira egy apró csókot. 
- Higyj nekem. Csodálatos volt. 
- Köszönöm- adott egy puszit a homlokomra.
  A délután nyugodtan telt. Kint sétáltunk a kertben, pihentünk a tavacska partján, játszottunk Jesabelel. Az egész olyan volt mint egy idilli álomvilág, ahol minden tökéletes. Azzal lehetsz, akit a világon mindenkinél jobban szeretsz és boldog vagy. Akár a Paradicsomban. Béke, boldogság és azok vesznek körbe, akiket szeretünk. 
-Milyen vidéken jártál álmodban?- simította meg az arcomat, mikor egy pár percnyi szendergés után felébredtem mellette feküdve a fa késő délutáni hűs árnyékában. 
- Egy olyan világban, ahol veled lehetek- csúsztattam kezem az övére, ezt követően pedig adott egy finom csókot a kézfejemre. 
- Akkor mit szólna kisasszony, ha ez lenne az a világ?- ölelt át gyengéden. 
- Én lennék akkor a legboldogabb- hajtottam fejem a mellkasára és lehunytam a szemeim. 
- Azt kétlem. Mert a legboldogabb az én lennék- hallottam még a kedves hangját, mielőtt ismét elnyomott az álom. 
 Kora este a szobámban ébredtem. Volt egy sejtésem, hogy Nalu hozott be kintről, hogy nehogy megfázzak, azonban őt nem találtam sehol. Az első utam rögtön a szobájába vezetett, ahol szerencsémre meg is találtam. 
- Felébredtél királylányom?- fordult felém mosolyogva, mikor beléptem az ajtón. 
- Igen- léptem mögé és egy puszit adtam az arcára.- Mit írsz?- néztem az asztalon kinyitott könyvre és a tintatartóban a lúdtollra. 
- Naplót írok- felelte és visszafordult az íróasztalához. 
- Miket írsz le?- kérdezősködtem tovább. 
- Mindenfélét. Hogy mik történnek velem. 
- Rólam is írsz?- néztem rá kíváncsian, mire felállt és átölelve egy csókot adott. 
- Te vagy az események főszereplője. Főleg azokat írom le, amik velünk, kettőnkkel történnek- fogta meg a kezem és összefűzte az ujjainkat.- Meg kisebb részben azt, hogy mik történnek itt a birtokon. Mondd csak... 
- Igen?
- Holnap esetleg lenne kedved velem eljönni a városba?- kérdezte reménytől csillogó szemekkel. Elmosolyodtam. 
- Ha arra kérnél, a világ végére is elmennék veled. 

Folytatás következik...

Sorry guys, Író-chan rohadtul a másik könyvet írta😅