Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

3.

Reggel amikor kinyitottam a szememet, éreztem barátom leheletét a nyakamon. Szorosan fogott magához, miközben arcát a nyakamba fúrta, és hátulról ölelt át. Mivel nem volt egyikünkön se ruha a tegnap este miatt, éreztem teste igazi melegét. Óvatosan megfordultam, melynek következtében ő elhúzódott, és a fejét a párnára fektette. Jómagam megsimogattam az arcát, mire ő csak motyogott valamit, ami miatt elmosolyodtam. Szürke haja kócosan állt a fején és pár tincs a szemébe is lógott. Borzasztóan aranyos volt, és a szívemet teletöltötte melegséggel ez a pillanat. Percekig gyönyörködtem barátomban, amikor is ő elkezdett ébredezni. Pilláit lassan nyitotta ki, majd álmosan rám nézett.

  - Erre a legjobb kelni - hunyta le a szemét mosolyogva, majd felnyitotta aranybarna szemeit, és arcomat kezdte el fürkészni - Mondjon bárki bármit, az ilyen pillanatokban vagy a legszebb - húzódott közelebb, majd megkaptam tőle a reggeli puszit, mely a homlokomon landolt.

  - Jó reggelt - fúrtam a fejemet a mellkasába, ő pedig magához szorított - Hogy aludtál?

  - Mivel itt voltál, nagyon jól - ásított bele a mondatába - Minden rendben van? Nem fáj semmid? Nem érzel lent fájdalmat? - simogatta meg aggódva a hátamat.

  - Minden rendben van, semmim se fáj - pusziltam meg a mellkasát - De ezt már este is megvitattuk.

  - Jó, jó, de félek, hogy bántani foglak, mert nem bírok uralkodni magamon - szólt őszintén, és kis félelem volt megtalálható a hangjában.

Ekkor elhúzódtam tőle, majd a szemeibe néztem, melyben ott volt a félelem és az aggódás.

  - Nincs baj, jó? Sose tudnál nekem ártani. Ugyanúgy élveztem, ahogy te - néztem rá őszintén - Ha fájt volna, szóltam volna, tudod jól.

  - Biztos? - húzta el a száját szomorúan, miközben a fejét a párnába fúrta. Éreztem, hogy mennyire is sebezhető abban a pillanatban.

Bokuto túlságosan is féltett engem sokszor. Ha valaki megbántott, akkor szétkapta az illetőt, és addig vigasztalt, míg nevetés nem hagyta el a számat. Mindig gondoskodott arról, hogy mosolyogjak mellette, és mindig megmutatta nekem a napos mosolyát. Ha esetleg vitáztunk, utána rosszul érezte magát, mert úgy érezte, hogy bántott engem. Sokszor mondtam már neki, hogy ezen ne aggódjon, de annyira vigyáz rám, hogy minden apróságra odafigyel. Éppen emiatt (is) szeretem őt annyira.

  - Biztos, baby. Biztos - adtam apró puszit a hajkoronájába, majd fejemet az övének hajtottam.

Bokutoval még egy ideig az ágyban voltunk, és beszélgettünk. 
  Miután kikeltünk, felöltöztünk, elmentünk reggelizni, és elkezdtünk TV-zni a nappaliban. 
A szombati nap folyamán párszor még átnéztük a feladatokat, de ennyi. Többet nem foglalkoztunk vele, ahogy vasárnap se. Ha túl sokat foglalkozik vele az ember, sokat agyal rajta, akkor elfogja felejteni. Éppen ezért nem túloztam el a tanulást, hisz épp eleget tanultam.

A következő hetünk nagyon pörgős volt. Bokutoval csak az iskolában találkoztunk, és utána annyira leszívta az agyunkat az érettségi, hogy mentünk haza mind a ketten pihenni.
  Hétfőn írtuk a matekot, kedden a japánt, szerdán a történelmet, és csütörtökön az angolt. Miután mindent megírtam, átgondoltam a dolgokat. Voltak kérdések, melyekhez tudtam írni, és ahol kételyem volt, ott valamit betippeltem. Éreztem, hogy jók lesznek, hiszen annyira megtanultam őket, hogyha álmomban keltenek fel, akkor is eltudjam mondani az összes matek definíciót, amit a füzetemben volt. Az angolnál viszont úgy éreztem, hogy semmit se tudok. Nagyon sok feladathoz hülyeséget írtam, és teljesen elbizonytalanodtam az idegen nyelv miatt.
  Az angol után, ami az utolsó volt, Bokutoval ketten mentünk hazafelé, miközben ő magyarázta, hogy mennyire könnyű volt az angol. Hogyan? Miért? Azt mondta nekem, hogy angolra semmit se készült. Akkor hogyan? Én meg kitanultam a lelkemet, és alig ment.