Nem hittem volna

A megvilágosodás

-Jónapot.- feleltem, tisztelettudóan de a fejemben a vágy, hogy most, itt a saját házunk ajtajában laposra verjem. Az erő viszonyok most nem fontosak, vagyis a fejemben nem voltak.
-Hello, Kirát keresem.- felelte. Felhúzodott a szemöldököm és az, hogy nem tudja hol van Kira félig megnyugtatott, félig pedig elborzongtatott .
-Mégis milyen ügyben?- kérdeztem mosolyogva.
-Lenne pár megbeszélni valónk.
-Mégis miről?
-Bocsánat a kérdésért de maga az anyja, hogy ezeket kérdezze, csak mert nem tűnik annak.- és kacsintott rám. Abban a pillanatban hányni tudtam volna.
-Nem, nem az anyja vagyok, hanem a barátnője.
-Ez mondjuk érthető Kirának nagyon sok barátja van.- ezen kicsit felnevettem.
-Mondtam valami vicceset?- kérdezte.
-Ohh, nem bocsánat én Kira barátnője vagyok, mármint mi járunk érti.- a férfi nagyott nézett.
-Aha. Értem. Én azt hittem, hogy ő hetero, vagyis mindig azt mondta.
-Hah?- kérdeztem vissza, mivel nem értettem mégis miért mondana Kira hazugságokat ennek a fazonnak.
-Hát én szintén együtt járok Kirával.- HOGY MIII? A kérdes majdnem kifutott a számon de csöndben türtőztettem magam.
-Értem ez esetben.- próbáltam rá csukni az ajtót, látni sem bírtam volna.
-Várj!- szólított meg.
-Tessék?
-Nem akarod ezt megbeszélni? Mármint engem aggaszt, hogy a csajomnak van egy csaja.
-Szerintem erről Kirával kéne beszélnie.
-Miért nem tegezel? Talán ha benne lennél, lehetne hármasban.- és akkor csuktam a pofájába az ajtót. Mégis hogy kérdezhet ilyet valaki? Mit gondolt? Najó, ha nem tört volna össze a szívem, most olyan szinten nevetnék. Ha mással történt volna. Ha.. Ez a szó, mostanában kísért engem. Most mégis mit csináljak? Hívjam fel.. de nem veszi fel, néha még ki sem cseng. Talán.. talán ez a férfi jobb neki, jobban passzolnak, mint mi vagy miért másért hazudta volna, hogy hetero. Ez nagyon bántott, letagadott ezzel és azt is ami köztünk történt. Anya kiabált ki a szobából:
-Ki volt az?
-Csak Austin kért egy körzőt az övét megint elörte.
-Ja okés.- és húztam is fel a szobámba. Egész este nem aludtam, Kira, ezen kattogott a fejem egész végig. Másnap, nem nagyon akartam suliba menni, mégis minek? Azt hazudtam anyunak, hogy valami nem okés a torkommal, hadd maradjak itthon. Azt mondta, hogy jó, szóval ennek azért örültem, hogy nem kell majd magamba folytanom a sírást amikor jön. A délelőttön nagyon unalmasan telt, újra megéztem a P.S. I love you-t amit még vele néztem meg az első együtt töltött pizsi partinkon. Olyan 3 óra körül járhatott az idő, mert amúgy fogalmam sem volt. Ilyen ha az embernek összetörik a szívét? Már az időt sem tudja biztosan? Sosem gondoltam volna, hogy Kira lesz az aki összetöri a szívem. Valaki kopogtatott az ajtón, nem nagyon állt szándékomban kinyitni neki. Már majdnem betörte az ajtót, úgy gondoltam, hogy azért a szép ajtóért kár lenne ha összetörnék, ugye Kira? Tettem hozzá a fejemben. Rászántam magam és felkeltem. Odavánszorogtam az ajtóhoz és kinyitottam.
-Mi tartott olyan sokáig?- kérdezte. Egy alak formája rajzolódott ki szemem előtt. Mégis ki lehet ez?
- Madison, jól vagy? Mégis mi van veled?- ez után egy képszakadás, nem tudom mit mondott utána vagy előtte vagy közben. Miért estem össze? Áhh, talán, mert nem ettem nem is volt étvágyam ma. Kinyitottam a szemem és egy kórházi szoba nyílt elém. 
-Szia, csak jöttem visszaadni a körződ.- forgatta a szemét és közben mosolygott.