~Bébicsősz a maffiában~ [BEFEJEZETT]

14.rész

Bár a történelem gyakran megismétli magát, ez nem jelenti azt hogy újra és újra ugyanazokat a hibákat fogod elkövetni.

Juliette

A történtek után az apám rögtön hazautazott a fiúkkal. Azonnal mindenféle szervezkedéseket tett, és elkezdett kutakodni, hogy mégis melyik banda tört be hozzánk, és hogy mi volt a céljuk. Ez viszont nem volt túl könnyű, így azalatt a két hét alatt, ami az eset óta eltelt csak enni járt ki a dolgozószobájából. Néha az ordítása zengte be az egész házat, amikor sikerült találniuk egy új nyomot, de a végén az is csak zsákutcába vezetett. És hogy én mit csináltam az elmúlt időben? Harryt ápolgattam. El akartam terelni a gondolataimat Fabiarol, és a férfire is ráfért a segítség. Az első pár napban elfertőződött a sebe, és be is lázasodott. De szerencsére apám egyik orvosa megvizsgálta és a megfelelő gyógyszerekkel már szépen gyógyult. Az orvos szerint pedig már csak pár hét és teljesen rendbe fog jönni. Minden nappalt és éjjelt mellette töltöttem. Segítettem neki enni, fürdeni, néha ki kísértem az udvarra hogy egy kicsit a levegőn is legyen. A végére pedig már idegesítettem is egy kicsit.

-Ams, jól vagyok, nem kell segítség!-nyugtatgatott, miközben felállt az ágyáról, de én rögtön hozzá siettem, hogy vissza nyomjam őt.

-Harry, megszúrtak! Aztán elfertőződött a sebed! Az orvos szerint még kell pár hét hogy teljesen meggyógyulj.-magyaráztam, és a szekrényéből kivéve egy szürke melegítő gatyát és egy fekete pólót, mentem vissza hozzá.

-Ams, hidd el, hogy át tudok öltözni egyedül is!-sóhajtott, de engem nem érdekelt.

Leültem mellé az ágyba és mutatava hogy emelje fel a karjait vettem le róla a pólóját.

-Bár, ez egészen tetszik.-mosolygott perverzen arra utalva hogy vetkőztetem, mire én csak megráztam fejemet.-Na, mi lenne, ha hagynám hogy levegyél rólam mindent, de utána én is levehetek rólad mindent?-kérdezte kacsintva.

-Hihetetlen vagy.-húztam apró mosolyra ajkaimat.- Emeld fel a kezeid!-szóltam rá, hogy rá tudjam adni a tiszta pólót, de mint egy kisgyerek, csak megrázta a fejét és karba tett kezekkel nézett rám.- Harry, kérlek!-szóltam ismét, de nem hatotta meg.

Ingerülten térdeltem fel és próbáltam karjait felemelni, de nem hagyta. Sérülés ide vagy oda, még mindig sokkal erősebb volt nálam. Aztán hirtelen karjai elgyengültek, és már nem szorította őket a mellkasához. Már éppen kezdtem örülni és egy győzedelmi vigyor jelent meg ajkaimon, amikor ahelyett hogy kezeit az égbe emelte volna, oldalamra tette őket, és egy határozott mozdulattal az ölébe ültetett.

-Ez most komoly?-kérdeztem és egyik szemöldökömet felvontam.

-Igen.-mosolygott és felém hajolt hogy adjon nekem egy csókot, de elfordítottam a fejem, így csak egy ártatlan arcra puszit kaptam.

Harry értetlenül nézett rám, és sóhajtott egy hatalmasat. Kezeit pólóm alá vezette, és ujjaival apró kis köröket rajzolt a derekamra.

-Figyelj, nem tudom hogy miért, de az utóbbi napokban mintha elhidegültél volna tőlem. Nem hagyod hogy megcsókoljalak, vagy hogy megfogjam csak úgy a kezed.-kezdett magyarázni- Ha ez Fabia miatt van, mert gyászolod, teljesen megértem, és hidd el hogy nem haragszom érte, de kérlek beszélj velem, mondd el hogy mit érzel!-nézett rám könyörgően, mire nekem összeszorult a szívem és megenyhültem.

-Ez az egész-vezettem kezeimet tarkójára és tincseit kezdtem el piszkálgatni- nem Fabia miatt van. Lehet hogy ez az egész rátesz még egy lapáttal, de nem miatta van.-élesen szívtam be a levegőt, ahogy gondolataimat próbáltam szavakba foglalni és elmondani a férfinak hogy mi is nyomja a szívem.-Félek.-mondtam ki egyszerűen.- Rohadt nagy de ja vu érzésem van.