Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

11.

Másnap Bokuto fájó fejjel kelt fel, de csináltam neki reggelit, és adtam neki gyógyszert is, így nagyjából oldódott a rosszullét.
  Este, miután Bokuto jobban lett, segítettem neki megfürdeni, és adtam neki ruhát, hiszen volt nálam némi ruhája. Lefekvés előtt még beszélgettünk, és megbeszéltünk mindent. Mindent. Sokáig fent voltunk, hiszen nem kevés dolgot kellett megbeszélnünk. Később összebújva aludtunk el, ami mindennél többet jelentett nekem.

Közösen reggeliztünk meg reggel, és Bokutonak kávét is csináltam, mert valljuk be, nézett szegényem már ki jobban is.

  - Fáj a fejem, baba - szólt halkan, miközben szürke, lelapult tincsei közé túrt, és beléjük markolt.

Egyedül egy alsónadrág volt rajta, a teste többi részét nem fedte ruha. Izmos karjai megfeszültek, ahogy ajkához emelte a bögrét, és beleivott. Szinte kiállítás volt a szemeimnek ez a látvány. Bokutonak nagyon szép testalkata volt, és pont annyi izommal rendelkezett, ami jól is állt neki.

  - Idd meg, és jobb lesz. Lassan hat a gyógyszer is - simogattam meg az alkarját.

  - Soha többet nem iszok. Miket beszélek, nem is szoktam inni. Áh, annyira hülye vagyok - szólt szenvedve.

  - Nem vagy az - néztem rá kedvesen.

  - Finom lett a rántotta - nézett rám fáradtan - Majd amikor dolgozok, és korán kelek, akkor is csinálsz? 

  - Csinálok - nevettem el magamat kedvesen.

  - Hogy tudod így megcsinálni? Én is tudok csinálni, de a tiéd nagyon finom - akasztott egy adagot a villájára, majd a szájába vette, és megette.

  - Nem tudom - szóltam zavartan - De köszönöm szépen. Jól esik.

Bokuto elvette a kezét a kávétól, majd előre nyúlt és megcirógatta az arcomat.

  - Mondtam már, hogy milyen szép vagy? Főleg reggel? És amikor mosolyogsz? És látszódnak az édes kis gödröcskéid - csipkedte meg az arcomat, nekem pedig végigáramlott a testemen egy jóleső érzés.

  - Bokuto.

  - Hm? Mondd csak - cirógatta az arcomat.

  - Nagyon szeretlek.

  - Én is téged - jelent meg egy kedves mosoly az arcán.

  - Szeretnél valami különlegeset enni? Mert akkor elkészítem neked - néztem rá kíváncsian.

  - Nem tudom, még kigondolom - kacsintott rám édesen.

Mielőtt bármelyikünk is mondhatott volna valamit, egy kopogás megzavart minket.

  - Vársz valakit? - nézett rám barátom.

  - Én ugyan nem - szeppentem meg. 

Kíváncsin álltam fel, hiszen nem tudtam, hogy mégis ki lehet az ajtó mögött. Végül kinyitottam az ajtót, ami mögött a szomszédom, Tashiro Kai állt.
  Tashiro egy 25 éves, fiatalos üzletember, akivel jó kapcsolatot ápolunk. A munkája miatt van, hogy több hétre nem jön haza, így mást elég furcsa volt őt látni.

  - Hello, hát te? Nem Dallasban vagy? - érdeklődtem.

  - Reggel jöttem haza - mosolygott rám a szőke, kék szemű - Végeztem igazából - újságolta, majd a kezében tartott levelet felém tartotta - Figyelj csak, ez nem az enyém. Neked van címezve, de hozzám dobták be. Valami... - nézett a lapra - Kakogawa Egyetemről jött - tartotta felém, miután elolvasta.

  - Köszönöm, rendes vagy, hogy áthoztad - szeppentem meg, majd elvettem tőle.

  - Ugyan, semmiség - legyintett - Nekem viszont mennem kell, még a többi szomszédnak is odakell adnom a levelét. Kicsit összegyűltek nálam - húzta el a száját - Apádnak majd szólj, hogy itt vagyok. Szívesen megnéznék vele egy meccset - mosolygott rám, miközben elindult egy intés mellett a háza felé.