Haikyuu ~ Oneshots [Kérések Egy Ideig Zárolva]

Asahi x Reader - Köszönöm

SakuraSenpaii32 kérésére. Remélem elnyeri a tetszésedet. ('∧ω∧｀*)

- Olyan szép kint minden - gondoltad a buszon ülve. Imádtál bámészkodni, ami miatt sikerült megint fennmaradnod a buszon. A következő megállónál gyors leszálltál és rohantál az iskolába. Épphogy beértél az órára, az volt a szerencséd, hogy a tanár is késett.

A barátaid nem lepődtek meg, hisz mindig késel.
- Egyszer komolyan bajod esik! - szólt Kayo, a legjobb barátod, aki sokat aggódott érted
- Oké, a késés nem a legjobb, de mi bajom lenne ebből?
- Nem a késésre gondoltam. Mindig elbambusz, csodálom hogy még egyszer nem mentél neki a falnak. - elkezdett röhögni. Az tény és való, hogy az biztos vicces lenne, ha megtörténne. Ezután nem nagyon tudtatok beszélni, mert becsöngettek.

Már vége volt az iskolának, de te még bent maradtál egy órát. Nem véletlenül bambultál el folyton. Olyankor elmerülsz a gondolataidban és valahogy memorizálod amit látsz, mintha csak lefényképezted volna. Ezeket a "képeket" mindig lerajzolod. Már 5 éves korodban imádtál rajzolni, ezért szüleid beíradtak rajz órákra. Az iskolában volt egy gyönyörű udvar, ott szoktál rajzolgatni. 'Sokkal szebb innen a kilátás, mint a szobámból.' gondoltad.

Mikor befejezted, elindultál a buszmegálló felé. Elkezdtél össze-vissza bambulni, nem is figyelted merre mész. Hirtelen azt veszed észre, hogy egy autó van előtted. Földbegyökerezett a lábad, ráadásul csak egy lépésnyire volt tőled a kocsi, ami nem tudott megállni. Ledermedtél a félelemtől, mikor hirtelen valaki mag elé húzott, olyan gyorsasággal, hogy mindketten a járdán ülve kötöttetek ki. Csak nézted ahogy előtted elsuhan az autó és megy tovább, közben követi más jármű is a nyomát.

Odafordultál megmentődhöz köszönetet mondani, de ő előbb nyitva a száját elkezd beszélni.
- Ugye nem esett bajod? Nagyon erősen húztalak meg ? Minden rendben? Fájt? É-Én sajnálom!-és eltűnt.

Te meg csak dermetten ültél. Meglepődtél a fiú viselkedésén, mert a külseje miatt nem nézted volna ki belőle, hogy ez lesz a reakciója. Végül felállsz és mert nem tudtad megköszönni neki,hogy megmentett, ezért elhatátoztad, hogy holnap megkeresése.
Először nehéz volt, mert még a neve se jutott eszedbe, de eztán rájöttél hogy láttad már egy röplabda edzésen, mikor Kyoko-t kerested.

Másnap nem találtad, ezért elmentél a tornateremhez, ahol edzeni szokott. Mikor megérkeztél már hallottad a röplabda hangját, ahogy a földhöz csapódik. Bekopogtál, de mert nem hallotta senki, ezért benyitottál.

- Elnézést! - néztél a társaságra, akik közt láttad megmentődet is.
- Asahi-t keresem. Beszélhetnék vele?- ezután mentél a fiúhoz, kinek már kiderítetted a nevét.
- Csak szerettem volna köszönetet mondani a tegnapiért. Nem akarom tudni mi lett volna, ha nem vagy ott... - mondtad, miközben érezni lehetett rajtatok a sok kíváncsi tekintetet.
- Jaj, nem kell megköszönnöd - húszta mosolyra száját, közben már elkezdett pirulni.
- De kell. Mit szólnál ha meghívnálak valahova köszönet képpen?
- Jaj, nem szükséges tényleg én...
- Szereted a kávét? Van egy nagyon jó kávézó a közelben.
- Tényleg nem muszáj... - pirult el már, mint egy paradicsom.
- Akkor kávézó, oké? Holnap ha jól tudom nincs edzésed. Hétvége lesz, szóval találkozhatunk reggel 10-kor a sulinál és majd onnan indulnánk a kávézóhoz.
- Nagyon kedves vagy, de...
- Akkor holnap 10 óra, és ne késsél! Szia! - és elmentél.

Asahi meg csak állt egy helyben és próbálta felfogni a történteket. A fiúk közben röhögtek a háttérben, miután végig nézték ezt az egészet.