Mo dao zu shi: Onshoot

Lan Wangji ❤ Girl Reader

Kerésre:EllinorWatson

Chinatsu Owarimashita pov.
Kivittem a kosarat magammal, hogy beszedjem a csirkéktől a tojást. Iskola után mindig segítenem kell otthon. Szívesebben tölteném az időt kardforgatással, ismerkednék más emberekkel, kultivaciót tanulnék. Keményen dolgoztam és szorgalmasan tanultam mire végre lett batorságom elküldeni a jelentkezésemet Gusu—ba. Az ottani Lan klánnál akarok tanulni. Azt mondják a legkiválóbb kultivátorok mind ott tanulnak. Remélem elfogadják a levelemet és az eredmenyeimet. Nemesi származas híján nagyon kevés az esélyem.
— Kicsim! Hozod a tojásokat vagy egész nap ott fogsz állni? – szólt ki az apám. Megráztam a fejemet és beszaladtam a házba.

***

Másnap szőni tanított az anyám, de bevallom, fele annyira sem ment, mint a húgomnak, amikor kopogtak az ajtónkon. Apám kinyitottam, és egy fehér ruhás férfi állt az ajtónkban.
— Jó reggelt! Itt találom Chinatsu Owarimashita kisasszonyt? 
— Igen! Az én vagyok! — álltam fel és odasiettem. Átnyújtott egy papírt.
– Gratulálok! Önt meghívták, hogy velünk kezdje a következő tanévet Gusu–bán. – mondta. Sikerült! Hát mégis csak sikerült!
– Na, megállj! Hogy mennél te Gusu–ba? Hogy lesz pénzed? Hol fogsz lakni? – szabadkozott apám.
– Az iskola teljes ellátást és egyenruhát biztosít a diákok számára. – mondta a férfi. Több kifogás nem volt apám részéről, így még aznap összecsomagoltam és a férfi elkisért Gusu–ba, ott pedig a Felhőzugba. Csodaszép hely volt és igaz volt a legenda, miszerint ott az ember elmélye és lelke azonnal megnyugszik. Amikor a kapuhoz értünk már álltak ott emberek, ha jól láttam a ruhájukon, akkor a híres Yunmeng Jiang klánból. A kapuőrnek magyarázkodtak valamiről, vagyis az egyikük, egy fekete ruhás fiú. Odamentem és köszöntöttem őket. Majd az őrhöz léptem és átadtam a meghívómat.
– Isten hozta, kisasszony és sok sikert kívánok. — mondta és ezzel átléphettem Felhőzug kapuit. Lélegzetellállító volt ez a béke és nyugalom. Megmutatták a szobámat és adtak nekem pár holmit, miközben mindenről beszámoltak.
— Az étkezéseket és az órakezdéseket harangszóval jelzik. Összesen 3000 szabály van, többségüket könnyű betartani, ha figyelünk. Az egyenruha használata kötelező, a nők és a férfiak álltalában csak órákon, a könyvtárpavilonban, vagy a ligetben találkoznak. Tanusítson kellő tiszteletet az idősebb diákok és a tanárok iránt. Eddig világos? — kérdezte, mire bólintottam egyet.

***

A

mikor berendezkedtem kimentem sétálni és meglátogattam a híres könyvtárpavilont. Mindenek előtt átolvastam az itteni szabályokat, hogy tisztában lehessek velük. Aztán megnéztem az itteni iratokat is. Nagyon levagyok maradva az itteni diákokhoz képest, ezért jobb, ha rendesen felkészülök. Levettem egy a kultiváció alapjairól szóló tekercset és olvasni kezdtem. Ekkor lépteket hallottam és egy fehér ruhás fiú lépett be, felhős mintákkal. Homlokszalag volt a fején, tehát itteni diák és láthatóan tapasztaltabb, mint én. Felálltam, hogy illően köszönteni tudjam őt.
– Üdvözöllek, kultivátor bátyám. Chinatsu Owarimashita vagyok. – hajoltam meg. Meglepődve realizálta, hogy én is itt vagyok, majd meghajolt ő is. 
— Üdvözöllek, kultivátor húgom. Lan Wangji vagyok. — felkaptam a fejemet. Lan Wangji, a két jádekő egyike. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak.
Aztán megkezdődött a tanítás. Kétszer olyan jól kellett teljesítenem, mint eddig, de ez tőlem megszokott volt. Hála a jó memóriámnak hamar felzárkoztam a többiekhez és kivívtam a tanárok elismerését.

***

E

gyik nap épp könyveket vittem a szobámba, amikor egy beszelgetést hallottam:
– Hogyan szólítsalak, hogy végre rám figyelj? Wangji? Lan Wangji? Lan Zhan? Óh, tudom már! Ifjabb Lan mester! — ez a jó öreg bajkeverő, Wei Wuxian hangja volt. Befordultam a szobába és bekopogtam.
– Szabad!
– Elnézést! Remélem nem zavarok! — nyitottam be.
— Kultivátor húgom! Az időzítésed nem is lehetne kitűnőbb! — mondta Lan Wangji a tőle megszokott, nyugodt tónusban.
– Chinatsu Owarimashita! Végre élőben látlak! Lan Quiren így meg úgy dícsér téged, hogy már szinte unalmas! Hogy kiemelkedő vagy a női kultivátorok között! Meg ilyenek! — lépett elém Wei Wuxian.
– Megérdemli, azért! — mondta tömören Lan Wangji.
— Hé, Wuxian! Keverd inkább máshol a bajt, vagy elmondom a senioroknak, hogy honnan szerzed az alkoholt! – mondtam szigorúan, mire a tarkóját vakargatva távozott.
— Köszönöm. – állt fel Lan Wangji és elém állt. Az arcom annyira égett, hogy biztosra vettem, hogy elpirultam.
— Ugyan! Nem rossz fiú, csak nincs semmi önmegtartóztatása. Tud kedves is lenni. — mosolyodtam el.
— Nem tagadom, hogy van benne jóság, de annak több módja van a kimutatására és ő a rosszabbikat használja. — a hangja nyugodt volt, az én szívem mégis vadul kalapált tőle.
— Ööö...nekem most mennem kell! Találkozunk a holnapi tanításon, Lan Wangji! – hajoltam meg és elsétáltam, pedig szívesebben futottam volna zavaromban. 

Lan Wangji pov.
Milyen furcsa érzés. Valahogy olyan...boldognak érzem magam, ha ránézek erre a lányra. Ő pont beillik a Lan klánba. Okos, kedves, illemtudó, szorgalmas és szigorú. A szemei pedig olyan mélybarnák, mint egy nyúlnak. Olyan aranyos. Elképzelem őt a mi klánunk ruhájában, homlokszalaggal, ahogy egy nyúllal a kezében sétál a virágok között. A diákok pedig úgy szólitják őt "Lan asszony". Milyen szép is lenne, ha ez lenne a jövő.
Ekkor még nem tudtam, hogy valóban a jövőről álmodoztam.