Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

8.

Másnap Bokuto írt, hogyha van kedvem akkor menjek át hozzá. Hogy ne lett volna kedvem átmenni? Ha hajnalok hajnalán írta volna, hogy menjek át, akkor is átmentem volna minden szó nélkül.
  Összekapartam magamat, és egy kényelmes ruhába bújva el is indultam hozzá. Jó ideje nem sétáltam már kint, és jót tett ez a kis friss levegő. Útközben kicsit a fejemet is kiszellőztettem, és kicsit el is gondolkodtam. Minden rosszban van valami jó, legalábbis ezt szokták mondani. Jelenleg mi a jó dolog? Mert az is biztos, hogy jelenleg a kapcsolatunkat is próbára tesszük. 
Végül nem kaptam választ a saját kérdésemre, és mielőtt komolyabban is belefolyhattam volna a gondolkodásba, elértem Bokuto házát. Kopogtam, és az ajtó pár másodperc múlva nyílott is.

  - Sziaaaa! - köszönt Bokuto hatalmas mosollyal, és egyből karjai közé kapott, és szorosan megölelgetett.

Kellemes illata egyből belefutott az orromba, és emiatt apró mosolygás hagyta el a számat. Arcomat belenyomtam a mellkasába, és ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott, pedig tegnap láttam őt utoljára. Belegondolva, hogy fogjuk ezt kibírni? Ő messze lesz, és egy napot alig bírok ki nélküle. 

  - Hogy vagy? Hm? Jól? Minden rendben? - nézett le rám, és a kérdései között puszikat adott a számra, amit egy csókkal zárt le.

Csókját elmélyítette, nekem pedig elindultak a lepkék a gyomromban. Ennyi idő után is képest volt őket felszabadítani, hogy repülni tudjanak. Kezeit derekamra vezette, és úgy folytattuk a csókunkat. Percek elteltével Bokuto elhajolt, majd egy puszit adott a homlokomra.

  - Hiányoztál.

  - Te is nekem - szóltam érzékenyen.

Bokuto összekulcsolta a kezét az enyémmel, majd felmentünk a szobájába. Ott az ágyára húzott, elfeküdt rajta, engem pedig maga mellé invitált. Bokuto a fejét a mellkasomra helyezte, ujjaival pedig az oldalamat simogatta. Én belevezettem az ujjaimat szürke tincseibe, melyek levoltak lapulva. Amikor megérezte ujjaimat, belefúrta arcát a mellkasomba.

  - Baba.

  - Hm?

  - Babaaa.

  - Igen, Bokuto? - kérdeztem kedvesen.

  - Hallod.

  - Igen? - nevettem el magamat.

  - Kicsim.

  - Igen?

  - Szeretlek - bújt hozzám.

A szívem megtelt melegséggel, és egy puszit adtam a hajkoronájába.

  - Én is szeretlek téged - öleltem magamhoz.

Mindig is szerettem vele lenni, és azok voltak a legjobb percek, amikor csak voltunk a másik társaságában, és összebújva pihengettünk. Nem kellett ide drága étterem, vagy mozi. Nekünk az volt a megfelelő időtöltés, hogy az egyikünknél lógtunk.

  - Hallod, baba, gondolkodtam - szólalt meg egy idő után.

  - És min?

  - Te mennyire preferálod a távkapcsolatot? - kérdezte halkabban.

  - Sose végződnek jól, tudod jól - szóltam keserű ízzel a számban - Félek, hogy nem bírná sokáig a kapcsolatunk úgy.

  - De valamit tennünk kell...

  - Bokuto, egy napot alig bírtunk ki a másik nélkül. Mi lenne, ha hónapokra nem látnánk egymást? Nem bírnánk ki.

  - Akkor mégis mit csináljunk? - húzódott el, majd felült - Más lehetőség nincs. Olyan lehetőség, aminél együtt maradunk.