Haikyuu ~ Oneshots [Kérések Egy Ideig Zárolva]

Noya x Reader - Rolling Thunder!

LunaNaito-chan kérésére. Remélem elnyeri a tetszésed! 😇

- Shoyo!
- Noya-san!
- Shoyoo!
- Noya-saan!
- Shoyooo!
- Noya-saaan!
- Shoyoooo!
- Noya-saaaan!
- Én is itt vagyok.
- Tanaka!
- Nicsak, előbújt a törpe a gombájából? - jegyezte gúnyosan Tsukishima. bármennyire is próbálja tagadni, mind tudjuk, hogy egy érző szív dobog a rideg álarca mögött. Ergo, neki is hiányoztam.
- Meggyógyultál? - kérdezte anyáskodóan Sugawara.
- Persze!

Eztuán a kis közjáték után nem sokkal megszólalt a jelzőcsengő, és mind elrohantunk a termeink felé. Az agysorvasztó tanórák után kedélyesen mentünk vissza az öltözőbe, ahol még edzése előtt feljött a randizás témája.
- Alig várom, hogy végre legyen egy kapcsolatom.
- Arra aztán várhatsz, nincs olyan lány a földkerekségen, aki bukik a kopaszokra.
- Oi, pápaszem, szád lapos! Ne az pofázzon, aki elől menekülnek a hölgyek, mert mindig olyan faragatlan tuskó velük.
- Könyörgöm, nincs szükségem arra, hogy valami agyatlan fruska rám akaszkodjon.
- Ugyan Tsukki, szeretni valakit, és szeretve lenne biztos csodálatos lehet, szerintem majd előbb-utóbb meggondolod magad - próbálta meggyőzni Yamaguchi.
- Na, az ezerszázalékig ki van csukva!
- Figyeljetek, nekem sikerült, szóval Ryuunak miért ne lehetne? Mellesleg Yamaguchinak igaza van, mert tényleg csodás - jelentettem ki határozottan, mire minden szem rám szegeződött, és a csapattársaim jóízűen nekiálltak kinevetni.

- Neked van barátnőd?
- Hahaha!
- Hé, ne nevessetek! Tényleg van!
- Én meg utálom a tejet, mégis mióta lenne neked csajod? - mondja még mindig röhögve Kageyama.
- Már egy jó pár hónapja.
- És akkor mi miért is nem tudtunk róla?
- Miét kéne mindent az orrotokra kötnöm?
- Én hiszek neked Yuu. Hivatalosan is te vagy az első a csapatban akinek sikerült kilépnie a szingli életből! - karolt át egy kézzel Tanaka.
- Már pedig én nem hiszek el akkora baromságot.
- Csak nem hazudna nekünk erről Nishinoya - kelt védelmemre Asahi.
- Ez akkor is merő képtelenség!
- Nem lehet, hogy csak féltékeny vagy, hogy Noyának előbb lett párja mint neked? - kuncogott Hinata.
- Álmodik a nyomor. Tudod mit? Naiv kisgyereket fogok játszani, és elhiszem, hogy valóban van barátnőd, ha elhozod, és bemutatod nekünk.
- Tényleg?
- Ha saját szememmel látom, akkor hinni fogok neked.
- Legyen!

Az edzés végére már a nap is lement, sötét lepelbe borítva az égboltot. A kapuhoz ballagva szembetaláltam magam a félálomban ácsorgó virágszálammal.
- (T/N) -chan!
- Szia Yuu - köszönt, miután ásított egy nagyot.
- Miért vagy ilyen későn itt?
- Szerettelek volna meglepni... Sikerült? - kérdezte álmos tekintettel.
- Persze, - mosolyogtam rá - csak tudod...
- Van valami baj?
- Dehogy! Csak... örülnék, ha megnéznéd a holnap reggeli edzésemet.
- Nagyon szeretnék menni, de... te is tudod, hogy engem nem szeretnek a labdák - húzta el a száját.
- Tudom, éppen ezért jelentene nekem sokat, ha megtennéd. Onegai! - kérleltem. Ő egy pillanatra elfordult, majd egy meleg mosollyal az arcán nézett velem farkasszemet.
- Legyen, megpróbálom.
- Köszönöm szépen, imádlak! - kiáltottam, majd kezembe vettem arcát gyengéden, és egy csókot nyomtam a homlokára.

Reggel a szokásos időben kelltem, rendszerint túltengett bennem az erő. Most különösen izgatott voltam, a bizonyítási vágy és (T/N) miatt is. Szerettem volna, hogy büszke legyen rám, le akartam nyűgözni, hogy tátva maradjon a szája.

Vigyorral az arcomon léptem be az öltözőbe, ahol már páran vártak.
- Jó reggelt Noya-san! - köszönt Yamaguchi, mögötte szúrós szemmel meredt rám a szemüveges.
- Sziasztok!
- Na lám, hol van a barátnőd? - kérdezte kárörvendően Tsukishima.
- Majd érkezik.
- Aha, hiszem, ha látom...
- Meglátod, hogy igazam van!

A tornaterembe beérve láttam, hogy a többiek már állítják fel a pályát. Ekkor még teljesen nyugodt voltam, viszont mikor még a bemelegítés végére sem érkezett meg, elkezdtem aggódni egy kicsit.
- Biztos mindjárt itt lesz, igérem!
- Vagy nem. Tudtam hogy kamu az egész.
- Ugyan, biztos csak késik egy kicsit. Addig szerintem folytassuk, majd érkezik edzés közben - szólt közbe Daichi

Mély levegőt vettem, és bólintással jeleztem egyetértésemet.

Egy rövid, edzészáró meccsel kezdtük befejezni a reggelt. A túloldalon Hinata feldobta a labdát a szervához, ám az a háló helyett nyílegyenesen az ajtó felé tartott. Ez alapvetően nem lenne akkora nagy baj, ha nem ekkor érkezne meg a várva várt látogató.
- Sziasz-
- Vigyázz! Rolling Thunder! - kiáltottam, majd odabukfenceztem az ijedt lány elé. A labda az alkaromat érte, és elpattant valamerre. Én azt már nem figyeltem mégis merre, mert addigra már vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, és aggódóan néztem szembe a meglepődött (T/N)-nel. Egyik kezemmel biztatóan a karját simogattam, míg a másikat gyengéden az arcára helyeztem - Jól vagy rózsaszál?
- Pe-persze... - látszott rajta, hogy le van még sokkolódva. Ezután megfordultam, és hangosan a csapattársaimhoz szóltam.
- Srácok, bemutatom a barátnőmet, (T/N) -chant!
- Sziasztok! - integetett félénken.

A barátaim csak bámultak először, mintha nem hittek volna a szemüknek. Párat pislogtak, majd rögtön ideszaladtak elénk, és elkezdték kérdésekkel bombázni a virágomat. Szegénykém, nem gondoltam volna, hogy így rá fognak szállni. Mindenki kíváncsian meredt ránk, kivéve Tsukishima, aki savanyú ábrázadtal ballagott az öltöző felé. Azzal magyarázta, hogy ha már úgy is vége van az edzésnek, akkor megy átöltözni, mert még vissza kell vinnie egy könyvet a könyvtárba. Nem értettem mire ez a nagy siettség, hiszen a könyvtár csak fél óra múlva nyitott, az órákig pedig még több idő volt vissza. A barátaimhoz fordulva épp a lehető legrosszabb kérdésre figyeltem fel.
- És hogy bírod elviselni Noya-sant?
- Hé!
- Könnyedén, hiszen szeretem - mondta félmosollyal az arcán.
- Édes vagy virágszál!
- Yuu, jössz átöltözni?
- Persze! - feletem Ryunak, mire kindenki megindult az öltöző irányába. Siettem az öltözéssel, hogy lehetőleg ne maradjon sokáig egyedül (T/N).

Miután végeztem odasprinteltem hozzá, majd kéz a kézben az osztályterme felé vettük az irányt.
- Köszi hogy megmentettél attól a fránya labdától.
- Ugyan, semmiség - mondtam, érezve, hogy a vér a fülembe száll.
- Már csak az hiányzott volna, hogy úgy megsérüljek, mint mikor egy foci labda találta el a fejemet.
- Attól még olyan aranyos voltál, ahogy a karomban tartva vittelek a gyengélkedőre.
- Te most csak viccelsz, ugye?
- Úgy nézek én ki? Akkor kicsit úgy éreztem magam, mint a hős lovagod, persze hogy aranyosnak találtalak úgy. Habár kicsit furának tartom, hogy képes voltál elájulni attól a focilabdától. Nekem semmi bajom nem lett attól, hogy jó párszor fejbetaláltak röplabdával.
- Biztos vagy te abban?

(Amúgy lecseréltem a borítót ilyen karácsonyira. Saját készítésű, szóval remélem tetszik nektek UwU!)