Wei Ying pov. Csendesen fuvoláztam miközben a Kicsi alma mögöttem legelészett. Azt a bizonyos dalt játszottam. Remélem mire újra találkozunk tényleg kitalál neki egy címet. - Wei Ying! - hallatszik mögülem. Ez mégis miért jött utánam? Megfordulok mire látom, hogy valóban ő áll mögöttem. - Lan Zhan! Te meg miért vagy itt? - kérdeztem mire megszaporázva a lépteit felém rohant és átkarolva a derekam megcsókolt. - Ezért. - hajolt el tőlem. Döbbenten meredtem rá, majd elmosolyodtam és átkaroltam a nyakát. - És ezt nem tudtad volna előbb mondani? - Akartam, de... Nem volt alkalmas egyszer sem. - hajtja le a fejét vérvörös fülekkel. Ezen felnevettem és nyomtam egy puszit a szájára, amit mosolyogva viszonzott. Ezzel vette kezdetét a közös barangolásunk. Valahol, már nem is emlékszem, hogy hol összeházasodtunk és gyorsan tovább álltunk. A nászéjszakánk után pár hónappal kiderült, hogy várandós vagyok. Akkor döntöttünk úgy, hogy letelepszünk valahol. Azóta itt élünk ebben a szép kis házban, a vidéken.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kilenc hónapra rá, megszületett a fiúnk, a kicsi Peng. Virgonc fiúcska, mint én, de a külseje teljesen az apjáé.
- Ez vagyok én! - ugrott fel Peng nevetve mire megsimogattam a fejét. - Ne pattogj, hisz nem azért meséltem el megint, hogy ugrálj, hanem, hogy elaludj! - De annyira klassz, ahogy te és apa találkoztatok! Együtt harcoltatok! Együtt tanultatok! Legyőztétek a Weneket! Apa bamm! Te meg bumm! - kezdett el hadonászni. Próbáltam őt csendre inteni, de rám se hederített. Ekkor persze befutott Lan Zhan. - Peng! Feküdj le vagy megtiltom anyának, hogy többet meséljen neked! - vette fel a szigorú tekintetét, amin én csak kuncogni tudtam, de Peng komolyan vette és vissza is feküdt az ágyba. Adtam neki egy puszit és kimentem a férjem után. - Atya ég! Egyre jobban hasonlít rád. - mondta mire ravaszul elmosolyodtam. - Magadhoz beszélsz vagy hozzám? - kérdeztem incselkedve mire felkapott és bevitt a hálószobába. Másnap reggel fajó derékkal keltem, de Lan Zhan megelőzött. Amikor a nappalinkhoz értem már felöltözve ült és egy levelet olvasott. - Azt meg ki küldte? – kérdeztem kíváncsian. - A bátyám. - És mégis honnan tudja, hogy mi hol lakunk? - Egyszer küldtem neki egy levelet, még Peng születése után pár nappal. Meghív minket Gusuba. Azt szeretné, ha Peng ott tanulna. - Én viszont nem! - kiáltottam mire csittegni kezdett, de már későn. - Mit nem, anyu? - kérdezte Peng miközben pizsamában jött felénk. - Jaj, ne haragudj, kicsim! Nem akartalak felkelteni. - Semmi baj! Szóval mit nem? - Ööö... - ki akartam vágni magamat, de Lan Zhan elmesélt mindent neki és persze a többség szavazat miatt már aznap útra keltünk. Ez a hely semmit sem változott. Ugyanaz a hófehér, komoly hangulat mint volt. - Wei úrfi!!! Hanguang - Jun!!! - hallottunk meg két ismerős hangot és a távolban feltűnik Jingyi és Sizhui alakja. Mind a kettőt öleléssel üdvözöltük. - Sizhui! Nézd! Szia! Téged hogy hívnak? - vette észre Penget Jingyi. - Pengnek hívják. - Iszonyatosan aranyos! Pont úgy néz ki, mint Hanguang - Jun! - mondta Sizhui és megsimogatta a kisfiunkat. Ők kísértek minket Zewu - Junhoz, aki nem akarta letenni a fiunkat. - Micsoda kis kölyök! Vérbeli Lan! - simogatta meg a fiunk arcát, aki nagyot nevetett bácsikája mosolyán. Xichen addig győzködött minket, hogy végül belementünk, hogy ide költözzünk. Peng nem ellenkezett, Wangjinak szerintem hianyzott ez a hely, én pedig örültem, hogy ők örülnek.
