Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

2.

Másnap volt az utolsó napunk az iskolában. A ballagásunk az érettségi hetén lévő szombaton lesz majd, mi pedig onnantól kezdve nem jövünk iskolába. Bokuto ma beszélt a csapattal, hogy mi legyen, és ki legyen a következő kapitány. Az igazgató pedig megengedte neki, hogy miután leérettségiztünk, párszor visszajöjjön a röplabda csapathoz, még ebben az évben, hogy segítsen nekik. Nem is tudnám Bokutot elképzelni a csapata nélkül, és ismerem annyira, hogy tudjam, biztos szomorú lenne, és lehangolt, ha nem jöhetne vissza arra a kis időre néhanapján.

Utolsó nap révén elköszöntünk minden olyan tanártól, és diáktárstól, akikkel beszélőviszonyban voltunk, vagy jóban voltunk. Furcsa volt, hogy eltelt 3 év, és három nap múlva pedig itt lesz az érettségi. Még emlékszem, amikor először beléptünk az iskola kapuin, most meg már kilépünk rajta. Sok-sok emlékkel a hátunk mögött. Sok szerelemmel, nevetéssel, barátságokkal, csalódással. Olyan dolgokat, amiket biztos, hogy nem bántunk meg soha.

Bokutoval megbeszéltük, hogy én megyek át hozzá tanulni, és ott is alszok, mivel az apukája csak hétfőn fog hazajönni, és nem szeretne egyedül lenni. Minden cuccomat összeszedtem, és 4 óra után elindultam barátomhoz. Apának hagytam egy üzenetet az asztalon, és írtam neki SMS-t is. 
  Az idő egészen kellemes volt, és lehetett már érezni, hogy itt a május, valamint a nyár is közeleg. A kellemes szellő jólesett a lelkemnek, és a meleg is, ugyanis szerettem ezt az időszakot. 
Bokutohoz egy negyed óra múlva értem, és ahogy beértem az ajtó elé, kopogtam kettőt. Pár másodpercet vártam, majd ezt követően barátom kirántotta az ajtót, és egy hatalmas mosollyal köszöntött. Egy szürke rövidnadrág, és egy fekete póló volt rajta.

  - Hey, hey, hey! - köszöntött nevetve, majd magához húzott és egy nagy puszit adott ajkamra, majd több kicsit - Végre itt vagy!

  - Egész nap együtt voltunk - nevettem bele a puszikba.

  - Tudom, de nem tudok betelni veled - nevette el magát - Annyira örülök, hogy itt alszol! - ölelt magához szorosan, s annyira, hogy a lábam már nem ért el a földre.

  - Bokuto! - szóltam nevetve, miközben vállaiba kapaszkodtam.

  - Mi az? - mosolygott rám.

  - Semmi - szóltam mosolyogva, majd az ajkaira adtam egy puszit, amit ő viszonzott.

Ezt követően letett, majd engedte, hogy levegyem a cipőmet. Amint ezzel megvoltam, megfogta a kezemet, megszorította és elkezdett felfelé húzni. A szobájába érve megcsapott a fiú kellemes illata, és kellemes melegség költözött emiatt a szívembe.
  Fent letettem a táskámat az ágy mellé, majd leültem rá.

  - Mivel kezdjünk? - kérdeztem tőle, miközben a táskámban kezdtem el kutakodni.

  - Most komolyan tanulunk? - nézett rám siránkozva, majd ledobta magát az ágy előtt elhelyezkedő szürke szőnyegre - Nem csinálhatnánk mást? Utána majd tanulunk.

  - Nem - néztem rá határozottan - Megcsinálunk pár érettségis feladatot, és ennyi. Ebbe nem fogsz belehalni, ugye? - nevettem el magamat.

  - Miért kínzol? - feküdt el a szőnyegen, és lehunyta szemét.

  - Csak segíteni akarok - vettem ki a feladatlapokat a táskámból - Én kezdek törivel.

  - Add a nyelvtant - motyogta, majd felült végül, és felém tartotta bal kezét.

Odaadtam neki a nyelvtan lapokat és a kezébe adtam kettő tollat is. Bokuto ezt követően hassal lefeküdt a szőnyegre, és elkezdte olvasni a feladatokat. Örültem, hogy nem kell neki könyörögni, hogy tanuljon, csak mert általában azt kell.