Rainy day [ Dazai x reader] BEFEJEZETT

thirteen- When we could really be kids

- [ Név]...-chan..- engedte le a kezét mikor meglátta rémült és sokkos arcom. Ez ő..ez tényleg ő. Nem akarok vele beszélni. Azt akarom hogy tűnjön el. Menjen már el végre az életemből úgy mint ahogy eddig tette! Könnyeimet nem tudtam megállítani. Huzamosan folytak végig arcélemen és ekkor adtam igazán hálát annak hogy nem raktam fel aznap sminket. Szédültem és folyamatosan jöttek fel bennem az emlékek. Az immár férfivé vált barna hajúra néztem remegve. Szemeiből sugárzott az aggodalom és a félelem. Jól tudta hogy ezt ő tette velem. Akármennyire is hiányzik és bármennyire is szeretném szorosan megölelni nem tehetem. Nem tehetem meg saját magammal. Ennyi éven át próbáltam felejteni. Enyhíteni a fájdalmon ami belül mindvégig ott volt. Amit csak egy ember volt képes elfelejtettni velem rövid időkre. De az az ember is cserben hagyott. A barna tincsek izzadtan tapadtak Dazai homlokára. Nem tudta mit tegyen úgy ahogyan én sem. Végül hátrább lépve egyett nem figyeltem oda... Elestem egy kiálló gyökérben és nagyot puffanva értem talajt. A férfi azonnal odajött hozzám és kezét nyújtotta. Még mindig hordja a fáslikat. Belül elmosolyodtam a látványra. Talán mégis van a múltunknak egy olyan része ami az idő múlásával sem fog változni. Gyerekes vagyok. Tényleg úgy viselkedtem. Szipogva töröltem meg egyik ujjammal szememet és a lehető legrövidebb idő alatt próbáltam összeszedni magam. Ha már így kellett történnie akkor ideje megmutatnom hogy milyen is vagyok. Hogy mit veszített. Elfogadtam a kezét ami megszorítva a sajátomat húzott fel. De... Nem engedte el azok után sem miután sikeresen álltam ismét a lábamon.

- Da-Dazai...- hangom enyhén megremegett és még mindig próbáltam elfolytani a feltörekvő könnyeimet. Lágyan rám mosolygott. Éreztem ahogy enyhe pír telepedett arcomra és szívem mint egy tini lány első szerelembe esésekor kezdett vadul kalapálni mellkasomban. Egy apró mozdulattal rántott magához amitől egy kicsit összerezzentem majd amint találkoztam mellkasával minden más lett. Ugyan olyan illata volt.. fejemet szorosan hozzányomtam és én is átvezettem a karjai alatt. Hátul rámarkolva gyűrtem meg barna ballon kabátját és úgy szorítottam magamhoz. Dazai ölelése teljesen más volt. És annyira hiányzott.

********

Odasaku sírkőve előtt telepedtünk le a fa árnyékában. Végülis mi lehetne nyugodtabb egy temetőnél? Nem beszél senki és csak ketten vagyunk. Ami meglehetősen zavar. Csak én és Dazai. Nyugtalan vagyok. Utálom és szeretem őt egyaránt. Szörnyű érzés. A határon lebegni ami elválasztja a szerelmet a gyűlölettől. Utálom azért amit tett velem a múltban. Azért is mert örök sebet ejtett a szivemen. És azért amiért ennyire hiányzott az érintése. Teljesen megváltozott. Titokban próbáltam minnél több pillantást vetni rá és elemezni minden porcikáját. Sokkal magasabb lett. Szélesebb lett a válla és hosszabb, göndörebb a haja. A fásli mániája azóta se szűnt meg. Mégis az egész ember más. A kisugárzása változott. Nem mondanám rá hogy élettel teli... De mindenképpen jobb. Boldogabb.

- Nem hittem volna hogy felismersz. Azt hittem elfelejtettél.- törte meg ő végül a csendet.

- Hogy is tudtalak volna hiszen tettem egy ígéretet.- gondoltam magamban. Hangosan nem akartam kimondani. Felnőttként meg kell tanulni olykor hallgatni és csak a megfelelő időben szólni a megfelelő szavakat.

- De nem felejtettelek.- néztem rá. Felhúzott térdekkel ültem és kezeimmet térdem előtt összekulcsoltam. Mindketten felnéztünk az égre. Alig pár felhő úszott csak át a kék égbolton. Lágy szellő volt és kellemes idő.

- Dolgozol [ Név]-chan?

- Igen. Egy klinikán vagyok gyermekorvos és gyógyszerész.

- Véghez vitted amit akártál..

Véghez..de milyen áron. Persze örültem mikor  diplomámat a kezembe foghattam. Előrehozott vizsgákat tettem és dupla óraszámba. Így egy évet spóroltam a többi csoport társamhoz képest. Az életem nagy része abból állt hogy rohantam tanultam és D kivánságait lestem. Aztán miután összeköltöztük az egyetemhez viszonylag közeli utcába megváltozott a sorrend. Nem kellett rohanom de annál inkább teljesítenem kellett egy barátnő és házi asszony kötelességeit. Mindezt úgy hogy napi 10 órát az Egyetemen ültem. Idegroncs lettem és meglátszott rajtam mindennek a jele. Sokat fogytam és teljesen kimerült voltam. Míg mások a kezükbe cipelték a louis vutton táskáikat én a szemeim alatt. Majd jöttek a vizsgák és az utána lévő "pihenő" időszak. Munkakeresés, állásinterjúk és ismételt rohanás a munkába. Újjabb költözések és a kérések figyelése. Majd az esküvő szervezés. Esküvő...gondolatmenetemet ez az egy szó állította le. Elmondjam Dazainak hogy hamarosan feleség leszek? Ha leszek... Olyan sok minden kavargott a fejembe és nem tudtam rendbe tenni őket. Nem volt normális az ahogyan mostanában élünk D-vel. Aztán a gépén megnyitott ablakok... Annyira összetörtnek éreztem magam...de még így is szeretem...

- Na és hogy hogy itthon vagy?- pont jókor.. a vőlegényem pornós tyúkokra izgul, megcsalva érzem magam és random elmenekültem. Még valami?

- Az egyik barátnőmhöz jöttem.

- Yosano-sanhoz?- érdeklődve nézett rám.

- Igen..honnan tudtad? Ismered talán?

- Egy helyen dolgozunk.

- De te...

- Tudom. Hosszú történet. Odasaku tragikus halála után csatlakoztam az irodához és hagytam ott a maffiát. Kiléptem és elárultam ezzel a szervezetet de muszáj volt. Megigértem neki.

- Te ott voltál mikor meghalt?

- Igen. A kezeim közt halt meg. És a lelkemre kötötte hogy legyek jó..hogy legyek jó ember. Rengeteget ártottam a világnak és mindenkinek aki fontos volt.

Lehajtottam a fejem. Nem tudom miket művelt Dazai abban az időben amíg a Maffia tagja volt. De eltudtam képzelni. És egyet kellett vele értenem. Ő sem érdemelte meg amit tettek vele de ez nem jogosította volna fel arra hogy ugyan azt tegye másokkal.

- Chuuról tudsz valamit?

- Chuuya? Chuuya a Port Maffia egyik osztagvezetője. - kikerekedt szemekkel néztem Dazaira. Az a Chuuya akit én ismerek.. a Maffiában?

- Társak voltunk. Egyik nap az utazásodat követően csatlakozott. Annyit mondott hogy nem miattam. Jól ismerem a chibit. Aggódott érted is és értem is. De leginkább miattad. Miattad csatlakozott hogy biztonságba  tudhasson engem. Nem vette volna a kicsi szivére ha miatta meghalok- az utolsó mondatát már elviccelve mondta. Én viszont még mindig sokkban voltam és próbáltam feldolgozni a tényeket. Kezdtek összeállni a részletek. Chuuról Dazairól és mindenről ami a távollétem során történt. Mindenki gyökeresen megváltozott. És csak az emlékek maradtak meg hármunkról. Mert jól tudtam..olyan hogy "Hárman " nem lesz többé. Minden elmúlik és ez is lezárult. A közös korszakunk amikor még igazán gyerekek lehettünk.