M.E.D.I.C.A.L

/VII. Hel/

- Ariana, hányszor mondjam még el, hogy az csak egy pók?! Üsd le, és kész! - idegességemben már a hajam téptem.
- Ahonnan én jövök, ott megölni egy pókot hét év balszerencsével jár! - sipította a maga igazát a konyhapultról, ahova ijedtében ugrott fel.
Nem viccelek. Ugrott. Ráadásul helyből és páros lábbal. Ez a csaj a kreol bőrű Barbie baba olimpiai különkiadásának a Spanyol változata - Vidd már el innen!
- Papa! - üvöltöttem fel az emeletre, majd töltöttem magamnak egy csésze kávét - Legközelebb olyan magazinból rendelj nőt, akihez szájkosarat is adnak tartozékként! Vagy selyemzsinórt!
Ezt persze csak görögül mondtam, nehogy Szörnyella szagot fogjon.
(Szerk.: A selyemzsinórt az Oszmán Birodalomban használták emberek kivégzésére.)
- Helenée, jól vigyázz a szádra! - jött le a szólított a lépcsőn, majd Ariana értetlen pillantását látva dióhéjban elmagyarázta, mi is történt.
Mire észbekaptam, egy rózsaszín aszteroida vágott fejen, ami előző életében nevelőanyám gumiklumpája lehetett.
Kaptam a soha vissza nem térő alkalmon, megragadtam a papucsot és agyonvágtam vele a pókot.

"Kész! Probléma megoldva!"

Legalábbis ezt hittem.
Szörnyella hatalmas kereszteket vetve, kezeit csókolgatva kászálódott le a pultról, elrebegett vagy három "Dios mio"-t, majd jelképesen maga elé köpött.
- Hét év balszerencse... Már ha megéred az elkövetkezendő hét esztendőt! - gyászoló tekintettel rázta a fejét, mint aki már azon gondolkodik, kit hívjon meg a temetésemre.
- Oooookééé - sóhajtottam lemondón - Papa, átmegyek Hylandékhez!
- Rendben, Hel, érezd jól magad!
- Amíg lehet - tette hozzá jajveszékelve Ariana.
Csak a szemeim forgattam, aztán a hátsó ajtón át a kertbe mentem.
A kezem már Brookeék ajtajának kilincsén volt, amikor...
- Brooke! A patkány! - sikította Rosie.
- Hébé! - kiáltott a másik Hyland.
Megtorpantam. Halk, de annál elszántabb nyávogó hangot hallottam, közvetlenül a fejem felől, majd húsz éles karom vájódott a fejbőrömbe.
- A jó kurv... - kaptam sajgó fejtetőmhöz, addig csapkodva azt a szőrös alient, amíg le nem repült rólam.
- Megvan! - sipította a hátam mögött álló Ariana, aki egy gyors mozdulattal elkapta a kis predátort, aztán diadalmasan marokra fogva, trófeaként rázta a feje felett - Elkaptam!
- Ahonnan te jössz, nem jelent valamit az égből eső macskák elkapása? Mondjuk halált? - kérdeztem angyali mosollyal, amiért cserébe egy megrovó fintort kaptam.
Az emeleti ablakból egy nagyon megkönnyebbült Brooke és egy nagyon csalódott Rosie hajolt ki.
- Hát persze, hogy elkapta, és nem tudott megszökni - sóhajtotta a szőkeség.
- Ariana, ne szorítsd már annyira, a szeme is kigúvadt szerencsétlennek! - kérlelte Brooke, aztán eltűntek.
Amikor leértek, még vérző fejem ellenére is elnevettem magam.
Brooke lábszárán ugyanis két lehúzatlan gyantacsík, Rosie arcán pedig lemosatlan arcmaszk virított.
Brooke kikapta mostohaanyám kezéből az állatot, és rögvest a babusgatásába kezdett.
- Édes kicsi cicája anyának - gügyögte.
- Édes kicsi cicája?! - azt hittem, rosszul hallok - A patkányod úgy tíz másodperce skalpolt meg!
- Kellett neked alá állni!
- Ha már itt tartunk, kellett neked kinyitni az ablakot - vágott vissza helyettem is Rosalyn.
- Köszönöm! - kiáltottam elégedetten - Mellesleg hová ez a nagy szépítkezés?
- Én ma este Mattienél alszom, de Brooknak nem tudom, mi a mentsége - fintorgott az említett húga, majd mellkasa előtt összefonta karjait - Kipróbálod, milyen szőrteleníteni így tizennyolc év után?
- Hé, igenis szoktam gyantázni! Rendszeresen és mindenhol, csak nem értek egyet ezzel a környezetszennyező módszerrel.
- Hát, Brooke - szólt közbe Ariana - , hogy is mondták a Szex és New Yorkban? "Ne süttesd, még bozóttűz lesz!"?
Ezen rögvest felnevettünk.

"Hel, ez Ariana!"- jutott eszembe.

Gyorsan rendeztem vonásaim.

-------

Amikor már a szófán nyúltam el, Rosie és Brooke pedig mellettem hevert, akkor rátértem a tárgyra.
- Lányok. Ma ismét kaptam egy virágot, de...
- Hel, nem kell dicsekedni virágzó szerelmi életeddel - forgatta szemeit játékosan a szöszi.
- Nem dicsekszem! És nincs szerelmi életem, ellenben veled - mutattam rá - Pont arról akartam beszélni, hogy komolyan aggasztanak ezek az üzenetek, Brooke... - aggódó arckifejezésem hirtelen számonkérőbe csapott át - Brooke?!
A lány egyre csak a mobilja képernyőjére mosolygott. Mit mosolygott, egyenesen vigyorgott!
Húga erőteljesen nyakonvágta.
- Öhm, uh, igen, figyeltem, szerintem jó ötlet lenne - bólogatott hevesen, mire mi Rosieval grimaszolva összenéztünk.
- Tényleg? - játszottam a lelkeset - És mi teszi ilyen jó ötletté?
- Hát a... hm, a potenciál, ami benned van! Mert amiről beszélsz az... - fürkésző tekintettel próbálta kitalálni, miről is lehetett szó - Nagyon... potenciáligényes.
- Komolyan? Ez remek, Brooke - lelkendeztem - Csak az a kár, tudod, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó - azzal lerántottam az egyik gyantacsíkot a bal vádlijáról. Hatalmasat sikított.
- Itt vagyok, figyelek, esküszöm - Brooke maga mellé tette a mobilját, de az megállás nélkül pittyegett.
- Brooke, ha nem mondod el... - nézett rá Rosie szúrósan.
- Zavarban van, ideges, mosolyog, fiúval beszél. Messengeren ráadásul, ezek szerint nem ismerik olyan rég egymást, hogy Instán vagy Snapen is tartsák a kapcsolatot. Ismeretlenül pedig nem igazolna vissza senkit, úgyhogy találkoznia kellett vele. Hm, kivel is találkoztunk? Az új szomszédokkal? Oliver foglalt, szóval...
- Igen, Isaackel beszélek. Na és? Nincs jobb dolgotok mint engem piszkálni?
- Őő, de, lenne, és mondanám is, ha figyelnél! - csattantam fel.
- Mellesleg mire fel beszélsz te Isaackel, már bocsánat? - Rosie teljesen le volt döbbenve.
- Csak ismerősnek jelölt, aztán beszéltünk pár szót. Nem kell rögtön túlgondolni, köszönöm. Figyelek, Helenée, mondd, mi bánt - sóhajtott drámaian, amin akaratlanul is elmosolyodtam.
- Annyit akartam csak, hogy eléggé aggasztanak ezek a levelek. Ma nem hortenziát, hanem hóvirágot kaptam. És ez áll a cetlin: " 'H', mint Helenée. Úgy hallottam, szereted a változatosságot. Ebben is az anyádra ütöttél, Kedvesem."
Egész testemmel remegtem. Anyám témája mindig kegyetlenül érzékenyen érintett. Nem adatott meg, hogy megismerjem, és amikor valaki róla beszélt, belülről egy érzés kezdett mardosni. Féltékenység, ha egészen pontosak akarunk lenni. De talán jobb is, hogy nem ismerhettem, hiszen ha csak fele olyan jó ember volt, mint ahogyan a többiek emlegetik, akkor még nehezebben engedtem volna el.
- Hel - kezdte halkan Brooke - Ha úgy érzed... mármint, ha gondolod... tudod, hogy nincs mit szégyellned ezen - hebegte.
- Nem fogok sírni, Brooke. Születésemkor sírtam fel először és utoljára. Ez a gyengék dolga. Én egy erős nő vagyok, tudom mennyit érek, és többre tartom magam néhány sós könnycseppnél. Köszönöm.
Hazudtam. Egyértelműen hazudtam, de szerencsémre én nem vagyok annyira primitív és könnyen elemezhető, mint a többi ember. Amikor tízévesen combnyaktörésem volt, akkor is sírtam. Persze csak a röntgenfülkében, hogy senki más ne lássa. De azóta is mardos a szégyen, ha csak rágondolok.
- Rendben akkor - Rosie keserű mosolya viszont elárulta, hogy semmi sincs rendben.
- Van még valami - suttogta egy kissé feszengve Brooke - És azt hiszem, köze lehet a virágaidhoz.
A levegő fagyossá lett.