Ossium

32 2 4
                                    



Az ablakom előtt ültem és néztem az esti égboltot, amelyet most sötét felhők és fényes villámok díszítettek. Mindig is elkápráztattak a viharok. Talán azért mert az én heves természetemre emlékeztetnek. Az örökkévalóságig tudtam volna nézni ezt az égi csatát, de a fáradság, mint nehéz szárnyú pillangó, rászállt a szemeimre, így jobbnak láttam lefeküdni aludni.Befeküdtem az ágyamba és még egy darabig hallgattam az ég hangos háborúját, majd az eső nyugtató kopogására az ablakomon, elnyomott az álom.

Álmomban egy sötét, roskadozó fákkal teli erdőben találtam magamat. A fű talpamat úgy simogatta, mintha puha szőnyegen járkálnék. Fejem felett hűvös halk szellő fújta a száraz leveleket. A lombok alatt a fák törzsei mélyfeketén csillogtak az ágak közötti besütő arany fényben. Az erdő meseszép és magával ragadó, de valahogy mély fájdalmat sugall. Nyomasztó és egyben nagyon félelemkeltő a hangulata.

Mindenképpen ki akartam jutni az erdőből. Éppen csak egy lépésnyit haladtam előre amikor az egyik fának a törzsén nagyot koppant valami. Hátra fordultam, de magam mögött is csak fák végtelen sokaságát láttam. Semmi nem mozdult csak a selyemfüvet fújta a halk szél a lábam alatt. Alig volt színe az erdőnek, csak halott szürke és fekete volt mindenütt, a füvet kivéve, ami méregzölden vakított az erdő talaján. Visszafordultam és folytattam utamat, de ahogy haladtam egyre kijjebb, annál hangosabban és gyakrabban hallottam a kopogásokat a fák között.

A félelemtől földbe gyökerezett a lában. Lassan hátra fordultam és most testközelből láthattam azt amit ezidáig csak hallhattam. Egy kivehetetlen alakú, nagyon magas vékony szörnyeteg tornyosult közvetlen előttem. A teste csontok véletlenszerű elrendezéséből állt. Halványszürke nagyon vékony bőrréteg fedett testétől a szőr felállt a hátamon. A szemében az élet halvány fénye sem csillant meg.

Sikítani akartam de egy halk szó sem jött ki a torkomon. Lemerevedve néztem szembe a furcsa lénnyel. A szörnyeteg viszont nem ácsorgott tétlenül, csontos keze megragadta a karomat és hihetetlen erővel neki csapott egy fának. Hangos roppanással értem földet. Nem tudom, hogy az ág amire ráestem roppant vagy a bordám, de nem tudtam megmozdulni. Felnéztem a földről és láttam az egyre közeledő furcsa és félelmetes alakját. Egész testem remegett, akár a víz felszíne amibe követ dobtak. Éppen próbáltam felkászálódni a földről amikor is szemem sarkából azt láttam, hogy támadóm éppen száll a levegőben és hangos sikítással földet ér. Mozdulatlanul feküdt egy fa törzse alatt, mintha halott lenne. Felültem és körbe néztem, hogy lássam ki vagy mi miatt repült ekkorát a szörny. Először senkit nem láttam, majd a távolban egy fekete ruhás emberi alakot pillantottam meg pár méterre tőlem.

A furcsa lényt nézte majd rám pillantott és elindult az én irányomba. Próbáltam felkászálódni de ijedtemben megbotlottam és újra a földön ültem. Ekkorra már ott állt mellettem az ismeretlen, aki minden bizonnyal megmentett a még most is kiterült lénytől. Félve odafordítottam a tekintetemet felé, hogy lássam egy újabb bestiával állok e szemben. Első amit megpillantottam az a világosbarna íriszei voltak. Neki tele volt élettel a szeme, nem úgy mint a lénynek ami még most sem mozdult. Mérges tekintettel nézett rám, de kerülte a szemkontaktust. Sötét haját összekócolta a mostanra felerősödött szél. Arcának éles vonalai szigorúvá tették arcát és kinézetét. Különösebben nem volt félelmetes csak egy fiú aki valamiért értetlenül nézett rám, bár valószínűleg ugyan így nézhettem én is, hiszen az lehetetlen, hogy ő egymagában egy nála sokkal magasabb és erősebb lényt így leterítsen. Na meg nem is érhetett hozzá, ahhoz nagyon messze volt.

Végül mélyen a szemembe nézett és tekintetében a zavarodottságot véltem felfedezni. Egy darabig még fürkészte a szememet mintha csak válaszokat keresne benne a kérdéseire majd száját kinyitotta és nagyon halkan megkérdezte -Hogy kerülsz ide?

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Apr 16, 2022 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

A legnagyobb szégyenHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin