Átváltozás (PUF - Gernakos)

Átváltozás

Geréb hátát a kerítésnek döntve beleszívott a cigijébe. Élvezte, ahogy a füst a tüdeje mélyére bújva átjárja a sejtjeit. Veszettül kilátástalannak látszott a helyzete, de meg kellett  próbálnia a lehetetlent. Elég volt csak visszagondolna a szülei reggeli beszélgetésére, amit véletlenül kihallgatott, azonnal újra végigvágott rajta a düh.

Ma reggel, mikor gyanútlanul, álomtól kócosan leslattyogott a lépcsőn, hogy megreggelizzen, aztán bemenjen az egyetemre, meghallotta az apja és az anyja beszélgetését.

– ...valaha is túl jut rajta. Bárcsak bemutatna valaki mást!

Geréb megtorpant az ajtóban. A szülei az asztalnál ültek, nem vették észre. Geréb egyből tudta, hogy róla van szó. Az apja szigorú hangja szólalt meg.

– Nem értem, mi olyan jó abban a Boka fiúban, hogy Geréb ennyire... ragaszkodik hozzá? – Geréb majdnem felhorkantott. Még szép, hogy az apja nem tudta azt mondani, hogy szereti, esetleg kedveli Bokát. Pedig annál a veszekedésnél, amikor Geréb dühében coming outolt, világosan az apja képébe ordította, hogy „Ráadásul Bokát szeretem!”. Az apja először teljesen kikészült, aztán lassan megbékélt az elmúlt egy év alatt, hála az anyja közbenjárásának.

– Illemtudó, csendes, kedves... nekem pont ez benne a furcsa.

– Egyetértünk, egy gyerek legyen rossz és szófogadatlan. A feltétlen engedelmesség mögött kell lennie valami másnak. – Geréb hallotta, ahogy az apja lapoz az újságban, az anyja pedig a kávéját kevergeti. Bántón kocogott a kiskanál.

Ha a feltétlen engedelmesség rossz, akkor tőle miért várták el mégis? Ekkor kezdett el körvonalazódni benne az ötlet, ami miatt most a nyugtató cigit szívta.

– Lehet, csak korán fel kellett nőnie, meghalt az anyukája – sóhajtotta Geréb édesanyja.

– Attól lett olyan, mint egy jégcsap?

Geréb felhördült, de a kocogó kiskanál elnyomta a hangját. Boka nem volt jégcsap. Boka, ha dühbe gurult, kipirult az arca, igaz, hogy ez általában olyankor történt, ha valamelyikük hülyeséget csinált, de hát valakinek vigyáznia kellett a csapatra. Boka tudott szívből kacagni, Geréb sírni is látta. Boka emberből volt. Geréb számára a legszebb emberből, akit valaha látott. És a legelérhetetlenebből is.

– Annyira örülnék, ha végre másról is szólna Dezső élete, nem csak a Boka fiúról – sóhajtotta aggodalmasan az anyja.

Oké, ez fájt! Geréb élete igenis szólt másról is. Elsőéves egyetemistaként tanult, bulizott, ott voltak a barátai, akik minden múltbeli hülye tette ellenére maguk közé fogadták. Eltartott egy darabig, mire megbékéltek, de végül sikerült. És ott volt Boka, aki szívből megbocsájtott.
Geréb nem volt hajlandó tovább hallgatni a diskurzust, inkább dühösen odavonult az asztalhoz és levágta magát a székére.

– Muszáj úgy vágtatnod, mint egy megvadult csataló? – pillantott fel az apja a gazdasági hírek rovatból. Gerébnek már a száján volt, hogy „Mert ha jégcsap lennék, mint Boka, annak jobban örülnél?”, de visszafogta magát.

Csendben vágta a tükörtojást, és közben azon gondolkodott, mit kellene tennie, hogy a szülei megszeressék Bokát, hogy olyannak lássák, mint ő: tökéletesnek. Amikor a tojássárgája kifolyt, és bekebelezte a sült tojásfehérjét, Geréb megszólalt.

– Áthívhatok vacsorára valakit?

– Kit? Bokát? – kérdezte az apja, miközben lapozott.

– Nem, a srácot, akivel járok. Aki nem Boka, semmiképpen sem Boka – hadarta.

Erre már az apja is ránézett, az anyja kezében pedig megállt a kiskanál.