Nem hittem volna

A vallomás

Szóval, halli mindenki. Köszönöm, hogy olvassátok az írásom, erre a részre raknék egy +16, +18-at a biztonság kedvéért! Puszi mindenki!

-Szóval arról lenne szó, hogy aznap, amikor eljöttél hozzám. Én.. én, nem akartam úgy viselkedni, remélem tudod.- nem tudom erre mit is kéne felelnem, de még mielőtt megszólalhattam volna folytatta.
-Ne, ne mondj semmit! Szóval, én egész végig azt éreztem, hogy neked az Austin srác jön be, de amikor elmondtad, ledöbbentem. Én nem akartam bunkó lenni, tényleg nem. Csak, nem tudom, talán megkönnyebbültem.- erre a szóra felkaptam a fejem.
-Igen, megkönnyebbültem, mert én nem is tudom hogyan éreztem irántad, de most tudom. Amikor, itt aludtam és átfogtam a derekad, annyira jól éreztem magam. Elmondhatatlan volt és erre, csak a vallomásod után jöttem rá. Amikor, következő nap együtt jöttél suliba, Austinnal én azt hittem, hogy ti tényleg jártok, mindig mellette voltál, de tényleg mindig. 
-Azért voltam mellette, mert nem volt más barátom.
-Volt?
-Igen, megismertem egy lányt, Jesst.
-Jó. Szóval, nekem sem voltak más igazi barátaim. Mindenki a barátom akart lenni, mert azt mondták szép vagyok és ezzel az arccal biztos híres leszek a suliba, de senki nem fűzött magához. Nagyon egyedül éreztem magam, de legalább volt időm gondolkodni. Én azt hiszem, hogy...
-Várj!- megrémült, mert félbe szakítottam.
-Mi az? Van valami baj?
-Nem, nincs.- és ezzel a lendülettel megcsókoltam. Olyan szenvedélyes volt, forró és pont olyan, mint amilyennek elképzeltem, leírhatatlan. Felkapott és elindultunk fel a szobámba, ledobott az ágyra és még hevesebben csókolt. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana. Elkapta a kezem a kezét és az ágyra szorította. Elkezdte csókolni a nyakam és egyre lejjebb vándorolt az ajka. Nem érdekelt, mi lesz akkor ha anyáék haza jönnek, engem most csak ő érdekelt, ahogy a keze benyúlt a pólóm alá és ahogy a másik a nadrágomba. 
-Zene?- kérdezte.
-Ha csak olyan amit én is szeretek.- és megcsókolt. Hát persze, hogy olyan zenét rakott be amit imádok, ez felizgatott. Levettem a pólóját, majd ő az enyémet. Bárcsak, örökké tartana ez ami közöttünk van. Tudom, mi történt a múltban, de nem tudok rá haragudni. Reggel, a napfénye sütött a szemembe a karjában voltam, átölelt, mint mikor először aludtunk együtt, de most ruha nélkül. 
-Hé, Kira. Fent vagy?
-Igen, mondjad.
-Tegnap, nem fejezted be a mondatot.- erre rögtön felült mellettem.
-Ja, igen. Madison, én fülig szerelmes vagyok beléd.- megcsókoltam és visszahuppantunk az ágyra. 
-Kira, én..- kinyílt a szeme és cica szemekkel nézett rám.
-Igen?
-Én is szerelmes vagyok beléd.