M.E.D.I.C.A.L

/I. Brooke/

Halkan osontam le a konyhába, nem szerettem volna a kelleténél nagyobb zajt csapni. Hajnali öt felé járhatott az idő - mit ne mondjak, eléggé korán kelős típus vagyok. A fiókokban kutakodtam a turmixgép után.
- Hol a francban vagy...? - suttogtam magamnak.
Felső fiók... semmi. Középső fiók, semmi. Alsó fiók... semmi?!
Mérgemben nagyot csaptam a pultra...

"Jaj, a pult!" - kaptam a fejemhez.

A turmixgép a pulton állt frissen elmosogatva, szinte szólongatott. Anya valószínűleg sejtette, hogy keresni fogom, ezért előre kikészítette nekem.

"Tipikus."

Gyorsan kikaptam a gyümölcsöstálból egy almát és egy banánt, a hűtőből a laktózmentes natúr joghurtot, a polcról a zabpelyhet és mogyoróvajat, majd a gépbe pakoltam őket.
Még egy utolsó bocsánatkérő pillantást vetettem a lépcső felé, aztán elindítottam a programot.
Az öreg turmixgép hangosan, házsártosan bőgött fel, már készült is a reggeli smoothie bowlom.
Hosszú, éles kiáltást hallottam a hátam mögül. Ijedtemben felsikoltottam, megfordultam, de nem láttam senkit. Kikapcsoltam a gépet. Halk nyöszörgés ütötte meg a fülemet, majd a hang gazdája feltápászkodott a földről, a kanapé mögül.
- Hel? Te mit keresel nálunk? - kaptam a szívemhez.
- Neked is gyönyörűséges jó reggelt! - morogta - A gázórát jöttem leolvasni! Kizártam magam otthonról, ezért gondoltam, átcuccolok hozzátok.
- Mégis hogyan...
- Jutottam be? Pótkulcs a virágcserép alatt. Gondoltam, beengedem és meglepem magam egy pár órás pihivel, de úgy látom, ez lehetetlen ebben a házban - azzal morgolódva visszadőlt a kanapéra.
Igazából nem is értem, miért lepődtem meg annyira. Kétéves koromban költözött ide a családom, Hel, a szomszédunk pedig akkor vesztette el a mamáját. Elméletileg az apukájánál lakik, gyakorlatilag nálunk. Szinte egész nap itt lebzsel és néha azt veszem észre, ő a házban a kedvenc gyerek. Nem mintha bánnám, Rosie, Hel és én legjobb barátok vagyunk, mióta csak az eszemet tudom.
Helnek a mamája elvesztése után sajnos nagyon hamar meg kellett tanulni háztartást vezetni, más emberekről gondoskodni, általában nagyon anyáskodó, de éppen ezért imádjuk annyira. Rosie, a húgom és én teljesen életképtelenek vagyunk, ahogy anya (és Hel) mondaná. Konyhai tudományunk kimerül a rántottakészítésben, turmixolásban és vízforralásban.
Gondolataimból Hel halk szuszogása zökkentett ki. A lány elszenderedett. Rövid, mogyoróbarna haja kócosan keretezte sejmes arcát, égkék szemei lehunyva, ajkai összepréselve.
Nem szerettem volna mégegyszer felriasztani, így kissé darabosan ettem meg a reggelim.
Miközben a tányérom mosogattam, hangos dübbenésekre lettem figyelmes: Rosie közeledett a lépcsőn. Nem állhattam meg.
- Dam-dam-dam damm da-damm, damm da-damm - dúdoltam a Star Warsból Dart Vader belépőjét.
- Kuss - felelte, majd ledobta magát az egyik konyhai bárszékre - Muszáj volt hajnalban csörömpölj...
- Csináltam neked is - mondtam békítően, majd megtöltöttem a tálját a turmixszal.
- ... akarom mondani: milyen szép vagy ma reggel, Brooke! - vigyorodott el, azzal nekilátott a reggelijének.

-------

Hét óra környékén apa is csatlakozott az élők közé, egy bárszéken ülve várta, hogy Hel tükörtojásos omlettet készítsen neki, mi Rosieval mellette foglaltunk helyet és beszélgettünk. Olykor el-elbambultam.
Édesapánk, Noah Hyland, fekete bőrű amerikai kosaras volt New Jersey-ből, nem mellesleg egész jó pasi. Negyvennyolc éves, de a nők még mindig megfordulnak utána az utcán. A hírnév átka.
A mama, Grace Hyland, berlini híradós volt, mielőtt apa egyik meccsén összeismerkedtek. Rövid ismerkedés és távkapcsolat után összeköltöztek itt, Jersey-ben, aztán jöttünk mi, az ikrek. Igazi, tündérmesébe illő románc. Rosie hisz is benne, ezt bizonyítja, hogy Mattyvel, a fiújával már négy éve együtt vannak. Nekem eddig egy barátom se volt.
Én inkább apára ütöttem: barna bőr, göndör, sötétbarna fürtök, sötétbarna szem, telt ajkak... Na de Rosalyn... Ő igazi fehér szépség.
Szőke, hátközépig érő haja szögegyenes, hófehér bőre makulátlan, zöld szemeivel akár anya dublőre is lehetne.
Ikrek vagyunk, de egyáltalán nem hasonlítunk.
- De, komolyan mondom, Hel, te pályát tévesztesz az orvosival! Neked mesterséfnek kell tanulnod, ez meg van írva - győzködte éppen apa a zavarában mosolygó barátnőmet, amikor halk kopogás zavarta meg a csevelyt.
Már nyílt is a hátsó ajtó, ami a Helékkel közös kertbe vezetett, így nem volt nehéz kitalálni váratlan vendégünk kilétét.
- Αγάπη μου?(Édesem?-szerk.) Itt vagy? - nyitott be Cicero, a szomszéd.
- Papa - ölelte meg édesapját Hel - Kizártam magam a lakásból, úgyhogy átjöttem. Ugye, nem gond?
- Dehogy - legyintett a férfi, majd helyet fogalt velünk szemben.
Nos, igen, az érdekes akcentus, a meghökkentő név és a göröggel kevert angol kissé furcsa lehet azoknak, akik nem tudják: Cicero görög. Néhai feleségével, Alexiával, akkor költöztek ide Athénból, mikor megtudták, hogy gyermeket várnak. Alexiát én már sajnos csak képről ismerem, ahogy Hel és a családom is, de közel a legszebb nő, akit valaha láttam, Hel pedig anyja és apja tökéletes keveréke: egy igazi görög istennő. Az igazi neve Helenée, ami azt jelenti: ragyogó, Héliosztól származó.
Nos, az én szüleim nem voltak ennyire kreatívak névválasztáskor. A Rosalyn gyengét jelent, a Brooke patakot, mindkettő német eredetű.

"Elkalandoztam."

- Szóval... Nektek se jött még semmi? - kérdezte félve Cicero.
Mind tudtuk, mire gondol, csalódottan ráztuk a fejünket. Érettségi óta már egy hónap eltelt, a pontjainkat is tudtuk, de az egyetem visszajelzésére még várnunk kellett. Elmúlt heteink feszült várakozással teltek: vajon felvesznek-e a Floridai Orvosi Egyetem és Gyakorlati Klinikára? Mindhárman oda jelentkeztünk, közös lakást is kinéztünk már, ahol felesben fizetjük a lakbért. De eddig az egyetem mélységesen hallgatott.
Helnek minden vágya volt pszichiáternek tanulni, és bár erősen tagadta, mind tudtuk, hogy a mamája miatt.
Rosalyn a bőrgyógyászat iránt érdeklődött, engem a nőgyógyászat vonzott.
- Nem, még nem - feleltem zavartan - Ti még nem gondoltatok bele - néztem a lányokra - , mi lenne, ha nem vennének fel? Mihez kezdenétek?
- Jaj, több pozitivitást, Brooke! Kilencvenkilenc százalék, hogy felvesznek, ha pedig mégsem, akkor halasztunk egy évet, ennyi - közölte tárgyilagosan Hel.
- Vagy elmész közmunkásnak - nyújtotta rám a nyelvét Rosie.
- Én azért azzal a közmunkával még várnék egy kicsit - hallottuk anya remegő hangját a hátunk mögül.

-------

Anya a Jersey-i esti híradóban dolgozott, így általában az éjszakát a stúdióban töltötte, reggel körülbelül nyolc óra tájt ért haza. Aznap a táskája és az öt hektoliteres kávéstermosza mellett három vastag borítékot is szorongatott. Nem lehetett tudni, hogy teste és hangja a koffein-túladagolástól vagy az izgalomtól remeg.
- Pont akkor jött a postás, amikor beálltam a kocsival - suttogta - Szinte kitéptem a kezéből - vallotta be nevetve, mi viszont túl feszültek voltunk a humorizáláshoz. Rosieval egyszerre pattantunk fel, lélegzetünket visszafojtva bámultuk anyát.
- Bátorkodtam belenézni a ti postaládátokba is, Cicero, onnan a harmadik boríték - pillantott az említett felé elnézést kérően, mire Hel is talpra ugrott.
- Mi áll benne - suttogtam elcsukló hanggal.
- Hát, elég vastag borítékok, nem nyitottam még k... - mindhárman rávetettük magunkat, kitéptük markaiból a leveleket, majd őrültek módjára tépni kezdtük a borítékot.
Először Hel kiáltott fel:
- Hé! - megvárta, amíg mindenki rá figyelt, majd kezeibe temette az arcát és sírni kezdett - Úgy sajnálom, apa...
Mindünkben megfagyott a vér.
- Mi az, aγάπη μου? Tudod, hogy melletted állok, akármi is áll abban a levélben.
- Úgy sajnálom, nem sikerült... elszúrnom - elvigyorodott, majd hangosan kacagni kezdett.
- Hel, a jó isten áldjon meg - fújtam ki idegesen a levegőt, a többiek megkönnyebbülten nevettek, Cicero megölelte a lányát.
Tovább bújtam a levelem.
- Nos - néztem fel elégedett mosollyal - , ha gratulálni akartok dr. Brooke Hylandnek, jobb, ha időpontot kértek a titkáromtól.
- Mi tudtuk, Kincsem - öleltek meg a szüleim két oldalról, nem tudták palástolni könnyeiket - Annyira büszkék vagyunk rád. Rosie, veled mi a helyzet?
Rosie mosolygott, de nem őszintén. Arcomról lefagyott az öröm.
- Rosie, csak nem...
- Jaj, dehogy is, felvettek - nevette.
Valami nagyon bűzlött.
- Akkor mi a gond, Kicsim? - ölelte át a húgom anya - Nagyon tehetséges bőrgyógyász lesz belőled, érzem.
- El kell mondanom valamit - nyelt nagyot Rosie.
Kirántottam a kezéből a levelet, majd magasra tartottam, hogy ne tudja elérni.
- Tisztelt "Rosalyn Hyland", örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Floridai Orvosi Egyetem és Gyakorlati Klinika felcseri karára - értetlenül pislogtam - Kiképzését a hadseregnél, Arizonában kezdi, orvosi tanulmányait a második évtől kezdheti meg Floridában.

-------

Ez lenne az első rész, remélem nem lett annyira borzalmas, mint ahogy én azt érzem:D