M.E.D.I.C.A.L

/III. Hel/

Brooke teljesen kiborult. Én is, de én talán kevésbé. Nekem a legjobb barátnőm, de neki mégis csak a testvére. Az ikre. És most elég nagyot csattant rajtuk a pofon.
Brooke frissen zuhanyzottan ült az ágyam szélén. Láttam, hogy dühe helyét lassan átveszi az aggodalom.
- Szóóóvaal - huppantam le mellé egyberészes pizsamámban - , mi a terv? Egész nyáron úgy teszünk, mintha a húgod nem létezne?
- Hel, nehogy az ő pártját fogd, mert...
- Brooke - hangom teljesen higgadt volt - Az ágyamon ülsz, épp kimenekítettelek az őrültek házából. Te itt vagy, ő ott. Kinek is fogom a pártját?
- Felfogtam - motyogta - És nem, nem tudom, mi a terv.
Mély levegőt vettem. A pszichiáter énem lassú ködként ereszkedett elmémre.
- Figyelj. Az ő élete, nem a tiéd. Te nem Rosie vagy. Igen, lehet, a döntését befolyásolta Mattie, de nem furcsa, hogy soha nem hangzott el a szájából a "bőrgyógyász szeretnék lenni" mondat? Ő soha nem akarta azt, a szüleid csupán természetesnek vették azok után, hogy te és én is orvosi irányba készültünk.
Láttam, hogy szóra nyitja a száját, de gyorsan félbeszakítottam.
- Ne is próbálj ellenkezni, tudom, hogy tudod, hogy igazam van.
Mély hallgatásba burkolóztunk.
Lassan az ablakomhoz léptem. Az ablakkal szemben, alig egy méterre Rosie és Brooke közös szobájának ablaka helyezkedett el. A villany még égett, ezek szerint Rosalyn ébren volt.
Elhúztam a függönyt, majd kinyitottam az ablakot.
Letelepedtem a párkányra, Brooke úgyszint.
- Miután hazajöttem tőletek, egy szál hortenzia hevert a lábtörlőtökön. Rajta egy kis cédula a nevemmel - motyogtam.
- Titkos hódoló - kuncogta Brooke - Milyen romantikus.
- Inkább rémisztő. Honnan tudta, hogy nálatok vagyok? Senkivel nem randevúztam... mármint soha.
- Nekem mondod? - sóhajtotta.
Halkan nevetni kezdtünk.
- Miért Rosie, hmm? - értetlenül néztem rá, nem tudtam, mit akar ezzel mondani - Miért mindig körülötte forog a világ? Neki mindene megvan. Tökéletes testvér, tökéletes barátok, tökéletes pasi. Akármit tesz, azt száz százalékosan. Jól tanul, jól sportol, szépen fest, ügyesen sminkel, és a fene egye meg, még a hangja is jó! Mindig ő van a középpontban!
- Hát, igen. Valóban elég nehéz dolog egy egy tehetséges húg tökéletes nővérének lenni.
A barátnőm erre hangosan felnevetett, aztán kibontotta haját. Hosszú, göndör fürtjeit összeborzolta a szél.
- Igazad van, nem haragudhatunk rá örökké. Csak tudod, szarul esett.
- Nekem is - bólogattam - Szerinted Mattie hogy reagált rá?
- Basszki, erre nem is gondoltam - kapott hirtelen a fejéhez - Mattie biztos kiborult, Rosie pedig egyedül van!
Mintegy végszóra, a szemközti ablak függönyét elrántották, Rosie kopogott át rajta.

"Emlegetett szamár..."

A kilincs elfordult, az ablak kinyílt, a szőke lány a párkányra ült.
- Sziasztok - sóhajtotta.
Látszott rajta, hogy gondolkodik egy kevéssé, testvére szemébe nézett, majd ismét mozgásba lendült. Hosszú, karcsú lábát áttette a mi oldalunkra, kétoldalt megtámaszkodott az ablakkeretben, aztán átlendült, ezzel mindkettőnket a szobám padlójára sodorva.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom - nyafogta erősen kettőnkbe csimpaszkodva - , annyira sajnálom.
Hangja sírós volt, ezek szerint átengedte magat érzelmeinek.
Én soha nem értettem a sírás lényegét. Nem is igazán sírtam soha.
- A te életed, a mi feladatunk ezt elfogadni és ezek ellenére is szeretni - jelentettem ki, miközben óvatosan lehámoztam magamról elfehérült ujjait.
- Kösz... asszem - nevette - Brooke?
- Jók vagyunk - mosolyogta a barna lány.
- Jók bizony - mélyen a szemükbe néztem.

"Szeretem őket. Nélkülük nem tartanék ott, ahol most vagyok."

Bizony, bizony. Anno, mikor a Hyland család ideköltözött, az én családom szétesett.
Édesanyám elhunyt a tűzvészben, apa angoltudás nélkül készült felnevelni engem Amerikában. Ráadásul anyagilag sem álltunk túl rózsásan. Anya jól fizető orvosi állásából éltünk meg addig leginkább, apa autószerelőként nem keresett ugyan rosszul, de amikor nincs kuncsaft, nincs bevétel. A mama halálával pedig csak az a havi egy-kettő Chevrolet mentett meg minket az utcára kerüléstől. Na és persze a Hyland család.
Noah és Grace államszerte ismert emberek, nagyobb megerőltetés nélkül megtalálták a megfelelő embereket az adománygyűjtéshez. A bevételből újraépítettük rommá lett házunkat, finanszíroztuk apa angoltanárát és a létszükségleteinket.
De a legnagyobb ajándékot ettől a két lánytól kaptam.
Soha nem hagyták, hogy egyedül érezzem magam, mindig mellettem álltak. Együtt jártunk óvodába, iskolába, együtt tanultunk kerékpározni a közeli parkban, együtt tanultunk úszni a kis tónál. Együtt minden hülyeségbe belementünk és utána közösen vittük el a balhét... na jó, nem mindig, de általánosíthatunk.
Amikor legelőször megjött az iskolában negyedikben, teljesen átáztam, de Rosie hirtelen a helyemre ült és felkiáltott: "jaj ne, bepisiltem!". Az egész osztály őt piszkálta vagy egy fél évig.
Amikor a hetedikes biológiaprojektnél nekem kellett vigyáznom az osztály siklójára, nem gondoskodtam róla eléggé, ezért elpusztult. Másnap az iskolában, mikor vissza kellett volna vigyem és bevalljam bűnöm, Brooke, amikor senki sem figyelt, kidobta az ablakon a tetemet azt ordibálva, hogy: "jáj, elrepült a gyík!". Nos, igen, lebuktunk, mivel Brookenak sejtelme sem volt róla, hogy a gyíkok nem repülnek, de a szándék a fontos.
- Brékó, brékó, Föld Helnek, Föld Helnek, hallasz minket? Vétel - húzogatta kezeit a szemem előtt Brooke.
- Ja, bocsi, elkalandoztam.
- Óóó, nem tán a titokzatos pasidról fantáziáltál? Rosie, lemaradtál a friss pletykáról! Helnek titkos hódolója van!
- Komolyan? - Rosalyn szemei tágra nyíltak.
- Jaj, kíméljetek meg, könyörgöm! - hirtelen az ágyamba ugrottam és a fejemre húztam a takarót.
Rosie hirtelen rám vetette magát, de Brooke se váratott magára sokáig.
- Tényleg, mi van Mattievel? - kaptam fel a fejem.
- Na, témánál vagyunk - sóhajtotta a szőke.
Igazi csajos este elé néztünk. Rosie elpanaszolta Mattie-gondjait, én pedig a legújabb mostohaanyás konfliktusaimat ecseteltem, aztán éjfél után elnyomott minket az álom.

-------

Másnap reggel - hajnalban - porszívózás hangjára riadtunk.
- Komolyan?! Ez már a második reggel zsinórban, hogy valaki balfaszkodására kelek! - sikítottam a párnámba.
- Szörnyella - nyöszörögte Brooke a padlóról.
- Irene Gerlach 2.0 - motyogta kómásan Rosie.
- Komolyan, Erik Kästner? Jobb nem jutott eszedbe? - vihogta nővére.
Nos, igen, ők az én pártomat fogják a mostohaanyás dolgaimban.
Ariana, barátoknak csak Ria - ellenségeknek csak Szörnyella - , a papa új párja. Az angol nyelvi kurzuson ismerkedtek meg, a nő Spanyolországból emigrált. Latin vére, kiejtése, viselkedése olykor elég bosszantó, ráadásul a figyelemhiányos némber nem bírja ki, ha nem róla szól minden. Idegőrlő. Ja, és tisztaságmániás. Ezért porszívóz. Hajnal ötkor. Vasárnap. Haha.
Hála jó istennek, még nem költöztek össze a papával, csak heti párszor jár át, olyankor én a szomszédban töltöm napjaim, szóval gond egy szál se.
- Hel, drágám, nem segítenél nekem a konyhában? - rontott be az említett, nevetséges akcentussal - Jaj, nem tudtam, hogy itt vannak a kis barátaid.
- Ariana, Brooke és Rosie minimum heti kétszer itt alszanak, ne légy úgy meglepve. De igen, majd főzök valamit ebédre.
- Szupi! - kiáltott fel.
- Hallottad? Szupi... - grimaszolt Brooke.
- Jaj, illetve valaki az ajtó előtt hagyta neked ezt - folytatta nevelőanyám tudomást se véve a barátnőm epés beszólásáról.
Azzal a kezembe nyomott mégegy szál hortenziát, rajta a tegnapival megegyező címkével.

" 'H', mint Helenée."