~Bébicsősz a maffiában~ [BEFEJEZETT]

17.rész

A család és a szeretet nagyon fontos dolog. De néha bizony akadnak olyan dolgok amikért fel kell adni őket.

Juliette

Harry még aznap este elkezdte intézni az új életünket, bármennyire is hangzik ez rosszul. Megmondta hogy hónapokba fog telni, de megértettem, mert még sem olyan könnyű hirtelen kettő teljesen új személyazonosságot kreálni. Az idő pedig gyorsan szaladt. Hipp hopp eltelt három hónap és már december közepén jártunk, csupán pár nap volt karácsonyig. A házban mondhatni visszaállt a rend. Azzal a különbséggel, hogy én voltam az aki takarított, mosott és néha főzött is. Apám nem vett fel Fabia helyére senkit, mert mind tudtuk hogy senki nem tudná pótolni őt. Szóval én felajánlottam hogy majd takarítok, Mika pedig a főzést vállalta be, mert így hogy jött a tél már amúgy sem volt túl sok tennivalója. Harry pedig rengeteget segített nekem is. Velem együtt suvickolta a padlót, vagy esetleg teregetett. A kapcsolatunk minden egyes perccel egyre mélyebb és mélyebb lett, és imádtam ezt. Persze továbbra is titokban kellett tartanunk az egészet és volt pár olyan pillanat, amikor vészesen közel álltunk ahhoz hogy lebukjunk, de valahogy mindig sikerült megúsznunk a dolgot. És nem a mi párosunk volt az egyetlen, ami sokkal összeszokottabbá vált. Míg én Harryvel "vígasztalódtam", addig Mikeila és Niall végre egymásra talált. Jó volt látni hogy végre boldogok, és hogy együtt azok.

Fáradtan rogytam le a kanapéra, Harryvel az oldalamon. Ma felporszívóztuk az egész házat, ami azért nem kicsi munka. Nem is értem hogy Fabia hogyan bírta ennyi időn keresztül csinálni ezt és még minden mást is. Egy hős volt, és ez tény. Rögtönzött pihenőnket az apám zavarta meg, ahogy tökéletesen kiöltözve futott le a lépcsőn és kapkodott. Értetlenül figyeltem hogy mégis mit csinál, de ő nem vett engem észre.

-Öhm, apa mit csinálsz?-kérdeztem végül rá

-Úristen kislányom, ne ijesztgess!-ugrott meg ahogy meghallotta hangomat.

-Bocsánat!-ültem fel, és továbbra is a választ vártam tőle.

Nagyot sóhajtott, és őszülő hajába beletúrva lépkedett hozzánk. Leült mellém, majd egyik kezét az enyémre rakta. Nem nézett a szemembe. Csakis a kezeinket szugerálta, és ez megrémített.

-Baj van?-kezdtem el aggódni, mire széles mosoly terült el ajkain, és nemlegesen megrázta fejét.

-Elutazok.-bökte ki.

Leesett az állam az új információtól. Nem mintha olyan szokatlan lett volna, hogy a munka miatt járnia kellett a világot hogy új ügyfeleket szervezzen be, de ez most más volt. Más volt, mert egy ilyen út nem két napig szokott tartani, és mert tudtam hogy már csak hetek kérdése, és én bármi szó nélkül el fogok tűnni az életéből. Még mindig el akartam menni Harryvel, és semmi nem tarthatott vissza, viszont azt hittem hogy addig is a családommal lehetek. De úgy tűnik, hogy erről nem én döntök...

-De ugye azért karácsonyig haza érsz?-kérdeztem mosolyogva, mire ismét sóhajtott.

-Persze...-erőltetett magára egy magabiztos mosolyt, amiről pontosan jól tudtam hogy nem igazi.-De most megyek is, még rengeteg dolgom van, a repülőm pedig két óra múlva indul!-pattant fel és elrohant.

Harry látta rajtam hogy zavar ez az egész, éppen ezért szorosan átölelt. Belesimultam érintésébe.

-Jól vagy?-kérdezte szemeimbe nézve, mire csak aprón bólintottam.

Látta rajtam hogy hazudtam, tudom... De azt is látta rajtam hogy nagyon nem akarok beszélni erről, szóval inkább hagyott. Összekulcsolta kezeinket és nyomott egy apró puszit kézfejemre.