Sunlit Smile |Bokuto × Reader - Befejezett|

6.

Csak pislogva bámultam a barátomat, akinek a kezében ott volt az a bizonyos levél mely a továbbtanulását erősítette. 

  - Felvettek az  egyetemre, ahova mindig is akartam menni! - ugrándozott örömében.

  - Gratulálok, fiam! - állt fel apa nagy mosoly mellett, majd kezet fogott Bokutoval, majd ezt követően átkarolta a vállát - Már csak a te leveledre várunk, kincsim - nézett rám mosolyogva.

  - Arra várhattok - húztam el csalódottan a számat - Nem hiszem, hogy ebben az életben ide fog érni. Nálunk már volt a postás, és nem hozott semmit.

  - Ide is elfog érni a leveled, egy pozitív hírrel - engedte el apa Bokutot, majd hozzám sétált, és megsimogatta a karomat -  Lehet, hogy neked később hozzák csak majd ki.

  - Rémes lett az eredményem, apa - néztem fel a barna hajú férfire.

  - Nekem sokkal rosszabb lett az eredményem amikor érettségiztem, mégis bekerültem arra az egyetemre, ahova szerettem volna menni. Nincs minden veszve, és tudom, hogy sikerülni fog - puszilta meg a fejemet - Bokuto maradsz? Épp ebédelni szerettünk volna, és akkor neked is megterítek.

  - Oh, azt megköszönném! - mosolygott barátom, majd ledobta magát mellém - Minden rendben lesz, jó? - cirógatta meg az arcomat.

  - Nem lesz - szóltam alig hallhatóan, majd a fejemet a vállára döntöttem - Félek ettől az egésztől - hunytam le a szememet.

  - Ahj - sóhajtott Bokuto, majd a derekamhoz nyúlt, és laza mozdulattal az ölébe emelt - Miért vagy ennyire negatív? Hm? - simogatta meg az arcomat,  mire felnyitottam a szememet. Aranysárga szemeibe néztem, melyek arcomat vizslatták - Higgy kicsit magadban, jó? Nem olyan nehéz. Egy okos lány vagy, aki bármit eltud érni. Csak ne legyél szomorú, mert akkor én is az lesz - biggyesztette le az ajkát.

  - De neked sikerült, és nem kéne szomorúnak lenned. Tudod, - néztem kicsit oldalra - én nagyon örülök annak, hogy sikerült neked. Tényleg boldog vagyok, hogy arra az egyetemre járhatsz, ahova mindig is szerettél volna - simogattam meg szürke tincseit - Csak félek a saját jövőm miatt.

  - De baba, nem kell - vette két keze közé az arcomat - Én vagyok az egyik leghülyébb az osztályban, és mégis sikerült. Akkor neked is fog. Csak most ne gondoljunk ezekre a rossz dolgokra - adott egy apró puszit a számra - Nem azért futottam át hozzád és újságoltam el a hírt, hogy bántsalak vele. Csupán úgy gondoltam, hogy te is megkaptad. Bocsánat - suttogta ajkamra, majd ismét kaptam egy puszit - De ne is beszéljünk róla, jó?

  - Jó - bólintottam aprót.

  - Ez nem volt túl meggyőző - húzta el a száját, majd puszilgatni kezdte az  arcomat.

  - Bokuto, ne már - húztam el a fejemet.

  - Nem menekülsz! - fogta meg ismét arcomat, majd puszikat kezdett el adni a számra.

  - Csiklandozol! - nevettem fel hirtelen.

  - Végre nevetsz - szólt halkan, de egyben megkönnyebbülten, miközben magához ölelt szorosan.

  - Csak miattad - fúrtam az arcomat a vállába - Köszönöm, hogy itt vagy - bújtam hozzá.

  - Ez a dolgom. Legyen rossz, vagy jó, melletted leszek - puszilt a nyakamba, majd szorosan magához ölelt.

Ott ültünk Bokutoval ketten, miközben ő szorosan magához tartott és tartotta bennem a lelket. Jól éreztem magam az ölelésében, és azért is, mert érezhettem teste melegét. Érezhettem kellemes illatát, és megnyugtató hangját is hallhattam.