Nem hittem volna

Ami nem történt meg arról nem lehet beszélni

Pár nappal később hazaengedtek a kórházból. Nagyon boldog voltam, hogy minden újra a régi és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ma találkozom Kirával délután, utána pedig Austinnal este. Meg kell beszélnem vele a történteket. Kira nem tud semmiről, szóval itt az ideje, hogy én titkolózzak előtte. A suli egész gyorsan lezajlott és indultam is Kirához. Kicsit elkalandoztak a gondolataim séta közben, voltak benne rossz és jó gondolatok is, mondjuk hogy mit csinálunk Kirával ha oda értem és a rossz pedig az estéi programommal volt, nem akartam elveszteni a legjobb barátom és azt sejtem az lesz a vége. És mire kiszabadultam gondolataim sodrából ott is voltam a ház előtt. Kopogtattam és vártam az ajtó nyitásra. 
-Szia.
-Szia. Gyors voltál.- mondta.
-Mert siettem hozzád.- nevettem.
-Haha, nagyon vicces valaki. Na gyere fel.
-Okéss.- és elindultunk felfelé.
-Már jobban vagy?
-Amióta feljelentettük a barátod igen.- iggen, el is felejtettem mondani feljelentettük azt a férget aki zsarolta Kirát és most boldogok vagyunk együtt. 
-Öhmm és most mit csináljunk?- kérdeztem.
-Hát..- mosolygott rám és ledobott az ágyra. Elkezdtünk hevesen csókolózni amikor valaki kopogtatott.
-Jókor..- mondta Kira mérgesen. És lerohant ajtót nyitni. Én addig körbe néztem, a fal tele volt motiváló idézetekkel, mint például: Légy önmagad. meg ilyesmi. Az asztalán különféle családi képek voltak még régről. Amikor még Kira nem volt ilyen kamasz és megérthetetlen. az ágya egy nagy francia ágy a szoba közepén. Összeségében letisztult és rendes szoba. Kira visszatért mire kielemeztem a szobáját. 
-Ki volt?- kérdeztem idegesen, nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy Kirának legyen egy második barátja. 
-Csak a postás, de eléggé felbaszta az agyam.
-Azok a képek nagyon cukik.- mutattam az asztalon fekvő képekre.
-Ja, akkor még minden jó volt. Na feküdj ide mellém.- mondta, magához húzva engem. És elaludtunk, mint először, együtt, nyugalomban. Aztán valaki megint csengetett. 
-Majd én.- mondtam. Lementem és ajtót nyitottam Austinnak.
-Halli.
-Szia. Na mehetünk?
-Egy pillanat.- és felszaladtam a szobába egy puszit nyomtat Kira arcára és mondtam neki, hogy majd jövök, nem tudom hallotta-e, ezért egy üzenetet is írtam és leszáguldottam Austinhoz.
-Mehetünk.- beszálltunk a kocsiba és elmentünk hozzá. Az egész úton nem beszéltünk, mivel nem tudtunk miről, vagyis lett volna egy dolog, de nem tudtam hogyan kezdjem el. Amikor megérkeztünk ettünk és leültünk játszani. Játszottunk körülbelül 1-2 órát és utána belélegeztem egy nagy levegőt és elkezdtem.
-Austin nem gondolod, hogy beszélnünk kéne valamiről?
-Miről?
-Ami a kórházban történt.
-De nem történt semmi.
-Majdnem megcsókoltál.
-Csak majdnem, szóval nem történt semmi.
-De beszélnünk kéne róla. 
-Figyu Mad. Még egyszer mondom semmi nem történt, arról nem lehet beszélni ami nem történt  meg. Majd ha megcsókollak akkor.
-Mi?- és akkor közelebb hajolt, mégis mit csináljak most? Ellökjem és miközben ezen gondolkoztam, megcsókolt a kibaszott legjobb barátom. Eltoltam egy kicsit magamtól de ő csak erőlködött és akkor megszólaltam.
-Öhhm.. 
-Mi az? Nem volt jó?- kérdezte. Én csak álltam némán és a fejemben kiabáltam vele, hogy nem, nagyon nem volt jó, mert ő a legjobb barátom! Még mindig csendben álltam amikor megkérdezte.
-Nem akarsz itt aludni?- és akkor hátra hőköltem.
-Haza kell mennem, Kira vár.
-Kira, Kira mindig csak Kira! Kurvára elegem van.
-De én..
-Nem érdekel Mad, te sem, ő sem, ti sem. Én tudod amióta megismertelek, ő meg csak idejön és összetöri a szíved és a nyakába ugrasz, gratulálok.- ekkor már a könnyeimmel küszködtem és nem tudtam visszatartani.
-Akkor én megyek.- mondtam neki.
-Jó is lesz.- és rohantam le a lépcsőn ki az utcára és csak egyenesen, az Isten tudja hova.