Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

1.

Gyönyörű, májusi napunk volt a Fukurodaniban. Már itt volt a nap vége, és a diákok a különböző elfoglaltságaikon vettek részt, eme napsütéses délutánon. Voltak akik a klubjaikban voltak, voltak akik sportfoglalkozáson, voltak akik előkészítőn, és voltak olyanok akik csak úgy bent maradtak még a barátaikkal.
  Jómagam a matek tanárommal maradtam még bent pár órára, ugyanis nem értettem a legutóbbi anyagot. Szerencsére a tanárnő képes volt plusz két óra alatt a fejembe rágni, és megértetni a matekot, így négy óra előtt már el is jöhettem tőle. Nagyot nyújtózva távoztam a tanteremből. Az ablakon kinézve láthattam a csodaszép májusi időt és a nap halovány, lemenő fényét. Gyönyörű volt, minden négyzet-centiméterével. Percekig álltam, és csak néztem a szép fényeket. Végül miután kiszabadultam az álmodozásból, elindultam kifelé az iskolából. Ahogy kiértem a bejárati ajtón a meleg levegő megcsapta az arcomat, a szellő pedig megmutatta, hogy mennyire jó is az idő jelenleg.
  Élveztem egy kicsit a meleget, majd leindultam a lépcsőn, és elfordultam balra, ahol a tornaterem volt található. Már messziről láttam, hogy az ajtó nyitva van, és némi hangot is hallottam. A többiek hangját. A labda pattanásának hangját. A cipőknek a csikorgását. Olyan hangokat, melyek számomra teljesen megnyugtatóan voltak, egy hosszú nap után. S ezek a hangok egy olyan helyről jöttek, ahol mindig megtaláltam a napi békességemet. Ahova akkor mehettem, amikor csak akartam, mert eltudtam magamat lazítani. A fiú röplabda klub ez volt számomra. Egy hely, ahol megnyugvást találhat a szívem, és a barátomat is nézhetem, hogy milyen ügyesen is játszik.

A tornaterem bejáratához érve, a csapat egyik menedzserébe, Kaoiriba botlottam. A barna hajú lány a fejét fogva nézett maga elé. Odavezettem a tekintetem, ahol az övé volt. A fiúk csak álltak a háló előtt, miközben Akaashi valamit magyarázott Bokutonak.

  - Mi történt? - néztem az osztálytársnőmre.

  - Bokuto... - szólt megrökönyödve - ...már megint azt csinálja... - motyogta maga elé.

Kicsit furán néztem Kaorira, de végül elléptem mellette, és a fiúk felé mentem. Ők annyira benne voltak a beszélgetésben, hogy észre se vették, hogy odamegyek hozzájuk. Utam egyből barátomhoz vezetett, s mögé érve átvezettem kezeimet karja alatt, majd a hasánál fogva szorítottam magamhoz hirtelen. Éreztem ahogy izmai megfeszülnek, és izmos teste beleremeg az érintésembe.

  - Szia Bokuto - szorítottam őt magamhoz, miközben arcomat a hátába préseltem.

  - Szia [Név]... - motyogta bágyadt hangon, mire arcomat elhúztam a hátától, és aggódva néztem felfelé rá, holott csak a tarkóját láthattam.

  - Mi a baj? - szorítottam jobban magamhoz.

  - Ugyanaz, mint mindig - morogta maga elé Konoha. 

Ekkor kicsit elhúzódtam a barátomtól, de csak addig amíg Akaashira nézek, Bokuto hát mögül. Kérdően néztem a fekete hajú fiúra, aki csak sóhajtott egyet. 

  - Elfelejtett ütni - magyarázta Akaashira, majd Bokutora vezette a tekintetét, majd el rám - Ma csak keresztütést csinált, egyeneset nem. Viszont Yamiji-san megkért ma minket, hogy minden fajta módon gyakoroljunk. Viszont Bokuto-san túl sok keresztütést csinált, és most, hogy belejött azokba, elfelejtett egyenest ütni. 

  - Megígértük Yamiji-sannak, hogy mindent megcsinálunk, mert ő nem tudott itt lenni. Viszont most, hogy Bokuto leblokkolt, semmire se megyünk - rázta a fejét Konoha.

  - De az a legkönnyebb - csodálkoztam el - Ne butáskodj már, Bokuto - simogattam meg az oldalát.

  - Nem megy.. - motyogta kisfiús hangon - Nem reagál rá a kezem.. - hajtotta le a fejét.