Rainy day [ Dazai x reader] BEFEJEZETT

sixteen- old friends

Végül azzal a céllel lépkedtem az Iroda épülete felé hogy tisztázzam végre a dolgokat. Felhívtam Akikot aki örömmel kezdett el velem diskurálni hogy miért nem látogattam már meg őt. Csak mosolyogva magyaráztam el a történteket és hálát adtam érte hogy itt volt velem.

*******

- Hogy micsoda?! Az a Dazai...ez a Dazai?

- Igen. Az akkori Dazai Osamu megegyezik azzal aki hamarosan betoppan ide.

Nehezen de bejutottam az irodába. A régi épület tiszta labirintus. Rengeteg ugyan olyan folyosó és alig lehet megkülönböztetni az ajtókat. Ezek után a védőszent oroszlánnal Kunikidával kellett megküzdenem.

- Vagy nem..- nézett rám a mellettem álló.

- Mi az hogy nem?

- Dazai-san hajlamos az állandó késésre és munkakerülésre.- szólt felém egy ismerős hang mire oda fordítottam a fejem.

- Atsushi-kun! Jó reggelt! Nem is láttalak bocsánat.

- Ohayo [ Név]- san. Eddig bent voltam a főnök irodájában papírokat rendezni nem is láthattál.

- A főnök! Ugye nem baj neki hogy itt vagyok?- kaptam kezemet számhoz. Kicsit ram tört a frász hogy csak úgy engedély nélkül az irodában vagyok.

- Ne aggódj [ Becenév]. Egy konferencián van. Vagy egy hétig nem fogjuk látni.

Megnyugvást jelentettek számomra Akiko szavai. Majd egy vörös hajú fiú lépett felém. A kávézóban is ott volt. És annyira ismerős volt. Kócos fürtök és két hullám csatt a hajába.

Majd eszembe jutott egy jelenet. Ami megváltoztatta az elkövetkezendőkben az egész életem.

Rendben.- mosolyogtam fel a fiúra.

-[ Vezetéknév]-san!- egy minden bizonnyal alsóbb éves srác futott utánunk. Vöröses haja volt csakúgy mint Chuunak. Egy vörös pulóver volt a derekára kötve. Nemrég kezdődött meg az új tanév és rengeteg új arc tűnt fel az iskolában amíg nem voltam aktív tanuló. Közöttük volt ez a fiú is.

- Igen?- néztem fel a fiúra. Egy fejjel magasabb lehetett nálam.

- Tanizaki Junichiro vagyok az 1-3as osztályból. Fukuzawa-sensei hívat téged!- darálta el lihegve mindanivalóját. Biztos eddig futott.

Ez az első éves fiú. Ha ő nem szól időben lekéstem volna mindenről. Az összes esélyről ami megadatott nekem.

- Tani..zaki?- kérdeztem kicsit elbizonytalanodva. Nem tudtam hogy nem e csalnak az emlékeim és hogy jól e mondom ki a nevét.

- Hi?- fordult meg villám gyorsan. Biztos azt hitte hogy az egyik magasabb rangú felettese vagyok.

- Akkor jól mondtam ki. De jó- könnyebbültem kicsit meg.

- Emlékszel rám?- ijedt szemekkel és kérdő tekintettel vizslatott engem.

- Egy iskolába jártunk. Én felső középben voltam míg te az elsős éveidet kezdett alsó középben. Utánam rohantál hogy a sensei hivat.

- [ Vezetéknév]-san? Te lennél az?

- Életnagyságban.

- Az egész iskola példa képe lettél miután elmentél.

- Oh.- valamilyen szinten örültem ennek a megtiszteltetésnek de mégis nyomta valami a szívemet. Nekem kéne hálasnak lennem amiért az iskola segített nekem. És nem érdemlem meg a példakép kifejezést. Nem tartottam magam méltónak rá.

A sarokba behúzódva beszélgettünk hárman. Tanizaki- kun Akiko és én. Nagyon úgy tűnt feleslegesen jöttem el. Dazai még mindig sehol sem volt. Elszomorított a tény hogy nem tudok vele beszélni és találkozni. Pár nap múlva hazarepülök és tisztázom a soraimat D-vel is. Hittem benne hogy még nem késő és mindent helyre tudunk hozni. Amit én vagy ő elrontott. Ekkor azonban betört az iroda ajtaja.

- Már megint?!- jajdult fel Atsushi ijedten.

- Miért utálsz minket?!

- Igazából csak Dazait utálom... - ez a hang...

Előre akartam lépni hogy kinézzek a falak mögül amik takarták az idegent. Akiko megszorította a vállamat.

- Ne menj- suttogta

- Nincs semmi baj.- néztem vissza rá. Szorítasa enyhült és ujjait lecsúsztatta rólam.

Előlrébb lépkedtem majd kihajoltam.

Egy fekete kalap. Hosszú fekete kabát és narancsos hosszú haj. Nem mondanám hogy kiköpött fiatal kori éne. Hármunk közül talán ő változott a legtöbbet. Viszont biztos voltam benne hogy az előttem álló a legjobb barátom.

- Chuu..ya..- léptem ki a fal mögül.

- He?!- mordult fel. Kék íriszei az enyémekbe fúródtak. Gyilkos pillantással nézett és csak most vettem észre a kezében lévő kést és az oldalára rögzített pisztolyt.

- Ki vagy te?- emelte felém a fegyvert.
- Honnan tudod a nevem?- hát elfeljtett volna? Vagy ennyit változtam?

- Chuu...- szomorú hangvételem ebből az apró kis szófoszlanyból is hallható volt. Hirtelen felemelte a fejét és kikerekedett szemekkel nézett rám. Kezében megremegett a kés.

- Chuu? Azt mondtad Chuu?

Csak egy apró mosolyt erőltettem magamra és könnybelábadt szemmekkel néztem rá. Néha annyira szeretném visszakapni a régi életemet a régi [Név]- t. A barátaimat.. mindenkit akit elvesztettem.

- [ Név]...te vagy az? Tényleg te vagy az?- ejtette el kezéből a kést mire az összes irodás támadó állásba állt.

- Igen.- nem is várta meg a további mondandómat a vörös pár lépéssel átszelve a helyiséget ölelt át. Kölniének szaga befurakodott az orromba és dezsa vu hatást kelltett bennem. Csak mint legelőször.

- Most mennem kell [Név]- chan. Késésben vagyok egy találkozóról. Majd még írok- ezzel a mondatával bezárólag megölelt.

Egy picit meglepődve fogadtam a gesztust de vissza öleltem. Finom márkás kölni volt rajta. Tipikus férfi illat. Már amennyire egy 16 éves fiút lehet annak hívni. Elengedve őt egy sziát kipréselve magamból néztem ahogy megfordul és befordul a következő sarkon.

- Látom megint itt vagy Chuuya~- egy markáns de annál ismerősebb férfi hang szólalt meg a hátunk mögül megszakítva a pillanatot.

- Rohadt Dazai- morogta nyakamba hajolva a maffiás.

- Pont mint régen- suttogtam vissza aprót kuncogva.

Ez az utolsó előtti rész drágáim. Remélem tetszett a rész és élveztétek olvasni!^^