Rainy day [ Dazai x reader] BEFEJEZETT

fifthteen-...or at least try

4 évvel ezelőtt

Aznap este is az ajtóm előtt hevert a megszokott cetli azzal a pár sorral. Szívem hihetetlen gyorsaságban kezdett el verni és felkapva a fecnit olvastam el a tartalmát.

Jobbra a folyosón át Baril volt szobáján le az alsó emeletig. Várni foglak.
D.

A kollégium maga volt a megteremtett labirintus. Nem hiába. Az egyetem egy régi kastély épületbe lett beépítve majd a technológia fejlődésével elköltözött a szomszédos modernebb épületegyüttesbe. Így az egész régi palota a koleszunkat tette ki. Veszélyes volt amit csináltunk. Iszonyatosan. Szivemhez kapva szorítottam magamhoz a levélkét. Az a rengeteg izgalom ami ezzel járt és az érzések amiket megmagyarázhatatlanul érezni kezdtem D iránt. Sosem mondanám ki én először. Volt elég csalódás az életemben amire nem volt szükségem. Egy erős kapocs fűzött a fiúhoz. D jobban ismerte a helyet. Szinte az egész kastélyt ismerte. A kollégium két részre volt osztva. A felső emeletek a lányok részei voltak az alsók pedig a fiúké.

Későre járt már az idő és épp elég volt ahhoz hogy a biztonsági őrök cserét hajtsanak végre. Sosem értettem minek ez a nagy felhajtás. Biztonsági őrök és kijárási tilalom. Nem mehettek a fiúk a lányok részlegéhez és ez fordítva is igaz volt.

- D~ ez nagyon veszélyes!- suttogtam ahogy kezemnél fogva húzott egy kisebb beugróhoz az idősebb.

- Semmi baj [ Név]. Bízz bennem.- bólintottam majd rákulcsoltam saját ujjaimat D kezére ami végig szorította az enyém. Gyengéd volt de határozott. Hosszabb sötét fürtjei a szemébe lógtak. Lilás színű szemei pedig még a sötétben is fénylettek. Elértünk a beugró végéhez.

- Ez zsákutca D.

- Biztos vagy benne?- egy kaján mosoly kíséretében nézett rám majd szabad kezével tapogatni kezdte az előttünk álló falat. Egy pontra érve a fal egy része besüllyedt és egy átjáró nyílt meg.

- Ez a hely mindig varázslatos és ilyesztő...- néztem magam elé és az eddigi szilárdan álló fal helyét.

A fiú csak megrántotta a vállát majd beljebb húzott. A fal visszazárult engem pedig kirázott a hideg. Hogyan jutunk ki? De ez a pillanatnyi nyugtalanságom sem tartott sokáig. Enyhe fényre lettem figyelmes. D kezében egy régebbi lámpa volt.

- Pont mint egy mesében.- kuncogtam fel majd követtem D-t amerre ment. A lámpa fénye bevilágította a kis helyiséget. Mindent por fedett de kirajzolódott a kis szoba képe.

- A kollégium és az egyetem előtt anno ez egy vár volt. A királyi vagy inkább nemesei család pedig biztonságot akart teremteni. Rengeteg titkos átjáró van szerte az épületben. Igaz már sokat lezártak az igazgatóság emberei de egy kettőre még nem lettek figyelmesek. Ez valószínűleg egy dolgozó szoba lehetett.

A szoba végén egy régi narancssárga kanapé állt. D megkerülve a bútort intett felém. Követtem és teljesen meglágyult a szívem miközben hallgattam a történeteit a helyről ahol éppen lakunk. A kanapé mögé ültünk le egy kisebb plédre amit a fiú hozott magával. Rengeteget beszélgettünk én pedig végtelenül boldog voltam abban a percben. Nagyon nevettünk valamin. Hasamat fogva hajtottam el oldalra a fejem és összeszorított könnyes szemmel próbáltam összeszedni magam. Megnyugodva visszafordultam D felé. Megrökönyödtem és a szívem kihagyott egy ütemet. Szemeim kitágultak és megfagyott bennem a levegő. A fiú ajkait az enyémeknek szorította. Lehunyta szemét és egyik kezével fülem mögé tűrt egy kósza tincset majd simogatva fogta meg arcomat. Annyira biztos tamaszték volt és annyira szerettem őt. Lehunyva szemem viszonoztam csókját. Ajkait lágyan mozgatta ezzel ő diktálta a tempót. Néha egy miliméternyire elhajolva vettük szaporán a levegőt majd hajoltunk is vissza egymáshoz megszüntetve a köztünk lévő távolságot.

- Tényleg szerettem őt. Sőt tényleg szeretem. - gondoltam vissza első csókunkra az ágyon ülve. Nem tehetem meg hogy nem hívom és elmegyek Dazaival. Tisztáznom kell magamban a dolgokat. Lehet el sem megyek ma az irodához. Döntenem kell. Osamu vagy D. Nem tudom pontosan mit is érzek. Idő kell és az hogy mindent alaposan átgondoljak. Dazait annyira szerettem a múltban és lehet csak ez a múltbéli fájdalom okozta azt hogy ragaszkodom hozzá. Hogy nem akarom elengedni. D viszont annyira sokat tett értem és kettőnkért. Elnézte a hibáimat és elfogadott. Iszonyatosan szeretett. Bárcsak tudnám mi is ez az egész a képekkel és a többivel. Miért nem vagyok elég jó neki? Nem vagyok elég szép vagy kívánatos? Annyira szeretnék én lenni a tökéletes nő számára.
Hiányzik... Ennyit tudtam biztosra. És ez kiborított. Végre elérhetővé vált az amit annyira szerettem volna mégse vagyok képes megragadni és élni a lehetőséggel. A lehetőséggel miszerint visszahozhatom a múltam egy darabkáját. Megígértem hogy örökre vele leszek és szeretni fogom Dazait.

De közben a szívem másé. Egy nagyobb részét más foglalja el.