Rainy day [ Dazai x reader] BEFEJEZETT

one- Mert mindennek van egy kezdete

A monoton pohár csörgés. Vastag falú korsók koccanása és a megszokott csobogás a csapból. A mosogatószer illata és ahogyan az keveredik a vodka és keserűk tömény szagával. A megszokott minden napjaim. Olyan mindennapok amiről senkinek sem teszek említést.

- Ch...nem hiszem el!- bosszankodtam magam elé morogva a szavakat. Nem volt jó napom. Igazából ugyan olyan volt mint minden napom. Ugyanolyan monoton és pocsék. Most pedig ahogy vörös kötényemre esett a tekintetem némán és mellesleg nagyon ingerülten nyugtáztam magamban hogy sikeresen telibe öntöttem valamilyen büdös cefrével.
Egy kis spejz szerű helyiségben álldogálok ami elválaszt az alkoholista szeszkazánoktól. A raktár részünk ezen szakaszán csak egy öreg fali óra kattogott. Talán még a nagyié volt. Ránéztem a mellettem hanyagul szétszórt papír fecniken. Két olcsó sör és egy vodka jéggel. Nagyszerű. Az üvegajtós szekrényhez léptem.

- Még mindig nagyon magasan van- morfondíroztam éppenhogy magam elé suttogva a szavakat. Úgy sem hall senki. Lábujjhegyre állva pipiskedtem a magas szekrény sor előtt ami a nagyobbnál nagyobb tisztára mosott korsókat rejti. De ujjaim vége így is alig érte el az üvegrészt.

- Miért is próbálkozom...sosem sikerül.- ez a nap egyre csak rosszabb lesz. Nagyot sóhajtva battyogtam el a raktár szomszédos végébe egy régi fa asztalhoz amin a tisztító szereket tartjuk. Csípőre tett kézzel mértem végig a rozoga fabútort. Már csak a szentlélek tartja össze. A végén még a fejemre esik. Mellesleg csupa por. Hátranéztem magam mögé.

- Úgy ahogy itt minden...- ezzel a mondatonmal bezárólag hajoltam le az asztal alá egy kis sámlit keresve. [Hajad színe] hajam pár tincse a szemembe lógott amit rögtön el is tűrtem a fülem mögé. A munkában legtöbbször egy laza kontyba fogom enyhén göndör fürtjeim ami a legjobb esetekben is leginkább egy széttúrt madárfészekre hasonlít.
Megfogva a sámlit emeltem ki az asztal alól majd ismét a szekrénysorhoz masíroztam. Lecsapva szekény ártatlan sámlit álltam fel rá. A sok hajolgatástól feltűrődött térdig érő vörös szoknyámat lesimítottam majd kivágva az üveges szekrényajtókat pakoltam le a szükséges poharakat.
Jócskán csak késésben voltam. Szinte már hallottam az elégedetlen iszákosok morgását. De ha már ide eltudtak jönni hogy részegre igyák magukat várva aztan arra hogy valakivel majd hazacipeltessék a seggüket akkor erre is tudnak várni. Visszahajtva mind két ajtót léptem le a kis székről majd a pulthoz sétálva két csaphoz nyúltam. Magam felé húzva az egyiket tettem alá a nagyobbik korsót. Pillanatok múlva már a habzó itallal teli poharat tartottam. Savanyú és szúró szaga volt a szesznek. Egy tompa vajazó kést vettem elő az egyik fiókból és a pohár karimája mentén végig húztam. A fehér felesleges hab végig folyt a bordázott korsó szélén. Ezt letörölve néztem meg a végeredményt.

- Tökéletes.- könyveltem el magamban egy széles mosollyal arcomon. A fehér csillogó hab pontosan egy síkban volt a hatalmas pohár szájával. Egy ezüstös tálcára helyeztem a többi ital mellé.

A régi faliórára néztem. Alig múlt este 11 óra. Maximum hajnal 1-ig szoktam itt lenni. Péntek van. Ami két dolgot is jelentett. Holnap nem kell bemennem az iskolába viszont helyette tovább gülizhetek itt a szokottnál több idióta ember társaságában.

- [Név]! - nézett be a raktár bejáratán apa.

- Hm? - fordultam teljesen felé. Gondoltam a kész italokért jött amivel igenis sokat késtem. Nem éreztem bűntudatot és ezt ő is tudta. Sokszor csináltam ilyet. Egyáltalán nem helyeseltem ezt az egészet. Mégis..ebben élek és ezt kell elfogadnom. Hiszen nem vagyok én nagy ember. Csak a pultos lánya.

- Itt a kedvenc vendéged. Gondoltam szólok.- lépett oda hozzám és kezét a vállamra tette.

- Ezeket kiviszem- mutatott mosolyogva a tálcán lévő italokra.

Nem szolgálhatok fel. Kiskorú révén még itt sem lehetnék. Egészen kevés ember tud rólam illetve vesz észre az éjszaka során. Akik észre is vesznek sosem emlékeznek rám már másnap a szervezetükbe bevitt töménytelen alkohol mennyiség miatt.

Ahogy apám elhagyta a raktárhelyiséget rögtön vetkőzni kezdtem. Nem érdekelt hogy nem járt le még a kikapott munkaidőm és lehet hogy még több rendelés is várt volna még rám. Besokalatam és muszáj volt valakivel beszélnem. És pontosan is tudtam ki ez a valaki. Lehajítva egy szék kartámlájára a piszkos kötényem mentem ki az eldugott helyről. Be a sok barom közé aki nap mint nap képes a máját tönkre tenni bármiféle pitiáner kifogás kiséretében. A pultra támaszkodva meg is láttam az ismerős hajkoronát. Semmi érzést nem tudtam kiolvasni belőle. Sose tudtam és ez némileg zavart is.

- Odasaku-san! Jóestét!- léptem oda a pulton elterülő férfihoz.

- Neked is [Név]- chan..

- Ma még nyúzottabb vagy mint amilyen szoktál lenni! Történt valami?- Odasaku volt az egyetlen felnőtt férfi akit nem magáztam. Nem kellet és nem is éreztem szükségét neki. Ő más volt mint a többi férfi. Szerintem az egyetlen aki nem mindig lerészegedni jött le ide és akivel a korkülönbség ellenére is tudtam beszélni.

- Ne is mond...- beszámolója közben a pult mellé húztam egy bárszéket és ugyan úgy tettem mint ő. Fejemet a pultra hajtva felé fordulva hallgattam.

- Na és a gyerekek?

- Ők jól vannak.- válaszolta egyhangúan.

- Igazán találkozhatnál velük egyszer.

- Tudom tudom... Ezt minden egyes alkalommal elmondod. És a válaszom még mindig az hogy nagyon szeretnék de a suli és a bár mellett nincsen rá időm. Most kezdtem a felső középet. Rengeteget tanulok.

- Ja...tudom. Na és milyen?

- Fárasztó. És idegesítő. Az osztálytársak türhetőek. Viszont nem nagyon barátkozom senkivel. Egy vörös hajú srác néha oda jön hozzám a szünetbe. Tök fölöslegesen sztem. Néha beszélek vele. Aztán pár perc után elmegy veszekedni egy másik fiúval. Aki még idegesítőbb!- Odasaku erre felnevetett. Halkan de hallottam a nevetését amit imádtam. Sokkal vidámabb képet festett le róla. Ritkán nevetett de akkor őszintén.

- [Név]-chan.. neked ki nem idegesítő aki él és lélegzik?- már felemelkedve a pultról törölte meg szemeit majd belekortyolt a nemrégiben kikért italjába.

- Te..vagy mondjuk apa. Vagy....- keresni kezdtem a tekintetemmel valamilyen értelmes létformát a bárban mikor megláttam valamit.

- Az az elmebajos fószer tényleg a faragott sellőbábuval barátkozik?- tettem fel leginkább magamnak a kérdést. Odasaku is arra fordította a fejét amerre én néztem.

- Egész megszokott jelenség nem gondolod?- ismét nekem szentelte a tekintetét bár én inkább egy elhült lemondó nézéssel díjjaztam az új kedvenc vendégemet.

-Lehet h lecseréllek rá. Biztos barátokra vágyik.- kuncogtam el magam mondatom végére.

- Az ember utáló és az antiszociális. Tökéletes páros lennétek.

- Naaa~ Odasaku.. tudod hogy senkire se cserélnélek le.- ezzel magamhoz húzva a férfit öleltem meg. Kellemes bódító illata volt. Sokkal jobb mint bármiféle olcsó drogériás parfümnek.

- [Név]!- szólt felém apa aki épp egy újabb martinit kevert ki.

- Igen?- fordultam felé elengedve a férfit.

- Mosogass el kérlek. Aztán itt végeztél. Menj és pihend ki magad. Hajnali fél 2.

- Hogy mi? Jézusom!- kaptam a fejemhez. Ilyen késő lenne...

- Igen igen szóval siess légyszives.

- Hi...- majd ismét Oda felé fordultam.

- Na menjél kicsi lány! - borzolta össze már így is szanaszét álló hajamat.

- Hé!- szóltam rá mérgesen de közben alig tudtam visszatartani kitörő nevetésem.

- Jóéjt Odasaku!- mosolyodtam el majd  vissza siettem a raktárba.