M.E.D.I.C.A.L

/V. Isaac/

A sikeres másodévi vizsgák után szinte egyértelmű, mi következett: házibuli. Az utolsó vendégek olyan hajnal négy körül távozhattak, mi pedig szinte rögtön az ajtócsapódás után kidőltünk. Az estére Liv is velünk maradt.

.......

Az én szemem délben pattant ki.
A kis konyhába csoszogtam, ahol hatalmas rumli fogadott.

"Hogy a jó Isten bassz..."

A takarítás rendszerint rám maradt. Otthon már hozzászoktam, elvégre négy testvérem van. Egy nővérem és három húgom. Én vagyok a 'középső' és egyben a felelősségteljes is. Na jó, csak nagyrészt.
Nagyot sóhajtottam, de végül főztem három bögre kávét. Amint elhallgatott a kávéfőző idegtépő zúgása, Oliver nyöszörgése csapta meg a fülem.
- Soha... - dünnyögte a hálószobájából - Soha, de soha többé... Soha nem iszom!
Liv hangosan felkacagott.
- Ne ígérj olyat, amit képtelen vagy megtartani - korholta még mindig nevetve a barátnője - Nagyon fáj a másnap, he?
- Igen - nyöszörögte olyan hangon Oliver, amit egy kétéves kislány is megirigyelt volna tőle. Ehm, én nem mondom, hogy a szülei hatása, de... Na jó, a szülei hatása.
- Hát megérdemled! - esküdni mertem volna rá, hogy egy pofon csattant. Liv elég temperamentumos tudott lenni.
- Egyetértek az asszonnyal - kiabáltam a saját testi épségem érdekében - Mellesleg főztem kávét - halkítottam a hangomon, mert már mindketten előttem álltak.
- Azt hallottam - horkant fel a barátom - Egész Amerika hallotta.
Átnyújtottam a csészéket, majd mind a hárman nagyot húztunk a sötét nektárból.
Halk kopogás zavarta meg a csendet a bejárati ajtó irányából.
- Nyitva van! - kiabáltam ki.
- Miért van nyitva? - nézett rám értetlenül Oliver.
- Kol nekem adta a szomszéd lakás kulcsát, mert Noah Hyland még csak a foglalópénzt fizette ki, így még nem kaptak kulcsot. Mondták, hogy ma erre jönnek "családostul", megnézik tüzetesebben, de Kol sajnos nem ér rá. Mi mutatjuk meg nekik a lakást - vigyorogtam.
- Erről nem terveztél szólni?! - förmedt rám.
- De, most szóltam az elő... - ekkor nyitott be egy barna bőrű, barna hajú lány. Bennem pedig ekkor tudatosult, hogy mindhármunkon csak fehérnemű van, ez a teremtés velem szemben pedig már szinte illetlenül csinos.

"Az illetlenül csinos nem kifejezés. A lány egyszerűen káprázatos volt."

- Jesszusom! - visított föl, párszor megköszörülte a torkát, feltűnően kerülte a pillantásunkat - Öhm, mi jöttünk megnézni a, hm, lakást.
- Ki az a "mi"? - motyogtam, de a szemeim nem tudtam levenni a lányról.
A barna hajú erre szélesebbre tárta az ajtót, így feltűnt a mellette álló magas, hosszú lábú, szőke szépség, illetve a rövid, barna hajú, ártatlan babaarcú, gyönyörű lány.

- Hehee, Oliver, ők a "mi" - a vigyorom csak egyre és egyre szélesebb lett. A barátom arca paradicsompirossá vált, próbált nem a lányokra nézni.
Az ajtóban álló három lány is elpirult, Liv pedig erélyesen oldalba könyökölt mindkettőnket. Aztán az ajtóhoz lépett és bemutatkozott a lányoknak, kezet fogott mindhármukkal.
- Úgy látom, én vagyok itt az egyetlen úriember - gúnyolódott - Liv vagyok. Ők pedig a srácok: Oliver, a fiúm, és Isaac, az ő fiúja.
Erre mindnyájan felnevettünk.
- Brooke vagyok - mosolygott a barna bőrű lány.
- Én Rosie - rázott kezet Livvel a szöszi.
- Helenée - vetette oda formálisan a harmadik, felvont szemöldökkel bámulta Liv kinyújtott kezét, mint aki nem érti, mit akarnak tőle.
Nagy vigyorogva eléjük álltam.
- Nos, ezek szerint ti lennétek a "családostul".
- Igen, ők lennének - hallottam meg egy mély hangot, majd feltűnt a három lány mögött Noah Hyland, oldalán egy ugyanolyan hosszú lábú, szőke bombázóval, mint Rosie - Ő a feleségem, Grace.
- Örvendek - nyújtotta a kezét a nő, amit sorra megráztunk. Valami nagyon furcsa akcentusa volt.
- Ez a három pedig az én kicsi hercegnőm - karolta át az ex-kosaras a három lányt, majd erőfitogtatásképp megfeszítette az atléta alól kibúvó izmait.
Oliver és az én arcomon is átsuhant a rémület.
- Fúj, Noah - seperte le magáról Helenée mosolyogva a férfi kezét - Én nem is vagyok a lányod.
- De majdnem - nevette az említett.
- Csak szeretnéd - horkant fel a lány.
Végül megegyeztünk, hogy ők várnak kint egy pár percet, addig mi gyorsan magunkra kapunk valamit. Liv fontosnak érezte kihangsúlyozni Oliver hova - vagyis inkább kihez - tartozását, ezért az ő egyik pólóját kapta magára. A barátom egy fehér felsőbe bújt, nekem pedig egy vörös, kockás inget dobott oda.
- Biztos, való a kockás? Jó benyomást akarok kelteni - fontolgattam.
- Isaac - tette Oliver a vállamra a kezét - , alsónadrágban fogadtuk őket. Engem gyötör a másnap. Szerintem a jó első benyomásnak már lőttek.
- De csak, mert Liv elhappolta az összes figyelmet.
- Inkább az összes jómodort. Ha rajtatok múlt volna, még mindig ott állnátok vigyorogva, paradicsomszínben.
- Mi? Nem is igaz! - háborodott fel Oliver - Én nem is bámultam őket, főleg nem vigyorogva!
A lány csak a szemeit forgatta, felkapta a komódról a szomszéd lakás kulcsát, majd ott hagyott minket.
- Tényleg nem bámultam őket... ugye? - kérdezte félve tőlem.
- Honnét tudjam? - nevettem - Őket figyeltem, nem téged!