M.E.D.I.C.A.L

/IV. Ollie/

A reggel korán ért, kegyetlenül korán. Ráadásul a tankönyvem borítója - amit az éjszaka folyamán párnának használtam - eggyé vált arcbőrömmel, leválasztásához erőteljes kémiai hámlasztásra volt szükségem.
Nem sokszor fordul elő velem, hogy tanulás közben alszom el, de vizsgaidőszak van, aztán megesnek apróbb balesetek.
Apa gyöngéden rázogató kezeire markoltam.
- Normális vagy? - nyöszörögtem kissé kómásan, majd óvatosan a digitális órám kijelzőjére pillantottam - Istenem, fél hat! Mit akartok tőlem ilyen korán? Tízkor megy a vonatom vissza Floridába.
- Jó reggelt, fiatal úr! - apa csak nem tágított - Apáddal szeretnénk még egy kis időt eltölteni veled, mielőtt elmész.
- De hát a holnapi az idei utolsó vizsgám lesz, utána egész nyáron itthon punnyadok és minden időm veletek töltöm majd.
Apa tartott egy rövid szünetet, arcán jelentőségteljes pillantás.
- Ó, basszki, ma van apu szülinapja!
- A huszonkilencedik. És jól vigyázz a szádra! - mutatóujjával fenyegető íveket írt le, de én csak a szemem forgattam. Mintha ő nem káromkodna percenként húszszor.
- Teljesen elfelejtettem, nem vettem neki sem... - kezdtem kétségbeesetten.
- Megoldottam, Oliver, a torta már lent vár. Menj, én keltem apádat. Ja, és tartsd távol Eliót a sütitől!
Ehm, igen. A szüleim, Josh és Harry Scott melegek. Megkülönböztetésképp Josht apának, Harryt apunak szólítom. Elio a kutyám. Ironikus, nem? Hehe. (Szerk.: utalás a Szólíts a neveden c. könyvre.)
Szemeim dörzsölgetve szaladtam ki a konyhába, a torta fehér habborításban díszelgett. Nem bírtam ki, belemártottam ujjaim a sűrű krémbe, majd "megkóstoltam".

"Majd a kutyára fogom."

- Elio...! - suttogtam, mire a nagyra nőtt doberman mellém ügetett - Tied.
Azzal az állat lenyalogatta ujjaimról a maradékot.
Hirtelen megrezzent a mobilom. A barátnőm, Liv írt.

"Mi amor
- Már ébren?:O
- Tudom, magam is nehezen hiszem, haha.
- Majd a vonaton kialszod magad. Kettőkor várlak a peronon, Hétalvó;)
- Alig várom<3 Most mennem kell, apu szülinapját ünnepeljük.
- Boldog szülinapot neki! Szia."

Alig tettem le a mobilom a konyhapultra, már hallottam is a hálójából álmosan kicsoszogó Harryt és az őt támogató Josht.
- Nem értem, mi értelme volt ilyen korán... Istenem, de édesek vagytok! - a szülinapos kezeit szája előtt tartva mosolygott, teljesen elérzékenyült.
- Csokoládés-banános, a kedvenced - apa lassan apu dereka köré fonta karjait, majd gyöngéden szájoncsókolta.
Hangosan megköszörültem a torkom.
Apa felém fordult, de szemeit egy pillanatra se vette le párjáról.
- Mit is mondtál, kölyök, hánykor megy az a vonat? - ezek után jelentőségteljesen végigmérte aput.
- Könyörgöm, ne előttem! - temettem tenyereimbe az arcom - Enni szeretnék. Nyugodtan. Aztán esküszöm, eltűnöm!
A szüleim nevetve ültek le mellém az asztalhoz. A telefonom ismét üzenetet jelzett.

"Mi amor
- Várj, apukád szülinapja nem februárban volt?
- *anyu. Bocsi, haha."

- Oliver, ugye csak a szemem csal, és nem telefonozol az asztalnál? - vonta fel bal szemöldökét apu.
- Már be is fejeztem - mutattam fel ártatlanul üres kezeimet, és villát ragadtam.
Naaaa jaaa. Liv nem igazán tud róla, hogy örökbefogadtak. És hogy két apám van. Lassan egy éve együtt vagyunk, de még mindig nem találkozott a családommal. Minél később, annál jobb. Nem szégyellem a családom, szó sincs róla, a gond Liv családjával van. Az édesapja pap. Az anyja is eléggé vallásos, ő pedig így nevelkedett. A szülei jófejnek tűntek, de nem tudom, hogy reagálnának, ha megtudnák: a kicsi lányuknak apósai lesznek. Legalábbis én ezzel etettem magam, hogy a szülei reakciójától féltem. Valójában inkább Livétől.
Gyönyörű lány, rendkívül eszes, humoros, kedves, ráadásul jogi egyetemre jár. Kész főnyeremény, mi? Na éppen ezért nem szeretném elriasztani. Életemben először voltam szerelmes, igazán nem akartam elszúrni.
Ünneplés után összecsomagoltam magamnak pár napi cuccot, elbúcsúztam Eliótól aztán apáék kivittek a vasútállomásra. Valami azt súgta, örültek, hogy hamarosan kettesben lehetnek. Ew.
- Sok sikert, Kicsim, a vizsgához, profi vagy - ölelt meg Harry - Minden szükségeset elpakoltál? Siess haza!
- Aztán csak ésszel, fiatal úr! És pusziljuk Livet. Szívesen várjuk ám a nyár folyamán! - Josh is megölelt.
- Köszönöm, igen, úgy lesz, jóóó, átadom, majd meglátjuk! - hadartam, miközben a sporttáskámmal együtt felszálltam a vonatra - Egy hét múlva jövök, boldog szülinapot, apu, sziasztok!
Elfoglaltam helyem az ablak mellett, a szüleim addig integettek a peronról, amíg a vonat a távolba nem veszett.

"Néha olyan nyílvánvalók tudnak lenni."

Magamban mosolyogtam.
I

smét kinyitottam az anatómiakönyvem, még a vizsga előtt utoljára átnéztem az anyagot.

-------

Amikor a vonatom befutott az állomásra, az ablakon keresztül már látam a mosolygó Livet.

"Istenem, de gyönyörű!"

Barna bőre, selymes, fekete haja szinte ragyogott.
Ahogy a peronra értem, eldobtam az utazótáskám, Liv pedig a nyakamba ugrott. Finoman megcsókoltam.
- Mit vagy úgy oda? - nevettem - Egy hét nem sok idő.
- Tudom, kevés is volt - csapott hátba hirtelen egy erős kéz.
Elengedtem a barátnőm, majd szembefordultam a legjobb barátommal.
- Na ezért nincsenek barátaid, Isaac.
- Kinek kellenek barátok, ha ilyen galamblelkű ellenségem is lehet, mint te, Ollie.
- Na, tegyétek zsebre az egótokat, kérlek, aztán siessetek, a vizsga egy óra múlva kezdődik, ti meg még sehol se vagytok - sürgetett minket Liv.
Átfurakodtunk a tömegen, és beszálltunk a már előre lerendelt taxinkba.
- Uh, nem is mondtam - kapott a fejéhez Isaac - , amíg odavoltál, elkelt végre a szomszéd lakás.
- Komolyan? - valahol örültem, de valahol... nem is tudom - És ki vette meg?
- Nem fogod elhinni - röhögött, majd barna tincseibe túrt zavarában - Noah Hyland jött megnézni.
- A kosaras Noah Hyland? - szemeim tányérnyi nagyságúak lettek - Akinek minden meccsén ott voltunk?
- Igen, ő! - mostmár Liv is izgalomba jött - Nagyon jófejnek tűnt ráadásul. Gondolom, most hogy abbahagyta a kosarazást, el akar vonulni a külvilágtól... vagy nem tudom, csak tipp.
  - És Kolról tudtok valamit? - kérdeztem.
  - Azóta, hogy elment a seregbe? - hümmögte Isaac - Nem, nem igazán. Most ő is itt volt Noahval, beszéltünk pár szót, de...
- Kol itt volt, és te nem szóltál? - nem hittem a fülemnek.
- De, épp most szólok, azért mondom - akadékoskodott.
Kol Parkerrel és Isaackel hárman legjobb barátok vagyunk/voltunk. Megvettük a két kicsi, olcsó, egymással szomszédos lakást az egyetem közelében, azt terveztük, egybenyitjuk egy nagy lakássá hármunknak a hat évre. De rájött valami hepp, hogy ő márpedig katonának áll. Azóta nem igazán láttuk, a lakást pedig egészen idáig nem sikerült eladnia.
- És, khm, mit beszéltetek?
- Azt, hogy az öccse jövőre szintén a katonasághoz megy. Nem tudom, mi a baj ezzel a családdal. Ja, és nyáron otthon lesz Jerseyben...
- Szívesen megismerném, annyit áradoztatok róla - mosolygott Liv - De csak a szüleid után.

"Na, témánál vagyunk..."

- Áá, a nyaruk elég húzós lesz, utazgatnak majd, dolgoznak, szóval nem hiszem...
- Mit rejtegetsz ennyire? A szüleid maffiatagok, vagy mi? - nevetett a lány.
Mi Isaackel feszülten összenéztünk, majd kínosan nevetni kezdtünk.
- Ne érezd úgy, hogy rejteget valamit - sietett segítségemre sir Isaac Harrys, a nemes szívű lovag - Oliver nekem is csak sok idő elteltével mutatta be a családját. Az is csak egy pár perces találka volt, tényleg nagyon elfoglaltak.
Hálásan Isaacre mosolyogtam, amint láttam, hogy Liv kedélyei lenyugodtak.
Ehehehe, nem tudom, hogy fogom így túlélni az elkövetkezendő időszakot...